2022. április 2., szombat

16+1

Vonat helyett most egy régi piros merciben utazom, csend helyett nevetve, tervezve, remélve, nagyot álmodva ezek minden félelmét megélve, de vaksötét helyett a fény felé tartva... idén ünnepet várok és várunk mind: egy évesek leszünk másnap. 

Egy éve még csak reméltünk, ma már tervezünk. Fennmaradtunk az árral szemben úszva, kiállva, összeomolva, fejünk felett összecsapó hullámok közt, de a nap végén tovább léteztünk, mert tudtuk, hogy a holnap egy új lehetőség nekünk. 

Létezünk, nevetünk, tanulunk, hibázunk, fejlődünk... élünk végre túlélés helyett, lubickolunk a fennmaradásért kapkodás helyett, és így tervezzük a jövőt: együtt mi, a lázadók, akik tenni mertek. Magunkért küzdünk, magunkért dolgozunk, magunknak termelünk, és azok, akikért időközben felelősek lettünk, ezért hálásak, hiszen értük is tesszük ugyanezt, mert a jövőnk közös. 

Ez a jövő lehet kulcsa álmaim megvalósításának, rövid, mégis beláthatatlan céljaim elérésének, aminek egyetlen méterét sem teszi meg más helyettem. Ez az én életem, az, amiben merem az én akaratom követni, amiben merek nem csak ismerni, hanem érezni és megélni, aszt, amről úgy tanultam, hozzám hasonló kis ember nem álmodhat. Nem is tettem, de ez lett a valóságom, ez lett az életem, amiben érvényesül az én akaratom, amiben élhetnek az én álmaim, tehetek az én céljaimért, megvívva közben az én harcaim, és végre látom az utat: két keréken vezet hozzád át megannyi nehézségen, szárnyalva, túlélve, összeomolva, mégis másnap újra folytatva, mert a cél nem az úton van valahol: a cél az út maga, és annak minden pillanatát úgy élni meg, mintha nem lenne holnap. 

Talán most, a komfortos lakásból még sejtelmem sincs , mire vállalkozom, de talán soha semmit nem akartam még ennyire végigcsinálni. Otthonról indulok újra az ismeretlenbe éppen csak a legszükségesebbekkel felszerelkezve, senkiként és semmiként, éppen úgy, ahogy évekkel ezelőtt... csak éppen már tudom, hova tartok, és azt, hogy van hova visszatérnem: egy életbe, ahova a miértjeim várnak haza. 

Én viszont nem várok tovább. Jövök. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése