Első este

Megérkezett a harmadik lány is, aki egyébként rendesnek tűnik, a netről már meg is egyeztünk - jó ég, minek nekem kábel, mikor wifi-ről is teljesen normálisan jön minden? Végre, ezt is kipróbálhattam, otthon ugye nem volt rá lehetőség. - Mialatt én a délutáni foglalkozáson voltam, beköltözött az egyágyas lakója is, akit még tulajdonképpen semennyire nem ismerek. Én már csak foglalkozásnak nevezem, körbe le kellett ülni egy teremben, megismerni egymást, és mindenféle ökörséget csináltunk. Az egiyk srác nagyon le akart itatni, egy pohár kannást letoltam a békesség kedvéért, de mikor utána, kint egy literes korsó házira akart ráhúzatni, abba már nem mentem bele.
Egyébként azt mondják itt, hogy ezen a szakon nagyon meg fogom utálni az infót. Nos, ezt én nem tartom valószínűnek, ugyanis egyik tárgynál sem láttam teljesíthetetlen követelményeket, az alaptudásom úgy néz ki, megvan hozzá, és még értem is a matekot, úgyhogy remélem, nem lesznek gondjaim belőle és nem kell semmibőél sem pótvizsgákkal vesződni.

Koli on

És végre, megérkeztem a koliba, és a visszaszámolás végére értem. Ma eljött az a nap, amire annyi ideig vártam, a szabadságom, az életem kezdete. Ha úgy vesszük, ez életem első napja. Anyuék már elmentek - végül csak idehoztak kocsival, igaz útközben háromszor eltévedtünk, túlmentünk a kolin, csak a szerencsén nmúlt, hogy visszataláltunk, arról nem beszélve, hogy Kaposvártól Bajáig a térkpen kellett lennie az orromnak, különben estig se értünk voolna ide. Mostanra szépen bepakoltam a szekrénybe - vagyis szekrényekbe, egy nagy, egy kicsi van, plusz a konyhaszekrény, net van, amint látszik, vezetékes, és vezeték nélküli is, na és persze minden jön, csak facebook nem... Aztán az is lehet, hogy náluk van gáz, mert fél perccel ezelőtt még bejött.
Összességében: az emberek jó fejek, közvetlenek, segítőkészek. Mikor például a szekrényeket kellett lepakolni, elég volt egyszer szólnom kint az unatkozó fiúknak, hogy segítsenek, rögtön hárman ugrottak. A szobatársam is rendesnek tűnik - többet nem tudok mondani róla, mivel alig pár órája ismerem, de azt hiszem, nem fogjuk meggyúzni egymást. Elvileg rajtunk kívül van még egy csaj a szobában - a holmik alapján legalábbis, de eddig még nem láttuk őt. Pedig nem bánnám, ha megmutatkozna, mivel valahogy meg kell majd osztoznunk a hálón is - elvileg az ő elosztója hever az asztalon. A fürdőhöz majd kidolgozunk valami beosztást, mivel egy zuhanyzó van, a konyhában a jól megszokott gáztűzhely és szocialista kor beli hűtőszekrény köszöntött, de ezeket legalább ismerem. Pillanatnyilag a neten lógok, próbálom elütni az időt, kíváncsi leszek, milyen programok lesznek itt.

Pakolás

Pillanatnyilag a szobám egy katasztrófa-sújtitta övezethez hasonlít. Iszonyatos kupi van, táskák mindenhol, bár a pakolást éppen most fejeztem be. Ennek ellenére ami maradt, az nem a semmi, hanem a rendetlenség. A táskákban viszonylagos rend van, már csak a gépet, töltőt, netkábelt kell elpakolnom a noti táskába, meg persze az xp telepítő lemezt, ha - ne adja az ég - valami gond adódna. Aztán holnap elkezdődik az életem.
Mi más is jutna eszembe, ha nem az Edda híres dalának részlete:
Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek.
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok.

Bor és víz

Bort iszik, vizet prédikál - mondják gyakran. Közhely. Az egyetlen baj vele az, hogy igaz a legtöbb emberre.

Hihetetlen, milyen könnyű írni vagy beszélni valamiről, ehhez képest pedig milyen nehéz ahhoz tartani magát az embernek. Elméletben tudom, mit kellene csinálni, de a gyakorlatban nem tudom megvalósítani. Nem látom az utat, amin megtehetném. És nincs elég akaraterőm, hogy megtegyem. Ehhez legalábbis nincs. Vagy csak nem akarom, hogy legyen? Nem tudom. Időnként elönt ez a bizonytalanság, amivel nem tudok mit kezdeni.

Néha meglepődök, mikor visszaolvasom a saját szavaim, holnap valószínűleg ezen a bejegyzésen is nagyot fogok nézni. Ma feltettek nekem egy kérdést: Isten vajon örömét leli az életemben?
Egyértelmű nemmel válaszoltam, mert tudom, hogy nem így kellene élnem. Tudom, mit kellene tennem, és azt is, hogy hogyan, de képtelen vagyok rá. És félek is tőle. Félek, mert tudom, milyen értékrendet kellene követnem, de a világ és a pénz más fontossági sorrendre kényszerít. Magamat kényszerítem erre miattuk.

Hosszú listám van, nagyon hosszú. Azt is tudom, hogy Ő megbocsátana. De mit ér ez, ha én nem tudok magamnak? És sosem fogok tudni. Határozott, gyors és nemleges választ írtam a kérdésre visszaolvasva pedig, mikor átgondoltam, mit is írtam le, nagyot ütött a válaszom. A legrosszabb az volt, hogy tudtam, igaz. Én nem remélek semmit. Csak azt, hogy másoknál, legyenek akár közvetlen ismerősök, családtagok, vagy teljesen idegenek, akiket sosem láttam, el tudom érni, hogy visszaforduljanak rég elhagyott hitükhöz. Persze ez nem egyszerű, de némi kitartással értem már el apró sikereket. Ezekből az apró sikerekből tevődnek össze a nagyobb dolgok. És az ő bizonytalanságukkal könnyebb megküzdenem, mint a sajátommal. Mit beszélek itt bizonytalanságról? Sosem kételkedtem abban, hogy igaz, nem ezzel van a gond. Hanem azzal, hogy tudom, kevés vagyok hozzá. Tudom, hogy én már rég elvesztem, de abban is biztos vagyok, hogy senkit nem akarok magammal rántani. Ezért teszek mindent, és jó úton haladok.

Visszaszámlálás

Még durván egy hetem van itthon. Hétvégén sikeresen lezavartuk az évtized balhéját, este kilenckor elegem lett, és leléptem, nem sokkal később anyum is, tizenegy után mentünk csak vissza. Úgyhogy összességében szép emlékekkel hagyom itt ezt a - most már majdnem teljesen - felújított panelt, de valaki keményen dolgozott érte 18 éven keresztül... Szóval egyáltalán nem bánom, hogy másfél hét múlva már durván 400 km-re leszek innen. Egy hét múlva ilyenokr már javában bőröndöt fogok pakolni.
Ma jöttek ablakokra takaróléceket felrakni, úgyhogy muszáj volt beszélnem apámmal - legalább minimális szinten -, na meg ugye valakinek ki is kellett nyalnia a lakást, mert őméltóságának derogál megfogni egy seprűt meg egy lapátot, nem beszélfe a porszívóról, felmosórongyról. Nem bántam volna, ha apámmal eltart még pár napig a mosolyszünet, addig se kell hallgatnom - hétvégén névnapoztunk ismiéknél, azt hittem, menten elsüllyedek miatta, megállás nélkül lökte a hülyeségeit, még szerencse, h nekik nem kell őt bemutatni - na meg engem se - és távol tartottak tőle. Eddig mindig csak szégyenkeznem kellett miatta, ráadásul most kis híján meg is fulladtam az egyik beszlása miatt.
Mivel tudom, hogy finoman szólva xarul állunk anyagilag, próbáltam elkerülni, hogy 16000-t kidobjunk benzinpénzre, de anyum annyire meg akarja nézni, hova kerülök, hogy azt mondtam nem bánom, vigyenek - csak miatta engedtem. Viszont a busz meg elvinne durván 2000 ft-ért, szóval szerintem pénzkidobás. Ez a véleményem nem változott, de erre az egy hétre megfogadtam, hogy felveszem a pléhpofát, és elviselek mindent. Azzal a 16000-el meg úgy vagyok most már, hogy az se a környékbeli kocsmákhoz kerül legalább.
Olyan régóta számolok vissza: már csak három év, két év, egy év, négy hónap, és most már csak napokról van szó. Nagyon várom már, hogy kicsit kiszabadulhassak, hiszen 18 évig nem volt semmi társasági életem, mert ismertem a következményeket. Most viszont mindent be fogok pótolni.

Koli jeli

Felvettek oda, ahova szerettem volna, ma jött a kolis papír. A hétvégét már tűkön ülve izgultam át (bár szerintem anyum jobban izgult, mint én :P) és ma vágre megjött a papír: felvételi kérelmét a bizottság elfogadta :D. Gólyatáborban természetesen ott a helyem (várost megismertetik, beíratkozásban segítenek, kiokítanak, melyik tanárnál meddi lehet elmenni, és nem kizárt, hogy lesz néhány gólyaszivatás, de csak a poén kedvéért) Már most alig várom a gólyatábort :). Igaz, a beköltözés négyig van, és busszal be is esnék az utolsó pillanatban, de nem úgy akarok odamenni, hogy már minden ágy foglalt, ezért valószínű, élek apám ígéretével és elvitetem magam kocsival, mivel nagyon messze lakok onnan reggel nyolc előtti busz ár oda három után. És azért egyszer, az első alkalommal, mikor még nem ismerem a várost, meg semmi ilyesmi, meg lehet tenni (remélem, apum nem fog eltévedni, mert mér itthon is hajlamos rá :P). De az az egy biztos: mikor bőröndökkel felszerelkezve belépek a kóterba 31-én, az a szabadulásom napja lesz.

Metal

Úgy tűnik,, egyik volt otársam elkönyvelt Nightwish lányként :) Ami nem baj, mert tényleg ők a legnagyobb favoritok. Senki enm nézné ki belőlem, hogy metalt hallgatok, ami nem meglepő, mert a stílusomban nem köszön vissza, ő is elég nagyot nézett, mikor megtudta :D Nem beszéltünk túl sokat a 4 év alatt, de szinte minden alkalommal előkerültek ők is. Főleg utolsó évben, ami egy cseppet sem volt ellenemre :)
Na, de hogy hogy is kezdődött az egész, mikor sokáig azt se tudtam, mi az, hogy zene? Sosem voltam túl muzikális, ami ment a rádióban, jó volt, nem volt semmi zenei igényen. És, hogy hogy jön ide Harry Potter? Nem úgy, hogy rajta szerettem meg az olvasást, mivel most nem a könyvről, hanem a fimlról van szó. Mikor bekötötték a netet, youtube-on sokat lógtam HP összeállításokat nézve. Egy ilyen videóval kezdődött minden.



Ezt a számot tették be egy videó háttérzenéjének. Annyira megtetszett, hogy kinyomoztam az együttest (nem két percbe telt, mivel nem a megfelelő helyen kerestem, és persze akkor azt se tudtam, mi az, hogy rock, pláne metál. Aztán megismertem őket, és egyre jobban elmélyedtem a témában, egyre több hasonló kategóriájú bandát ismertem meg, de a halálhörgős stílusra még nem volt igényem. Később arra is lett. Kezdetben kifejezetten utáltam a Nightwisht, nem is beszélve a vokalistáról. Aztán kíváncsiságból egyre többet hallgattam - vajon mi a fenét nézhetnek meg a videóin milliós nagyságrendben -, aztán meg azon kaptam magam, hogy Nw számokkal van ntele a gépem és a lejátszóm is.



A jeget ez a szám törte meg, de a vokalistát még mindig utáltam egész, amíg rá nem szántam magam. Többször is meghallgattam a Planet hellt, de csak később szerettem meg. A Dead to the world, majd a Siren volt az, ami fordított a kockán. Mára ő a kedvenc énekesem, nem csak Nightwishben - valljuk be, a választék véges, így a másik bandája, a Tarot számait is szívesen hallgatom. Ma ráakadtam a gép egy rejtett zugában az egyik dvdjükre, amit eddig észre se vettem (full discographyt szedtem le, és nem böngésztem benne ennyire mélyen, csak amit WMP felvett).
A banda feloszlása persze érzékenyen érintett, de a változás jót tett a tagoknak. Éppúgy hallgatom Tarja zenéjét (Miskolcon eszméletlen jó showt csinált, kár, hogy nem lehettem ott, mert épp tételeket kellett magolnom), mint a Nightwisht új felállásban (más kategória, opera helyett progresszív metál, de abban nagyon jók, az operában meg Tarja viszi a pálmát), nem beszélve a Tarotról, akik képesek elérni, hogy egy otthon ülő típusú csendes lány teljesen kiforduljon magából.
Természetesen mellettük fellelhető a klaszikus Metallica, a csellónyűvő Apocalyptica, aztán Pain, Amon Amarth, Epica. Persze vannak  a listámon kisebb bandák, de szerintem nagyszerűek: Holyhell, Nemesis, és Delain, amit Marco miatt kezdtem hallgatni. Olyan hatással van rám a zenéjük, mint semmi más, szavakal nem lehet leírni. De talán nem is akarom, elég, ha érezhetem.

Mobil

Amióta okostelóm van, figyelem a piacot, de eddig egy olyan sem jött ki, amire azt mondom, hogy minden szempontból többet ad. Nem mondom, hogy az enyém tökéletes, régi vas már, de amik azóta kijöttek... Nos, egy-egy ponton mind kevesebbet ad, én pedig csak többért fogom lecserélni. Apple szóba se jöhet (mac és windows 2 külön világ, nem mondom, kacsingattam már mac felé, de a vasak nagyon drágák hozzá) A HTC mobilok, különösen az EVO nagyon megtetszett (tudom, drága meg minden, de az elefántot sem akarjuk hazavinni az állatkertből :P), de ebből is látszik, hogy nincsen rózsa tövis nélkül:
http://cell-phones.toptenreviews.com/smartphones/smartphones-c268-video-6.html

Ősök... :S

Mostanában egyre többször lépik át azt a bizonyos határt, amin túl feldühítenek. Egyre kevesebb privát teret hagynak, és megsértik az eddig felállított határokat. Úgy bánnak velem, mint egy három évessel, aki még egy levelet se tud feladni a postán. Olyan dolgokba szólnak bele, amikbe ezelőtt sosem, és mindezt olyan erőseakosan teszik, hogy rájuk sem ismerek.
Vegyünk egy példát: anyum sosem érdekelte, mit bűvészkedek össze interneten, most hirtelen, csak mert valami kollégájától hallott valamit, akinek a lánya olvasott valamit rólam, mindjárt rám rontott, mit írkáltam öszse iwiwen meg facebookon... A tököm tele van vele, hogy hülyének néz! Semmi személyeset nem rakok ki magamról oda, csak van annyi eszem, hogy ne pakoljak ki a pletykafészek barátnői gyerekeinek! Most leültettem a gép elé, itt van, nézd meg, ezen aztán van  mit olvasgatni: név, város, iskolák, egy-egy rövid idézet magamról (egy mondat, és az se hosszú), egy e-mail cím meg egy normálisabb kép, hogy megismerjenek, akik kereshetnek. Aztán ezen volt annyira kiakadva, hogy a barátnője miket olvasgat rólam a facebookon, mintjárt eldobom az agyam! Amúgy meg annyira hülyének néz, hogy a saját nevemről és nem kamu címről intézek olyan apróságokat, mint a blogolás...
Apámnak meg megint túl nagy az orra, ha itthon van, még nyugodtan vitatkozni se tudunk anyummal, muszáj neki mindenbe beleszólnia. Komolyan, néha (főleg mostanában) úgy érzem, mindent megtesz, hogy hálát adjak, mikor elindul a buszom az állomásról. Próbálok arra gondolni, hogyha előtte alaposan összeveszünk, talán neki is könnyebb elengedni, de könyörgön, nekem már marhára elegem van belőle! Mi a francnak avatkozik olyan dolgokba, amikkel tudja nagyon jól, hogy idegesít?!

Vihar

Tudom, az időjárás már napokkal ezelőtt bemondta: késő délutánra hidegfront várható. Jó, addig nem is volt gond, h délelőtt apámmal meg a hülyeségeivel a nyakamban (jó ég, hányszor fogadtam meg csak ma, hogy többet aztán vele soha sehova...) elintéztem a koli jeli feladást, diákhitel igénylőlap, na meg kitekertem a belem ennek a hülyeségei után - város keleti feléből indultunk, nyugatiba menünk, onnan ki az északiba, holnap a déli ligetváros felé akar menni, és persze engem is magával rángatni :S De, ha sár lesz, nem megyek, az  tuti, én nem fogok sárhányót pucolni! Ma, mikor hazaértünk dél körül, kb 1 óráig beköltöztem a fürdőbe - lucsok egy víz voltam, ragadtam, és a mostani sampon is ócska, csak csütörtökön tudok elmenni venni, mert akkor lesz nyugis délutánom - apám nélkül -, hogy lemehessek shoppingolni.
Délután egyszerűen semmihez sem volt kedvem, nagyon kész voltam, apám meg bepörögve, mint állat, közölte: vagy lemegyek anyum elé, vagy ő megy. Na, mondom, azzal aztán anyum sokra megy, ha ő lemegy elé az ócska biciklijével, így lementem én. Okos lány tudta, hogy vihart mondanak, hát lement rövödnadrágban meg papucsban, xar esernyővel felszerelkezve, aminek a nyele a kezében maradt. Hat körül ért a városba a vihar, bár már előtte is esegetett, de nem olyan vészesen. Mikor viszont leszálltunk a buszról, már egyenesen locsogott, és telibe kapott minket. Se anyum, se én nem megyünk önszántunkból kocsmába, de ma jobb híján oda kéredzkedtünk be, hogy agyon ne ázzunk, azon a három méteren is xarrá ázott minden cuccom, táskám még most is szárítom. Mikor beálltunk a kocsma teraszára, látjuk: a tető tiszta lyuk, ömlött be rajta a víz, de szerencsére kiogtunk egy részt a falnál, ahol nem zúdult a nyakunkba az égi áldás. Ilyen vihart mostanában én nem láttam a környéken, egyszerűen locsogott, az esőcsatorna alig bírta elvezetni a vizet, a csatornák nem tudták elnyelni, és az eső csak ömlött. Kb 20 méterre lvő 4 emeletes panelt nem láttuk a szakadó esőtől. Mialatt a vihar végét vártuk, használhatóvá tettem az esernyőm - a nyél 2 részét úgy szorítottam egye, hogy onnan aztán fogón kívül más ki nem szedi -, na meg apám is le kellett szerelni. Mivel tudtam, hogy délután nkettőhárom között ivott, egyértelmű volt, hogy nem ülhet autóüba, de a hülye fejével le akart jönni elénk. Anyummal jó előre megbeszéltük, hogy ha hív, akkor még nem jöttünk el a munkahelyéről, ott váruk, hogy csendesedjen az eső. Mikor már egyszerűen nem tudtunk mit kitalálni, az jött, hogy a munkatársa hazahoz minket - amiúgy szerintem őt telibe kapta úton hazafelé, talán a benzinkútig elért, és oda be tudott állni, ha nem, akkor addig futott, mert addig semmi nincs. Nekünk is szerencsénk volt, hányszor elátkoztuk azt a kocsmát a sarkon, most meg csak oda tudtunk beállni az eső elől. Ez még kimaradt volna az életemből, mielőtt elmegyek :D