És végre, megérkeztem a koliba, és a visszaszámolás végére értem. Ma eljött az a nap, amire annyi ideig vártam, a szabadságom, az életem kezdete. Ha úgy vesszük, ez életem első napja. Anyuék már elmentek - végül csak idehoztak kocsival, igaz útközben háromszor eltévedtünk, túlmentünk a kolin, csak a szerencsén nmúlt, hogy visszataláltunk, arról nem beszélve, hogy Kaposvártól Bajáig a térkpen kellett lennie az orromnak, különben estig se értünk voolna ide. Mostanra szépen bepakoltam a szekrénybe - vagyis szekrényekbe, egy nagy, egy kicsi van, plusz a konyhaszekrény, net van, amint látszik, vezetékes, és vezeték nélküli is, na és persze minden jön, csak facebook nem... Aztán az is lehet, hogy náluk van gáz, mert fél perccel ezelőtt még bejött.
Összességében: az emberek jó fejek, közvetlenek, segítőkészek. Mikor például a szekrényeket kellett lepakolni, elég volt egyszer szólnom kint az unatkozó fiúknak, hogy segítsenek, rögtön hárman ugrottak. A szobatársam is rendesnek tűnik - többet nem tudok mondani róla, mivel alig pár órája ismerem, de azt hiszem, nem fogjuk meggyúzni egymást. Elvileg rajtunk kívül van még egy csaj a szobában - a holmik alapján legalábbis, de eddig még nem láttuk őt. Pedig nem bánnám, ha megmutatkozna, mivel valahogy meg kell majd osztoznunk a hálón is - elvileg az ő elosztója hever az asztalon. A fürdőhöz majd kidolgozunk valami beosztást, mivel egy zuhanyzó van, a konyhában a jól megszokott gáztűzhely és szocialista kor beli hűtőszekrény köszöntött, de ezeket legalább ismerem. Pillanatnyilag a neten lógok, próbálom elütni az időt, kíváncsi leszek, milyen programok lesznek itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése