Elnézést...

... Minden gtk-stól, akire a továbbiak nem vonatkoznak! Reggel újra mérlegelni kezdtem: keljek fel hajnalban, és menjek be egy órára, ami elb@szottul nem érdekel, és 2 órán keresztül hallgassam a gtk-sok f@gszágait, akiknél degeneráltabb, idiótább társaságot még nem láttam, vagy aludjak még 1 órát. Egyértelmű, hogy az utóbbit választottam...

Privát tér

Mindenkinek ismerős fogalom, de mindenki máshol húzza meg a határt, ahol nincs tovább. A legtöbb embernél  ez úgy fél-egy méter környékén van. Kellemetlen érzés, ha valaki azon belülre kerül, és ösztönösen hátrálni kezdünk. De néha elnézzük, ha valaki átlépi ezt a határt, és új határokat állítunk fel. Elnézzük, ha az egy barát, akivel napról napra egyre jobban ismerjük egymást, vagy, ha az egy tanár, aki segíteni akar. Ahogy egy fedél alá kerülünk teljesen idegen emberekkel, egyre inkább megváltozik ennek fogalma, hiszen az idegenekből lassan barátok lesznek, megtudunk egymásról dolgokat, megismerjük egymás hibáit, és gyakran elnézzük ezeket a másiknak. Idővel, ha a viszony valóban jól alakul, mi magunk lépjük át az általunk felállított határokat, egymás érdekében. A visszahúzódóból lassan kezdeményező lesz, és, ahogy egyre közelebb engedjük a másikat, a tér fogalma idővel megváltozik. Lassan, de biztosan kezd kialakulni valami, amit talán bizalomnak nevezhetünk...

Egy szó, ami mimdenkinek mást jelent. Egy érzés, amit sokszor észre sem veszünk, mégis tudjuk, hogy ott van, és, bár mimdenki számára másból fakad, lényegében mindig ugyanaz: olyasmire találni, amit kerestünk, de egészen sosem volt a miénk. Olyasvalakinek, aki sosem dönthetett, aki mások által kikényszerített elvárások és szabályok börtönében élte le élete nagy részét, ezt jelenti, ha saját döntéseket hozhat, legyen az akár önként vállalt felelősség, vagy újabb, tucatnyi elvárásnak való megfelelés is okozhatja ezt. A lényeg a saját döntésben van, abban, hogy ezek az elvárások már egy útnak a részei, ami az álmok megvalósítása felé tart. Okozhatja ezt az érzést, ha egy olyan közösségbe kerülünk, ahol megértenek és meghallghatnak, ahova minden este jó érzéssel térünk vissza, és akik mellett nyugodtan tudunk aludni. Vagy egyáltalán maga a tudat, hogy van, aki számít ránk, aki vár, akivel, ha találkozol, őszintén mosolyodsz el. A szabadság érzése pedig olyasvalami, amit nem lehet pontosan leírni. Boldoggá tesz, de van mögötte még valami... Aztán lehet, hogy csak azért érzem ezt, mert sokáig nem ismertem...

Kimerülés

A hétnek erre a részére az ember általában teljesen kimerül fejben, ezért is nincs értelme csütörtök-péntekre érdemi órát rakni. Viszont szerencsére van rá lehetőség, hogy fejben felfrissüljön egy másfél órányi mozgás után. Nem kell megdögleni tenisz közben, a tanár egész emberi módon bánik velünk - értsd ez alatt, hogy nem hajt minket halálra -, nagyon jó csapat jött össze, és most tartok abban a fázisban, hogy egyik órán abba botlok, akivel északon ittam, másikon abba, akivel múzeumok után ittam, buszmegállóban abba, akivel koliban ittam/ fogok inni, és volt már olyan is, hogy reggel, mikor kb ki se látok a szemeimen, lepakol mellém valaki, köszön, stb, aztán kb fél perc múlva jövök rá, hogy innen vagy onnan ismerem.
Szóval összességében azt mondhatom, hogy pokoli nehéz, de társaságilag nagyon jó félév előtt állok. Most van 2 órám, aztán mehetek a sarokra nyelvórára - amit nem mellesleg imádok, bár lehet, hogy ez még csak a rózsaszín köd, hogy évek óta akartam ezt tanulni -, utána pedig showder klub egyetemi verzió nyolcig. Talán ma volt az első nap, amikor végre sikerült kialudnom magam, és lassan rá fogok jönni, hogy bizony ez lesz a pihenőnap, mert holnaptól komolyan neki kell feküdnöm a dolgoknak, jegyzőkönyvet kéne gyártani keddre - elméleti összefoglaló, stb, a számolásokat inkább csoporttársamra bízom, aki jobban otthon van ezekben, én meg inkább a mérések gyakorlati részében vagyok helyben. Jó, hogy második hét végére összebeszéltünk, felvettük a kapcsolatot, de hát ennek a gyakorlatnak kb mindenki úgy indult neki, hogy fogalma sem volt, mit kell csinálni. Mi is, ennélfogva múltkor még külön jegyzőkönyvet adtunk be, mostantól pedig keményen összedolgozunk, ahogy azt kell. Ami nem túl bizalomerjesztő: addig senki nem nyúlhat oszcilloszkópokhoz, amíg nem ír ötös zéhát a kezeléséből... Ja, ha kihagytam volna: előre kell felkészülni a laborra, és úgy kell bemenni, hogy köpöd-vágod az anyagot hátulról előre, a jegyzőkönyvedből meg csak a mérési adatok és a hibaszázalékok hiányoznak...

A képek nem adják vissza tökéletesen a valóságot, még csak jól sem, főleg a természet, vagy egy hatalmas és gyönyörű épület esetében. Ha képen látsz egy hegyet, egy folyópartot, talán arra gondolsz, széo lehet élőben, vagy elmennél oda. De maga az érzés nem jut az eszedbe: hogy lehet valami ilyen hatalmas éa tökéletes, és hogy lehet mellette oplyan jelentéktelen az ember?

telótorrent

Telefonról torrentezni az éjszaka közepén... Ezt is megértem. Az ok, amiért a droidra írt appokra szorultam, egyszerű és kézenfekvő: a gépet már nem akartam nyúzni, na meg felverni se vele a szobatársam, de holnap, mivel reggel 10-től este 10_ig vagyok, igencsak hiányolnám az egyik kedvenc bandám legújabb albumát. Csak ne lenne ennyire a béka feneke alatt a kolis wifi színfonala, kezdve a térerővel, ami olyan, mint a mesében: hol van, hol nincs...

Amiért érdemes élni

Néhány apró pillanat egy napban. Néhány szó egy mondatban. Néhány érzés az ürességben. Vagy egy pozitív visszajelzés valamire, amibe a lelked is beletetted. A legapróbb dolgok, amik éreztetik veled, hogy nem értelmetlen minden, hogy nem hiába vagy ezen a világon, és van miért felkelni holnap. Néha az embernek szüksége van rá, hogy hallja ezeket, hogy érezzen belőlük egy keveset...

Tanártípusok

Tanárból három fő típus létezik:
- aki nagyon jó fej, jó hangulatban telnek az órák, könnyű a vizsga, de közben xart sem tanulsz
- aki nyíltan szívat, megköveteli, amit leadott, és akinél átlag 50% a bukásarány, mert nem mindenki veszi komolyan
- végül pedig a csendes gyilkos: aki egész félévben vigyorog, a vizsgán meg úgy húz meg, mint qrvát a stricije.

Hétvégéhez közel

Nem kellemes másfél óráig a földön ülni. Főleg nem úgy, hogy egy régi és szűk farmer van rajtad, valamint egy telitalpú, és a nyakadon kívül sehova sem tudod tenni a lábad. Ja, és még jegyzetelj is közben.

Tedd mindezt úgy, hogy délelőtt, útban az órád helyszíne felé elbotlottál, kiszakítottad a kedvenc farmered, épp, hogy nem késted le a buszt, és ebéd helyett mehettél túrázni a városba, hogy találj egy új farmert emberi áron.

Már csak 2 óra, és vége a hétnek. Holnap mehetek tankönyvet fénymásolni, mappát, lefűzőt és miliméterpapírt venni, hétvégén meg nyomtathatok jegyzőkönyvet, és már illene kitakarítanom a lakást. Mosogatószert meg még mindig a többiektől lopok, azt sem ártana nézni, hogy azt már ne is említsem, hogy zéhára sem ártana tanulni... Unatkozni megint nem fogok...

Ígéretek

A szokásos félév eleji ígéretek: bejárok órára, tanulni fogok, nem zéhá előtti nap állok neki tanulni, nem cseszem el minden időmet, nem rúgok be vizsga előtti napon, hétvégén csak annyira, hogy hétfőre tudjak magamról, órán pedig megpróbálok nem rejtvényt fejteni - na, ezt már meg is szegtem ma reggel, a múlt hét meg nem számít... :P

A kollégiumról annyit, hogy végre jó lakást raktak össze rózsaszín, burokban felnőtt emberkék nélkül - egy talán kissé elvarázsolt, de őt meg alig látni. Végre van értelmes kommunikáció a lakók között, így meg tudjuk beszélni, ki mikor takarít, mit és mennyit vesz, satöbbi, na, és a legfontosabb: idén úgy néz ki, senkit nem kell majd elüldözni a lakásból. Én pedig, mivel végre nem vagyok annyira elveszett a konyhában, nem szorulok drága műkajára, hanem 3000 forintból úgy élek jól egy hétig, hogy felesleg is marad. Mivel hétfőtől csütörtökig minden nap reggeltől estig folyamatosan óráim vannak - oka: elkúrt első félév, és teperni kell a kreditekért, hogy időben végezni tudjak -, valahogy kénytelen voltam megoldani az olcsó étkezést is. Úgy döntöttem, nem szándékozok éttermeket, pékségeket fenntartani, így szépen viszem magammal a kis dobozkában a napi kaját - amiből többnyire vacsorára is marad -,  és, ha van egy fél órám, bárhol felélhetem.

Több okom is van örülni: egyik, hogy bejutottam végre szabadegyetemre, amire egy éve vadászok (2 ingyen kredit), rocktörténetre - ami ugyan más név alatt fut, de ugyanabban az időpontban, valszeg ugyanazzal a lényeggel, a vizsga pedig: zenefelismerés, ami csak annak nem megy jól, aki nem hall. Végre felvettem a spanyolt, amit már jó ideje szeretnék tanulni, és talán arra is van esélyem, hogy megerősítsék a felvételemet, mivel a 30 helyre - amit kb 70-en vettek fel -, 40-en se jöttek el, és azok is már szelektálódtak az elején. Valamennyi fogalmam van a nyelvről, tanulgattam magamtól, de nyomás nélkül, ami kényszerített volna, hogy haladjak, nem sokra mentem.
Sokan szidják a stresszt, de az az igazság, hogy egy bizonyos szinten szükség van rá. Kell valami, ami hajt, hogy csináld tovább, amit elkezdtél, kell a nyomás, hogyha nem teszed, akkor következményei lesznek - ami rád persze nem feltétlenül előnyös -, és ezt nem lehet egy lapon emlegetni a rossz stresszel.

Az első héten még rendszerint az ijesztegelődés megy az órákon, de a tavalyival ellentétben ez a szorgalmi időszak hosszabb és kevesebb óra marad el, így haladni is jobban lehet.

Nehézségek

Az első napok arra jók, hogy az ember rájöjjön, vállalt egy teljesthetetlen félévet. Fogalmam sincs, hogy fogom végigcsinálni, de egyben biztos vagyok: akarom. És, ha én akarok valamit, azért bármire képes vagyok. De, ha egy nap nem huszonnégy óából állna, hanem esetleg mégegyszer annyiból, talán érdemben is lenne esélyem. Leadni nem akarom a kurzusokat, mert kell a kredit, ha idejében végezni akarok lévén, hogy az első félévem nagyon elrontottam, és inkáb mosg gebedjek meg, mint az utolsó félévben. Eszemben sincs feladni, és most már motiválnak olyasmik, is, hogy végre bejutottam a kurzusra, amire egy éve vadászom a helyet, végre azt a nyelvet tanulom, amit imádok, és ha már egyszer belekezdtem ebbe az egészbe, csak azért is végig fogom csinálni. Akkor is, ha kizsigerelnek laboron, és agyilag teljesen lefáradok a nap végére...

Kezdetek

Már harmadik napja vagyok

Published with Blogger-droid v1.7.4

költözés

Éjjel kettőkor szólt az ébresztő, amikor még az alvás gondolatáig sem jutottam el. Akartam, de sehogy sem jött össze, így hasznosabbnak láttam rendbe tenni magam, kiolvastam egy könhyvet - ezredszerre-, mire pedig eljutottam addig, hogy aludni is kellene valamit... A gond ott kezdődik, hogy délután a belvárosban kellene lennem, estére pedig a szobatársam ígért programot, ami őt ismeve nem tízig fog tartani, tehát arra is van esély, hogy a belvárosból kell kigyalogolni a kollégiumba - feltéve, hogy ágyban akarok aludni az éjjel.

Ez az elsö bejegyzés, ami menet közben, a kocsiban, egy Xperia mini pro miniatűr, de némi megszokást követően jól, és kényelmesen használható qwerty-jén született meg. A GPS-nek hála pedig, pár fokkal kevesebb az esély rá, hogy eltévedünk, és száz kilométereket kell kerülni. Ha pedig már itt tartunk, igen, megtaláltan, ami átveheti a régi jó n70-es téglám helyét, ráadásul amberi áron. Ennyi pénzért talán kimondhatom, hogy ő a tökéletes telefon. Persze nem arra, hogy hd-ban mozizzak rajt, de nem is arra kell nekem. Sokkal inkább arra, hogy ne a gépet kelljen hurcolni az előadásokra, ami bármikor széteshet, le tudjak fotózni vele pár oldalt, követni tudjam rajt az anyagot, na és persze az sem utolsó szempont, hogy a kis kijelző miatt - ami jóval nagyobb az elődnél, és sokkal jobban is használható - kettő, visszafogott használat mellett három napot is kibír a kicsike táplálkozás nélkül. Nagyon összeszedte magát a gyártó, reméljük, hogy ez kihat majd a frissítésekre is.

Published with Blogger-droid v1.7.4