Valamennyiünk élete egy megszakítás nélküli lánc. Minden szem önmagában egész, mégis egy nagyobb egész részeként nyer csak értelmet. Ahol az egyik szem végződik, ott kezdődik a másik, elválaszthatatlanul kapcsolódva az előzőhöz. Egyikünk sem jár egyedül.
2010. október 12., kedd
Este
Azt hiszem, mondhatom, hogy lassan szobán belül is kezdünk összerázódni, feloldódni. Egyre jobban elvagyunk szobatársaimmal, egyre többet dumálunk, és egyre jobban ismerjük a másik rigolyáit, és egyre jobban elhülyülünk. Nem bírom kihagyni, hogy ne örökítsem meg a dolgot. Ma este egyik nekiállt honfoglalózni, közben hülyéskedtünk, kibeszéltük a kérdéseket, másik mondja, na, ő is játszik egyet, mire benyögöm: nyomjunk már egy partyt hármasban! Így esett, hogy éjjel fél tizenkettőkor rávetettük magunkat. Nem gyilkoltuk egymást, nem is pontokra ment a dolog (bár azért próbáltunk jól tippelni, én legalábbis beleadtam, ami kéznél volt, így keményen 4000-t sikerült összeguberálnom), de egy jót játszottunk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése