Kolis találékonyság

Van fasírtom, meg hagymám, de rendes kaját akarok belőle. Megoldás: feldarabolva 5 deka sajttal lekísérve b@sszuk be a mikróba, 5 perc múlva: vacsora :P (tényleg jó volt!)
Bontott tejföl a hűtőben szavatosság lejárásáig még 2 hét (hogy mikori, csak a jó ég tudja). diagnózis: nem zöldül = ehető.
Hétvége a koliban = 2 napos küzdelem a mosógépért.
Névnapi ajándék otthonról: egy utazótáska tele kajával.
Kedvenc hobbi: húszezresek gyűjtése.
Vizsga előtti esti program: menjünk inni! Vizsga után is...
És vegyük észre, hogy már megint nem lineáris programozás van előttem...

Vizsgaidőszak... már megint...

Nos, a változatosság kedvéért egy órát aludtam, ez is jobb, mint a semmi. Még van fél órám a buszig, tanulni már nem akarok, csak összekavarnám, amit már nagyjából tudok, így blogolással ütöm el az időt.
Hogy egy villámcsapással kezdjek: a kolit első körben elutasították. Ma vizsga után, már előre felszerelkezve jövedelmet (diákhitel, de állítólag elfogadják) igazoló papírokkal, folyószámlakivonattal, meg mindennel, ami kell, kiskoszümben, körömcipőben vizsga után kicaplatok a hivatalba, és tájékozódom. Sürgősen kell a papír róla, hogy öneltartó vagyok, mert akárhogy számolom, az húsz pont lenne. Ha kevesebb is, akkor is több, mint a mostani, és minden ponttal több esélyem van visszakerülni. Egy biztos: bármire hajlandó vagyok, hogy ne kelljen visszamennem.
Jellemzően a tanulmányi átlagon buktam el a dolgot, de, hogy csak egy példát mondjak: ebben a vizsgaidőszakban a tíz felettiből még a maival együtt három vizsgám van hátra, és még nincs hármasnál rosszabb jegyem. Az is valószínű, hogy bukni sem fogok.  Szóval az előzőt ott kúrtam el, hogy hazamentem karácsonyra, így az első két hét kapásból off. Jövőre a karácsony annyi lesz, hogy kicsi lány 24-én jön, 27-én megy. Na meg ott, hogy utána is kitoltam a dolgokat, és nem kalkuláltam bele, hogy az uv-k összejöhetnek... Össze is jöttek, csak nem úgy, ahogy én akartam. Hogy a fellebbezésben az indoklásnál meghatja-e a kollbizt, hogy magyarázom az átlagom, nem valószínű, ahogy hallottam, ezért is próbálok az anyagi helyzeten gyűjteni pontokat (mivel itt nincs ismerős orvos, aki kiadná az igazolást, hogy támogatásban részesülök, kategóriás nem vagyok (se árva, se nagycsaládos, se halmozottan fogyatékos, bár ezt egyes lakótársakkal kölcsönösen kétségbe vonjuk egymásra vonatkoztatva), így más lehetőségem nem marad, mint, hogy kicsi lány mostantól öneltartó lesz.

Kimaradás

A blogger utóbbi napokban bizonytalan működése miatt nem sikerült közzé tenni egy bejegyzést egy gyakorlatilag katasztrofális napról, de talán jobb is, ha nem marad nyoma a napnak, mikor is elbuktam egy megajánlott jegyet, hasra vágódtam a főút közepén, és a többi, és a többi.
Ennek viszont nyoma kell, hogy maradjon: a szorgalmi időszak utolsó napja, főleg utolsó estéje. Vegyünk egy informatikust, és két elmebeteg biológust, akik az informatikust leitatják, majd kirángatják a bioszos buliba a borfesztiválon keresztül. Az eredmény: magas fogyasztás, egy áttáncolt éjszaka, egy évek óta tartó, sikertelenül, most végre sikeresen betört csuka, és izomláz minden elképzelhető helyen.
Az előzmények: shoppingtúra 5 liter energiaitallal, meg egy zakkant lakótárssal, sörözés, meg mozizás a másikkal, a következmény: ma shoppingtúra az előzővel, és ingyen kaja a hipermarketben.
Azt hiszem, azt mondani sem kell, hogy mivel a buli helyszíne 8 km-re volt a kolitól, az első reggeli járattal jöttünk, de, mivel az a vártnál fél órával később indult, a hajnali hidegben egy szál vékony felsőben indultunk neki, és gyalogoltunk vagy 5 km-t, amíg a busz be nem ért minket. Talán az sem meglepő, hogy dél után keltem, mivel 6-kor kerültem ágyba...
Ami még talán említésre méltó: meglett a gyakorlatom az egyik legrettegettebb tárgyamból, és nyolc helyett csak hat vizsgám lesz. Ez egyel több, mint tavaly, de ha feltesszük, hogy elsőre meglesz minden, akár június közepére végezhetek. Már csak annyi kéne, hogy maradhasson egyben a lakásunk, mert így, ahogy összeraktak minket, most nagyon jól megvagyunk.

Rossz kezdés...

Olyan ez, mintha a mély vízben jönnék rá, hogy nem tudok úszni. Sosem viseltem jól, ha belebuktam valamibe, illetve nem értem el az általam kitűzött célokat - nem is volt hozzá sok szerencsétlenségem. Ma reggel viszont szembesülnöm kellett vele, hogy vagy komolyan veszem, és akkor a következő pár hétben nem fogok sokat aludni, vagy nem, akkor viszont mehetek haza - ami helyett szívesebben mennék a híd alá. Még csak azt sem engedhetem meg magamnak, hogy feladjam egyrészt, mert akkor egy életen át hallgatni fogom, másrészt pedig, mert nem vagyok az a típus. Ha a padlóra kerülök, azonnal felkelek, de néha jó érzés lenne egy kicsit csak lenni... Most sem tehetem meg, hogy keseredjek azon, hogy a reggeli zéhán olyan függvényeket raktak elém, amiről előre megmondták, hogy majd jövőre foglalkozunk vele, hogy emiatt elbuktam a megajánlott jegyet, hogy a fizika vizsgám másnapján kell belőle vizsgáznom, így megint alig lesz időm felkészülni, és aludni se fogok sokat. Ahogy azt sem tehetem meg, hogyha busz után futás közben elhasalok egy kátyúban a város szélén, a főút közepén, ott maradjak. Egyrészt, mert elütnek, másrészt, mert elkések.
Egyébként fogalmam sincs, mi a fene történik velem. Múlt félévben meg se kottyant, ha négy, vagy kevesebb órát aludtam, simán kibírtam negyvenakárhány órát ébren. Remélem, hogy tegnap csak azért voltam annyira kész, mert csak két kávét, és két deci energiaitalt vittem be, és, hogy nem lesz rendszer belőle (már abból, hogy kikészít), különben nagy bajban leszek...

Reggel

Eljött az az időszak, mikor reggelente már nem lehet ellógni az órákat, és mással aláíratni a katalógust, mert, ha más megy be helyetted zéházni, nagy a lebukás esélye (feltéve, hogy néznek igazolványt, ami nálunk ugyan nem fordul elő, szóval simán megtörténhetne, és megtehetném, hogy mást küldök be, még lenne is, aki elvállalná egy-két sörért, de jobb nem kockáztatni).
Reggel öröm látni a hozzám hasonlóan kipihent fejeket, éber tekinteteket, és kisimult arcvonásokat - rémlik fel előttem lakótársam horrorba illő feje, és bevonulása. Akaratlanul is mosolygok, mikor látom, hogy reggel a nálam nem sokkal éberebb lakótársaim vadásszák össze a (szokás szerint nálunk kirakott) szárítótól a holmijukat, sminkelés - feltéve, hogy van rá idő, és hozzá kedv -, fésülködés, vagy épp fogmosás közben beszéljük meg, melyik busszal megyünk be - mintha akkora választék lenne -, közben pedig álmodozunk, mit fogunk csinálni hétvégén, csak azt nem tudjuk, miből  valósítjuk meg a jókedvet.
A tegnapi tanulásom azzal kezdődött, hogy a lakótársaim beállítottak a városból: "hoztunk sört". Így annak kíséretében kezdtünk neki egy hosszú éjszakának, aminek nálam az lett a vége, hogy kilenc és kettő közt vagy hat filmet néztem meg, közben pedig pont azokat a kapcsolási rajzokat nem tanultam meg, amik kellettek volna (függvényekkel nem volt gond, fele pontot megadják, ha rosszul is írtam fel, illetve hiányolni fogják az indexeket)... Csak remélem, hogy jót néztem a szomszédról, mert bár rémlett valami a jegyzetből, mondjuk úgy, hogy a zéháról egy enyhébb szemtengelyferdüléssel jöttem ki...

Új hét, új határidők

Nyakamon a leadások, zéhák, és, ha ez még nem lenne elég, a könyvtárba is vissza kéne vinnem egy könyvet, és megszereznem egy másikat, ami kéne egyrészt a zéhához, másrészt meg a vizsgához. Mert igaz, jó az előadásanyag, meg minden, de semmi kedvem a netről összeguberálni hozzá, ami nincs benne.
Most a szokásos helyemről, a szokásos időben tolom az agymenéseim egy sikeres zéhá, reményteli leadás (csak egy kisebb csoda segíthet, hogy meglegyen belőle a pontom, és mehessek vizsgázni), hosszú óra (egyszer már tanultuk, hogy nem fogják még fel?), és persze egy zéhára tanulással, és elővizsga.anyagbegyűjtéssel eltöltött délelőttöt követően. Még egy óra vár rám, ahol a másik elővizsga részleteit tudom meg (arra tanulni kell majd, mert szóbeli, de annyira nem vészes, állítólag, akik bejártak az órára, alapban kettesről indulnak, a reggelit meg majd kipuskázom, ahogy kell). Aztán hazaesek, átvergődöm magam a halomnyi mosatlanon, ami tegnap óta vár rám a konyhában, berakok egy mosást, ha a lakótársam végre lepakol a szárítóról (ha kint lesz a másik, le se kell pakolnia, de legalább az egyik kellene), a holnapi napot pedig megint zéhára tanulásra kell majd szánnom. Ahogy a holnaputánit is, és az azutáni nagy részét (zéhá reggel + este), péntek este pedig megbeszéltük, hogy a lakással iszunk. Csak még azt nem tudjuk, hogy miből.