Hazaút... vagy mi...

Két hét múlva láthatom legközelebb a várost, ahova nem születtem, de ami mégis az otthonommá vált. Ma nézhetek végig rajt idén utoljára, mikor csomagokkal megrakodva megyek be, hogy elbúcsúzzak. Ha nem lenne ez az átkozott szénszünet, mindössze néhány napról lenne szó, aztán jöhetnék vissza, így viszont két hétig "otthon" kell dekkolnom. Nem tudom, hogy fogom bírni, de már nem is az a legrsszabb, hogy fatert el kell viselni, hanem, hogy eszméletlenül fognak hiányozni ezek a nemnormálisok, akikkel összejárok itt. Hiányozni fog, hogy éjjel kettőkor baromkodunk, mert a fél kolesz nem tud aludni, vagy, hogy esténként összejárunk, de még az agyfasz és a határidők is... na jó, ezt inkább nem kiabálom el, mert lesz még szorgalmi időszak :) A lényeg, hogy az egész város meg a csapat úgy, ahogy van hiányozni fog, de az tartja majd bennem a lelket, hogy nemsokára visszajöhetek.

fácsé

Van az a pont, mikor az ember nem azért akarja törölni a facebookját, mert baromira nem érdekli, hanem, mert baromira elege van belőle, hogy bármely szakában megy rá fel a napnak, egy rakás nem fogadott üzenet várja. Mert igen, abból is elege lehet egy idő után főleg, ha el van havazva határidőkkel, zárthelyikkel, minden f@szsággal, és létezni sincs ideje, levegőt venni még kevésbé (hogy a megfázásból való kivergődést ne is említsük), aztán meg még ne is akkor menjek le cigizni, amikor kedvem van hozzá... na, ez a lemez nálam nem működik... de, ha meg törlöm azt a szart, hogy a halál f@szába férek hozzá a tételekhez?? Vááá, ezt nem lehet értelmesen kezelni... :@
/*alpári stílus magyarázata: most aludtam ki egy kib@szott másnapot, amit nem terveztem, ahogy a bent alvást sem,a hogy azt sem, hogy ránk mászik este egy csapatnyi vadidegen pasas, akiknek nincs jobb dolga, mint a fenekünket fogdosni, hajnal kilenckor kávé és reggeli után (köszi, drága :)) hazataláltam, aztán estig aludtam*/

Három óra négy helyett

Tudom, hogy napi három óra alvás jóformán semmire sem elég, és nem is lennék ráfanyalodva, ha a hétvége nagy részét nem azzal töltöm, hogy megpróbálok embert faragni magamból, hogy a hét elejére ne akarjak ötpercenként megfulladni - vagy legalább a ZH végéig -, ami természetesen nem jött össze akkorra, mostanra is csak úgy-ahogy, éppen annyira, amennyire szükséges, hogy bírjam a hajtást. Kihasználtam az utolsó szabad napjaim karácsonyig, kezdődnek a határidők, midtermek, meg minden hsonló fincsiség, amikből már a hétre is kijutott bőven.
Hogy jön a képbe a napi három óra? A suliból értelemszerűen nem tudok időt elvenni - leszámítva, amikor igen, de akkor sem jókedvemből, hanem, mert másra kell készülnöm, mint amin másfél óráig ülnöm kellene -, a barátokból nem vagyok hajlandó, így marad az alvás, aminek természetesen megvannak a következményei. Ma délután nem sokon múlt, hogy nem fordultam le a székről félálomban - aludni persze nem lehetett az órán, mert ismert a tanár -, este viszont már nem érdekelt, kiszúr-e, az sem, hogy elöl voltam, csak az, hogy végre kispárna lett a sálamból, és szép csendben - nem úgy, mint a mögöttem marhuló idióták, akiket úgy láttam, az előadó is legszívesebben felpofozott volna (más kérdés, hogy tartania kellene az időt, és, ha időben mehetnénk, nem csinálnák a műsort a kretének, akik nem bírják időben kihúzni a feneküket) - kidőltem a padon, az a pár perc alfa állapot pedig elég volt annyira, hogy utána ne múljam alul a színvonalat a billiárd asztal mellett, sőt, miután hazaestem, még a holnapi ZH-mra is átnézzem az anyagot (amit ma próbáltam félálomban tanulgatni). Most jön végre az, hogy: zzz...zzz...zzz...

A tanulás fázisai

1) mindjárt nekiállok
2) de most márt tényleg!!!
3) f@szom, mi ez az undormány??? *félredob, majd később újult erővel nekiveselkedik*
4) *re* ezmiabüdöskurvaélet ezt kell nekem holnapra tudni, hogy kerülne a kezem közé, aki kitalált ennyi f@szságot... (természetesen kevésbé közzétételre alkalmas kifejezésekkel)
WHILE (night before ZH)
{
5) na jó, jegyzetelem, majd lesz valami (gépunka)
6) *elb@szok valamit a jegyzetben* MIVAN???? a kurva életbe, hogy mi a f@szért nem lehet logikusan leírni ezeket a szarokat, mikor már kezdeném érteni!
7) csakazért is, reggel ZH, megbukni nem kéne...
8) ááá, megőrülök :@@@ *szünet, kell egy cigi*
}
hajnalban, az anyag felénél:
9) vááá, leszarom, úgysem érek a végére... *de azért elb@szom az időm reggelig, hogy alváshiány miatt azt is elfelejtsem, amit eddig tudtam*

Szeridteb...

Kezdődik az ősz, jön a megfázási szezon... A legundorítóbb idő van, ami csak létezik: ha felöltözöl, leizzadsz, átfúj az a szar, challenge completed. Ha vékonyan öltözöl, akkor meg úgy is mindegy. Na, ez a szar kapott el engem is, anyira, hogy ZH és labor alatt azzal voltam elfoglalva (na meg hazafelé a villamoson), hogy ne akarjak ötpercenként megfulladni - bár ez még most is fennáll, acc, coldrex ide vagy oda... De csak nem használnak 5 perc alatt, remélem, holnapra jobb lesz, és szerda-csütörtök este már mehetek inni :D

true story

Egy ismerősöm említette egyik nap, miért is nem mérnöknek jött: ahhoz, hogy ezt normálisan tudja csinálni, egy komplett laborra lenne szüksége, ami koleszban igencsak nehezen megvalósítható. Programozó lévén viszont: vesz egy laptopot, és ő az atyaúristen. És tényleg így van, b@ssza meg...

Most akkor hol is tartunk?

Minek lehet nevezni azt, akivel rendszeresen összejárok, és aki miatt minden ilyen alkalom után kevésbé érzem szar embernek magam? Minek nevezhetem azt aki megért, meghallgat, és ahogy komoly dolgokról el tudunk beszélgetni, úgy vagyunk képesek baromkodni is, akár egyszerre a kettőt: billiárd, vagy kártya közben lelkizni  főleg némi kísérő mellett... :) Valahogy mindig jó kedvem lesz ezektől az estéktől, és nem az alkohol miatt. Az elmúlt hetek talán kissé jobban összekovácsoltak minket, és azt hiszem, igaz a mondás: mikor elvesztünk valamit, kapunk valami mást, ami, ha ki nem is tölti a veszteség miatti hiányt, létrehoz valami újat, valami jót, amire lehet tovább építeni.

Finito

Elmondtam, amit elmondhattam, megtettem, amit megtehettem. Vannak dolgok, amikre egy bizonyos pontot követően nincs hatásom, akkor sem, ha érintett vagyok benne, mert egyszerűen én már beletettem a magam részét. Van az a pont, amitől kezdve csak a másikon múlik: átértékeli-e, ami történt, képes-e új lapot nyitni, vagy tovább fetreng az önsajnálatban. A mai nappal elértem ehhez a ponthoz. Innentől kezdve tényleg nem tudok többet tenni, a lelkiismeretem pedig már nyugodt. Hogy a szeme felnyílt-e neki, nem tudom, de úgy tűnt, mintha elgondolkodott volna egy pontnál, de ebben nem lehetek biztos. Viszont arra talán kezd rájönni, hogy nem csak ő az egyetlen sérült a világon... Na jó, efelől erős kétségeim vannak, mert iszonyú makacs, és az utóbbi időben nem hajlandó észrevenni a magáén kívül létező világot, mert minden úgy van rendjén, ahogy annak az ő fejében lennie kell. Ezzel pedig nem tudok mit tenni... De részemről elég is volt: elmondtam, amit elmondhattam, megtettem, amit megtehettem, és megtanultam egy nagyon fontos leckét: a büdös kibaszott kurva életben soha senki nem érhet annyit, hogy a büszkeségem letegyem előtte. Soha többé.

Humorbomba, mert ilyen is kell :)

Kéretik a következő bejegyzés minden "/*" és "*/" jelek között álló sorát a kizárólag humorként kezelni, és egyetlen szavát sem komolyan venni, részleteket nem kiragadni, vagy, ha mégis, kéretik megjelölni a forrást, ahol az olvasó szájába rágom, hogy az egész ből természetesen egyetlen szó sem komoly!

Egy kisebb kitörésem eredménye egyébként, ami ilyen formában ért véget ZH előtt egy órával, mikor teljesen elegem lett mindenből, és mindenkiből. Nem elég, hogy ZH időszak van, kötprog leadási időszak van, 44 kreditem van, az egyik barátnőm miatt aggódok, mert teljesen ki van készülve minden téren, a másik barátnőm nem hajlandó szóba állni velem, sem meghallgatni - bár ahányszor elhajt, annyiszor mászok be valahol máshol, némi lenyugodásra szánt szünettel, amíg legalább meghallgatni nem hajlandó, és lepereg már rólam minden reakciója, egyszerűen csak tisztázni akarok mindent vele, hogy ne a félreértéseiben legyen dühös rám, mert, ha már egyszer utál, legalább valódi ok miatt tegye -, az exem, aki még mindig nem közömbös nekem, elvárja - pontosabban szeretné, de ez ugyanaz, hiszen annyira bunkó nem vagyok, hogy elhajtsam -, hogy jópofizzak az új csajával, akit nem mellesleg ki nem állhatok, napok óta nem alszom rendesen, egy hónapban egyszer főzök, mert örülök, ha takarítani marad időm, és mindháromra vonatkozik, hogy legközelebb nem tudom, lesz-e rá lehetőségem. Ez volt a bejegyzés komoly része.

/*

Kedves szarháziak! A fenébe, nem... Akarom mondani, igazán nagyra becsült oktatóim, különös tisztelettel fordulva a mindig szerény, halkan beszélő programosított rajzolást oktató kretén egyén felé.

Mátrixok? Már megint? Nem elég, hogy robotikán be kellett nyalnom ugyanezt, még grafikán is szétszopatjátok vele az agyam? Eddig legalább tudtam, mit kapok vizsgán, de ezen a kibebaszott múdlis teszten hogy a halál faszába fenébe látnám ezt előre, ha egyszer random generáltok a kérdéssorból, aminek a felét LE SE ADTÁTOK, basszátok meg?! Ja, hogy kéne járni előadásra? Akkor áruljátok már el, hogy  a büdös kurva életbe mikor írjam meg a kötelező programokat? Hogy a faszomba készüljek fel a zárthelyikre, ha bejárok?! Hát nincs nekem jobb dolgom? Ha melegedni akarok, kocsmánzi megyek, ott legalább nem magyaráznak teljesen másról standard másfél órán keresztül, mint amit éppen tanulnék...

Mennyi geci szart magolni valót sóztok még a nyakamba, mire végre diplomám lehet? Mi a tetves kurva életet fenét csináljak még, mire a kezembe nyomjátok azt az ótvar cetlit, amivel végre normálisan kereshetek egy normális iparágban, és, hogy végre ne a hitelből, meg az egyetem által juttatott, ösztöndíjnak nevezett éhbérből kelljen megélnem, ha már annyi szart sóztok a nyakamba, hogy nem tudok mellette normális munkát vállalni? Havi tizennyolcezerért teperek, mert az is pénz, bár két havi kolesz már nem jön ki belőle, de azért, hogy tovább szopjak, bassza meg és még többet szívjak?! Szívok én elég cigit, nem hiányzik se a tüdőmnek, se az idegrendszeremnek az a két lapát, amit rápakoltok. Minden szándékotok, hogy megdögöljek mire elvégzem ezt a kibaszott szart nagyszerű és versenyképes képzést?! Nem éritek be annyival, hogy határidő előtt két perccel adok le egy kész, minden funkcióval ellátott, működő programot, aminek a nyelvéről három nappal előtte azt sem tudtam, hogy létezik, vagy másfél óra alatt max pontos jegyzőkönyvet produkálok olyan programnyelvre építve, amit a mai napig nem tudok értelmesen használni?! Mert megcsinálom, basszátok meg, de többet ne várjatok, ha egy rakás olyan szarral akarjátok betömni a pofám, amit még a seggemről is flóraszepttel mosok le! Még a mátrixokkal is szopjak, az kell nekem, a büdös picsába fenébe, ráadásul a komplex meg a trigonometrikus részeket is belekeverve, amikről elvileg papírom van, hogy tudom? Hát menjetek a faszba! Átmentem, nem?! Eddig eljutottam, nem?! Mi vagyok én, hogy minden szarra emlékezzek, amit a büdös életben nem használtam? Akkor most mi a fasznak kell felgőzölnötök a tehénlepényt, és számon kérni, amit le se adtatok normálisan? Dimat egyet a faszom legnagyobb stréber sem tanulta, akkora nulla volt, hogy a halál faszába épülhet arra egyáltalán bármi?? Mátrixokból sem volt elég robotikán, köszin, meg mindenhol máshol, ahol legalább használni is kellett?! Ott legalább szerettem, mert tényleg kellett a programba, azon kivételes tárgyak egyike volt, amihez még normális tanárt is adtatok, de nálatok megvan, ami megcsinálja helyettem! Nem volt elég a dimat egy, kettő, három, nem éritek be annyival, hogy bármikor bármit leprogramozok velük, most még másfél óra alatt nyaljam be a 3D-s műveletek elméletét példástul, aminek ráadásul a felét sem adta le az a kretén szadista szemétláda szerencsétlen?! Ha még bent lett volna az előadásjegyzetben... DE NEM VOLT, a kurva életbe, egy nyolcadkézről jött jegyzetből kellett kiguberálnom utólag, hogy egyáltalán tudjam, mi a faszról van szó, de még ott is csak apróbetű volt!

Hát nem volt elég, mikor a tanszéki robotot beprogramoztuk ugyanezzel a módszerrel, és nem a program, hanem a kábel miatt dőlt össze az alap, amit TI basztatok belevenni abba a kibaszott modellbe, nehogy véletlenül is jó programot írhassunk rá?!
Azt hiszitek, a matek tanszéken nem tanítottak meg tisztességesen számolni se, ha kisujjból megoldom az elém tett komplex diffegyenletet, transzformálom fourier, laplace, z, ezek brámelyikének inverzébe vagy csinálok vele, amit akartok, és még fel is rajzolom azt a förmedvényt?! Igen, az elméletet gyűlölöm, de, ha gyakorlatban megértem az elvet, ráhúzom, amire kell. Na, azt sem értem, minek szenvednek annyit az analízissel... Deriválni tanítanak, nem fúziós reaktort építeni! Aki addig eljut, úgyis átmegy, mert deriválni egy lovat is meg lehet tanítani. Aki meg nem tud integrálni, és van folytatása a mesének, majd megtanul másodjára. Aki nem, az szimplán hülye, és nem itt van a helye, ahogy annak sem, aki harmadjára sem képes átmenni fizikából, miközben az a legkönnyebb tárgyunk... Mert igen, kell ilyen is.

Azt gondoljátok, hogy a számtud tanszékkel nem szopunk eleget?! Hát akkor a Logika meg a számtud mi a faszom nyolcvan százalékos bukásaránnyal?! Hát mi a fasznak néztek engem, magológépnek?! A matek addig szép és jó, amíg legalább tudom, mi az ismeretlenek értelme, de, mikor a számok és az értelmezhető műveletek betűkre, nyilakra, zárójelekre redukálódnak, agyfaszt kapok... Értem én, hogy a gráfelméletnek van haszna, meg valahol a prologgal is összefut, de arra egy kretén sem gondolt, hogy nem benyalnunk kellene az elméletet, hanem meg kéne tanítaniuk, hogy használjuk? Jogásznak mentem volna, ha napokig seggelni akarok, de programozni bezzeg nem tanítotok meg értelmesen, mert ott is csak szopatni tudtok! Basszátok meg, tanuljatok már meg tanítani, akkor is, ha Orsós elbaszta az egész oktatási rendszert és analfabétákat nevel, mert mi még az előző generációhoz tartozunk, akiket gondolkodásra neveltek. Azért jöttünk informatikusnak - leszámítva, aki nem, mert itt akar elverni pár évet az életéből, de a férgese úgy is kihullik idővel -, hogy valami értelmeset csináljunk, ehelyett ilyen faszságokkal szívjátok le az agyam nap mint nap?! Tényleg muszáj ezt?!

Ha nem tudtok normálisan tanítani, csak kifacsarni testileg - mert csak az alvás rovására jut időm tanulni -, lelkileg, idegileg - mert kikészítetek a számonkéréseitekkel, főleg, ha egy hétre tesztek mindent -, inkább szopjatok le!
*/

Ha elfelejtetted volna, mire eljutottál eddig: ez a bejegyzés pusztán szórakozás és morbid szórakoztatás céljából született, sem rossz szándék, sem tiszteletlenség nem motivált.  Ha kételkedsz ebben, görgess a bejegyzés tetejére, és kezdd újra az olvasást!

A fenti bejegyzés /* és */ jelek közötti részével mindössze arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy a felsőoktatásban tanulók nagy része erősen túlterhelt, demotivált, és gyakran sajnos az oktatás (nem a számonkérés!) színvonala sem megfelelő ahhoz, hogy valódi tudást legyünk képesek elsajátítani. Ha kezdeni akarunk valamihez, azt nekünk, magunknak kell hozzátenni otthon egy bizonyos, leadott alaphoz, amit a folytonos, túlterheltség okozta időhiány miatt nem mindig van erőnk úgy megtennünk, ahogy azt kellene.

Mindössze egyetlen dolog van, amihez tartom magam: csak, mert valakinek dr van a neve előtt, nem feltétlenül ő xarta a spanyolviaszt.

Kettősség: a munkában és a magánéletben...

I felt so f*cking genius - mikor a vakon megírt opengl ZH-mra megkaptam a pontok harmadát, vagy, mikor a nulláról 24 óra alatt belejöttem annyira a cuccosba, hoy be tudtam adni egy hibátlanul forduló, teljes funkcionalitással rendelkező programot bőven (órákkal :P ) a haátridő jelárta előtt. Más dolog, hogy abban a huszonnégy órában kódolás közben az utálok programozni állapotban voltam, miután viszont láttam az eredményt, az imádok programozni állapotból zuhantam vissza az előzőbe, ahogy folytattam, amíg le nem adtam.
Biztos feltűnt már, hogyha tanulásról, vizsgáról, vagy akár a saját szaktársaim értelmi színvonaláról van szó, sokszor vagyok nyers, bunkó, satöbbi. Mert ezen a területen csak úgy tudok érvényesülni, ha mindent megtszek, hogy a többiek fölé kerüljek.

Más téma: A mai, illetve az elmúlt napok folyamán kellett rájönnöm, hogy még sosem volt talán a szüleimen kívül olyan ember az életemben, aki a kapcsolatunkban nem csak a saját érdekeit nézte, aki velem is törődött... Rájöttem, hogy felém nagyon-nagyon ritkán tapasztaltam csak önzetlenséget: azt a fajtáját, mikor, ha sírnál is megszívesebben, megnevetteted inkább a másikat. Mindig én voltam ez a személy. Ritkán kerülnek hasonló emberek az életembe, még ritkábban alakul úgy, hogy ne legyen rossz vége a dolognak. Szeretnék reménykedni...

hülye, hülye, hülye...

Mikor tanulom meg az idióta fejemmel, hogy napi három-négy óra alvással, kávén, energiaitalon, matén, feketeteán és cigin élve nem lehet kibírni a hetet anélkül, hogy csütörtökre ne akarna szétrepedni a fejem, és ne aludnék be legalább egyszer a laptopon. Nem megy nálam ez a reggel nyolctól este nyolcig bent vagyok, éjjel kettőig tanulok (inkább b@szom a rezet tanulás címszó alatt, de a szándék megvan :P ), reggel hatkor kelek, és újra az egész... Hiába a pénteki tizenkét óra alvás, az nem elég egész hétre, főleg, hogy ezek mellett még ott van az is, hogy társasági életet kéne élni valamikor (úgy, hogy a héten senkinek nem léteztem, hétőn, kedden eleve nem létezek, lemondtam a szerdát, a csütörtököt, péntek az nekem is jár, szombat-vasárnap kötelező program írása, hétfő-kedd csütörtöki ZH-ra tanulás, SVN, minden más), kitakarítani a lakást, bevásárolni, főzni sem ártana néha, mert újabban nagyon szemét kajákon élek, a legalján, amire jut időm... Pillanatnyilag aludni szeretnék, de annyi koffein van bennem, hogyha akarnék se tudnék, de sajnos az sem jön össze, hogy bármi hasznosat csináljak, így szétrepedni készülő fejjel kínlódok, amíg éjjel valamikor ki nem dőlök megint...
Update: miután volt szobatársamat láttam, nem panaszkodok fejfájásra. Ami nekem jutott, kicsit zavaró volt, semmi a koffein-fejfájáshoz, vagy egy migrénhez képest így utólag, bár gyanús, hogy az alváshiány is dobott rajta rendesen.

Hibák

Az ember hibázik. A hibáknak következményei vannak, amikből tanulnunk kellene. Sosem voltam a szavak embere, leírni mindig mindent könnyebb volt, és a végeredmény is jóval rendezettebbre sikeredett. Akik ismernek, tudják ezt, legalábbis egészen a múlt hétig ezt hittem.
A hosszú vonatút során, amit életnek neveznek, akadnak útitársak hosszabb-rövidebb időre. Egyiket kevésbé fáj elveszteni, míg a másikat nagyon, főleg, ha az korában dönt a leszállás mellett egy ostoba félreértés miatt. Ha valaki folyamatosan védekezik valami ellen, amire egyáltalán nincs is oka, spt, éppen hozzánk kellene fordulnia, de minden ilyen alkalom is védekezésbe csap át a részéről, az akaratlanul is hibákhoz és félreértésekhez vezet. Ezek következményei ellen pedig gyakran nem lehet mit tenni, bármennyire is szeretnénk. Mikor valaki búcsúzóul az ember fejéhez vágja, hogy ötévente úgy is valami hülye statisztika szerint lecseréli a baráti körét az ember, még ha ez igaz is, olyantól hallani ezt, olyan helyzetben és szövegkörnyezetben, akit valamikor a barátodnak tartottál, szarul esik, mert azt érezteti veled, hogy nem vagy - és sosem voltál - más a számára, mint egy darab rongy, amit úgyis eldobott volna. Ilyenkor kezd elgondolkodni az ember: ismeri egyáltalán azt, akiért alig pár hete még bármire képes lett volna?
Ha valaki a korábbi leszállás mellett dönt, nem tudunk mást tenni, mint elfogadni, és együttélni a veszteség tudatával. Idővel a fájdalom talán enyhüdni fog, és nem fog minden alkalommal elszorulni a torkom, ha eszembe jut. Most viszont még nagyon fáj... Éppen emiatt a fájdalom miatt szinte menekülök a többi kapcsolatomba, és az elkövetett hibáimból próbálok tanulni, de ez nem könnyű, ha a hajtás miatti feszültség összeadódik valami mással, rosszabbal, ami ahhoz az eredményhez vezet, hogy bizonyos körülmények között egyszerűen képtelen vagyok logikusan gondolkodni. Akik ismernek, azoknak tudnia kellene, mikor beszél belőlem a harag ahogy azt is, hogy ennek belátásához is időre van szükségem. A menekülés már nem jelent megoldást, bár legszívesebben megint azt tenném, mégis érzem, hogy már fáradt vagyok új lapot kezdeni - legalábbis egyelőre. Egy napon úgyis meg kell hoznom majd a döntést, de mire eljutok addig, talán sikerül némileg javítanom a hibáimon, és a módszereimen. Egy dolog biztos: többé senkit nem engedek olyan közel, hogy a büszkeségem is hajlandó legyek letenni előtte, hogy újra a sárba tiporja minden önbecsülésem - azt a keveset is, ami van.
Néha elgondolkodok valamin: én vagyok az, aki mindig mindenkit meghallgat, akinek mindenkihez van egy jó szava, vagy legalább egy mosolya, sőt, mindig mindenkinek jót akar tekintet nélkül saját magára... mégsem tudok hova fordulni, ha bajban vagyok, mert megoldást legfeljebb magamtól remélhetek. Szerencsére  vannak még emberek körülöttem, akiktől jó kedvem lesz, akikkel lehet baromkodni, ugyanakkor komoly dolgokról is beszélni, és meghallgatnak, és sokszor éppen ezek közül valakiről derül ki, hogy jobban ismer, mint gondoltam.

Agyf@sz határán... megint

Kezd látszani, hoy megint szorgalmi időszak van, mert lassan megint kezdek megőrülni... Egy dolog, hogy holnap reggel ZH, amivel nem is lenne gond, már kidolgoztam a kérdéseket, már csak be kell nyalni őket ugyanakkor viszont van egy mocsok nehéz laborom is, amihez kb xart sem értek, és, ha nem dolgozok előre, akkor úgy meghúznak, mint qrvát a stricije, mert esélyem sincs két óra alatt megcsinálni a feladatokat + megírni a hozzá tartozó jegyzőkönyvet... Ráadásul éppen aznap van határideje egy projekt egyik mérföldkövének, akivel pedig osztozkodnék a feladatokon, természetesen nincs netközelben, így van pár órám megtanulni umlül, amit tavaly csesztem megcsinálni, mivel nem volt vizsgakövetelmény, most pedig a dokumentációban visszanyal a fagyi, méghozzá elég rendesen... f@sz ki van az egésszel, de komolyan... lassan ott tartok, hogy nem tudom, háyn felé szakadjak, így inkább az egészet lexarom úgy, ahogy van... szerintem tartok egy matényi szünetet, aztán beizzítom a linuxot (amiből megintcsak kezd elegem lenni), és neki esek... a laboron meg majd kiderül, hogy pontoznak...

Reggel GT felsőbbéves verzió

Valahol ott kezdődött a dolog, hogy az üvöltő zene miatt éjjel semmit nem aludtam, szobatársammal filmezni kezdtünk. Mire hajnalban elaludtunk volna, ő kirángatott az ágyból - konkrétan lerángatta rólam a takarót, mikor a fejemre húztam azt -, hogy csináljam meg a haját, mert megy túrázni.
1: minek túrára megcsinálni? csak összeragad a hajlakktól, nem?
2: lehet tippelni, mennyi hasznom vette reggel kávé néklül...
Miután elment, végre sikerült aludnom kemény két órát, mikorra is ébresztőt állítottam, hiszen délben csoporttársakkal találkoztunk a belvárosban. Nem is ezzel volt gond, viszont az ébresztő előtt pár perccel majdnem rám törte az ajtót az egyik idióta főgólya, hogy keresi a kisgólyáit. Pizsiban, kócosan nyitottam ajtót, ahogy egyébként nem szoktam, a lényegre törő párbeszéd a következőképp hangzott:
- Mit akarsz?
- A gólyákat keresem.
- Húzz innen, itt nincs egy sem. - Áll, mint szamár a hegyen, szerintem fel se fogta, amit mondtam, így elkezdtem kifelé hajtani... - Kifelé - vetettem még oda, majd az orrára vágtam az ajtót, ahogy küszöbön kívülre került.
Ez még értelmes beszélgetés volt tőlem reggel, kávé nélkül. A telefon esetében ez kimerül annyiban, hogy kinyomom, vagy felveszem, és üvöltve - morogva szintén melegebb éghajlatra küldöm az illetőt, hiszen mindenki, aki ismer, tudja rólam, hogyha megtehetem - márpedig most megthetem -, akkor délelőtt alszok.

Emlékek

Ideje volt visszajönnöm, hogy szembesüljek mindazzal, amit megtagadtam. Ideje volt visszajönnöm, hogy újra megismerjem annak a gyomorforgató félelemnek az árnyékát, amiben életem nagy részét leéltem. Ideje volt visszajönnöm, hogy újra lássam, mire képes az alkohol. Nem akarom anyám itt hagyni vele, de ha ő nem hajlandó élni a lehetőséggel, a kiúttal, amit én kínálok folyamatosan, nem tudok érte mit tenni, akkor sem, ha a szívem szakad bele... Ez a tetü kiölt belőlem szinte minden érzést, ezért felmerül a kérdés: vajon meg tud szakadni a szívem? Tudok egyáltalán szeretni? Mert, hogy gyűlölni képes vagyok, az biztos. Az elmúlt héten megtettem mindent, hogy nyugodt lelkiismerettel menjek vissza, ha esetleg valami történne vele - mégiscsak mostanában kéne, hogy esedékes legyen majd a műtétje -, de ma este már nem hagyott rá lehetőséget, én pedig anyámmal ellentétben megint nem tűrtem el, amit művelt. Az viszont, mennyi keserűség van bennem, még engem is megrémít. Hiszen ezt csak elnyomni, álcázni tudom, és bár elég jól csinálom, akkor is ott van bennem, mint egy nyugvó szörny, ami felébred a legapróbb rezdülésre is. Megrémít, mennyi gyűlöletet tudok a hangomba sűríteni, félek attól, hogy tudok rá nézni, mert az, akivé tesz, egyszerűen nem én vagyok. Talán ezt a szörnyet hívják éppen büszkeségnek, az egyetlen dolognak, amit megfogadtam, hogy sosem vehetnek el tőlem. Amíg apám nem mutat valódi változást a viselkedésében, nem bocsáthatom meg neki az elmúlt éveket. Megint csalódást okozott, mikor már megint remélni kezdtem volna.

Hogy tudok-e szeretni, magam sem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy anyámért bármire képes vagyok, gyilkolni is, ha kell. Ő viszont kib@szott ötmillióért ezt az életet választotta, annyi pénzért, amennyit, ha el tudok helyezkedni a szakmámban, pár év alatt félre tudok tenni. Hiába beszélek neki... És igazság szerint nem fog érdekelni, mi lesz, ha elmegyek. Ő önként vállalta, én nem, még mindig önként vállalja, én viszont nem vagyok hajlandó így élni. Inkább választom a nélkülözést, inkább nyomorgok, de az új életemben apámnak nincs helye. És igen, fáj ezt így kijelentenem, de keményen megdolgozott érte. Holnap végre HAZA mehetek. Haza arra a helyre, ahol boldog vagyok, egy hét múlva pedig talán már nem fogok összerezzenni minden apró zajra.

Haza?

Csak néhány napja jöttem haza, hogy megmutassam magam a rokonoknak, ismerősöknek, amit illik legalább egyszer egy évben, akkor is, ha a hátam közepére sem kívánom őket. Sokkal szívesebben lennék otthon. Mert igen, az otthonomnak tartom azt a kis lakást, azt a kis sarkot, ahova bezsúfolom a cuccaim, mert ott vannak azok az emberek, akik között jól érzem magam, akiket éjfélkor is felhívhatok, ha baj van, és akik visszavárnak, ha elmegyek, ez a tudat pedig szívfájdítóan boldoggá tesz. Azóta ismertem meg a honvágyat, mióta ott élek, velük. Az otthonomnak azt a helyet tartom, ahol boldog vagyok, ez a hely pedig nem itt van. Ez csak egy börtön, ahol rab vagyok, elvárások és kötelezettségek garmadája, amiket nem a saját akaratomból vállaltam. Igaz, ott is meg kell felelnem sok mindennek, de elsősorban magamnak, és nem másnak. A szabadság nekem a legfőbb szempont: a döntés szabadsága, a mozgás szabadsága, a véleménynyilvánítás szabadsága, valamint, hogyha mondok valamit, hallja meg az, akinek szól. Ez a város már idegen nekem. Főleg most, hogy átépítették, már semmi nem köt ide. Anyám önként vállalta a rabságot, de én nem, és nem fogom hagyni, hogy újra bezárjanak. Lassan ők is felfogják, hogy többé nem tehetik meg ezt velem, és hagyják, hogy repüljek, ha repülni akarok. Hiányzik az otthonom. Legszívesebben már most hazamennék.

Nyugalom

A vizsgaidőszakot kvöetően a költözési mizéria is lezajlott, immár az előzőhöz képest nagyjából egy méterrel arrébb írok, hiszen csak egy szobával kellett arrébb vándorolnom, de ez is éppen elég volt: két rekesz, egy hatalmas dobot, ami csak jegyzet, könyvek egy doboz + egy öllel, nyomtató, régi laptop, laptoptáska, egy nagy táska táska, és a ruháim és a cipők még sorra sem kerültek. Kicsit sok mindent halmoztam fel az elmúlt két évben itt :) Az egyik rekesz felét csak azok a ruhák teszik ki, amiket haza akarok majd vinni, arra is van egy táska táska, amire ugye nincs szükségem, és csak a helyet foglalja. Ha nem kapunk egy harmadik embert, amit nagyon remélek, akkor lenyúlhatom a kis szekrényem, így lesz asztalom, így elfér az új lakók asztala egy kis átrendezéssel, és remélhetőleg a táskák egy részét is (egyelőre két utazótáska, a hazaviendő táska táska + a laptop doboza) is ott hagyhatom, ha pedig senki nem pofátlankodik be a konyhai fiókomba, és a szekrényembe a fürdőben, amit egyébként telepakoltam, ahogy tudtam, szóval el se férnének rajta, akkor kiválóan megleszünk az újakkal :)
Nehezen szokom az új laptop kiosztását. Arról már leszoktam, hogy mindig jobbra lent keressem a hosszú í-t, viszont még elég gyakran félreütök - pl az y-t még mindig automatikusan balra legszérül keresem, ahol az í van, így elég gyakran elírom a jelszavaim is, talán, mert a billentyűknek más a mérete, az elhelyezkedése, most először van dolgom szigetes billentyűzettel, és a gép nyelvét is meg kell tanulnom: vagyis megtanulni bánni az intelligens rendszerekkel, amik egyébként nem rosszak, csak idomítani kell őket, továbbá kihasználni az extra funkciókat anélkül, hogy tönkrevágnám az egészet.
Most végre pihenhetek egy kicsit, értem ez alatt a hajnalban fekvés-délben kelés párosát, aztán illene hazanéznem pár napra, már szinte minden oldalról nyúznak, de esélytelen, hogy egy hétnél tovább maradjak, mert egyszerűen nem bírom ki huzamosabb ideig otthon, erről az előző nyári bejegyzéseim tanúskodnak. Mindenki érdeke ez a távolság :)

Update: és igen, nem csalódtam a koli vezetésében: naná, hogy tele pakoltak minket. Hogy ki az, és mennyire van szüksége a harmadik szekrényre (aminek esetén az asztalt fogom lenyúlni, hiszen a kettő közül valamelyik nem fog elférni a szobában három ágy mellett), majd pénteken kiderül. Bár, ha neki kell is, a már most bent lakó csajnak állítása szerint nincs sok cucca, az ismeretlenünk meg barátjánál lesz a nyáron, vagyis ő sem hoz majd ide túl sok mindent, ami azt jelenti, hogy talán nem kell átrendeznem a már elég jól belakott fél szobám, és a földön tárolni a könyveim, amiknek sora a mai nap folyamán jegyzetám révén már megint bővült :P

update2: a harmadik csaj a héten kiköltözött = szekrény marad visszaköltözésemig :)

OFF

Végre vége a vizsgáknak, az állandó rohanásnak, a totális idegi kimerültségnek, és végre van időm olvasni :D
Persze miért is ne az utolsó vizsgám napján mondta volna be az unalmast a központi szerver winyója, aminek cseréjéről és a rendszer helyre rakásának idejéről a rendszergazdánknak jelenleg fogalma sincs, de azért jó lenne, ha azelőtt találna valami megoldást, mielőtt a könyvtár is bezár, és végleg net nélkül maradunk.
Addig is van előttem egy tökéletes Lenovo Z580, amit nem tudok kihasználni, mert csak a régi Misimről tudom áthúzni rá a programokat, olyan, hogy böngésző, vírusirtó aktiválás és társai, álmodni sem lehet, amíg nincs net. Egy majdnem negyedmillióba kerülő gépet meg nem fogok kitenni a téren, ahol van nyilvános.

Procee - Lélekvesztő

Nem szeretem a rapp zenét. Ez a dal viszont most tökéletesen leírja az állapotot, amiben tegnap, vagy inkább tegnapelőtt óta leledzek, az eltűnt posztok nyomán.

Fészbúk vs etr

Gépies mozdulatokkal vésem be a jelszavam coospiccre. Csak tudnám, minek... Úgy sincs eredmény, meg egyébként sem ott van... fész csoportot is hiába vizslatom, mikor riasztanak a többiek, hogy elkezdte feltöltögetni... Minek is tenné fel az előadó a következő vizsgaidőpontig? Messze van már az a csütörtöki vizsga, volt köztük egy péntek este (a rendőrök nem hiányoztak a buliról, a szomszédoknak respekt: kopogni luxus, hogy halkítsuk le a zenét, meg ne üvöltözzünk hajnal kettőkor b@sszák meg??? (jó, lehet, hogyha a társaság férfitagjai orgánumukkal arányos méretekkel nyitottak volna ajtót, a szomszéd tényleg inkább a rendőröket hívja... )de ezekkel együtt is b@szott jó volt), a hétfői vizsgám viszont egyre közelebb van. Ennyi f@szságot sem tanultam még, tegnap nemes egyszerűséggel bealudtam a laptop mellett - talán nem félig fekve kéne tanulni, meg lehet, aludni kellett volna péntek este... *thinking*... Ezért is költöztem ki a konyhába mára :) De úgy egyszerűen NEM tudok koncentrálni a logicra, hogy még mindig semmit nem tudok a csütörtöki vizsgámróóóól! *hiszti*

Na, kellett egy ilyen poszt is, elvégre vizsgaiőszak van, vagy mi fene :D

Tanulnék...

Komolyan, most szívesebben tanulnék, mint, hogy este bemenjek fél 9-re, hogy a Zalából érkező csomagom a Győri járatról vegyem fel... Feltéve, hogy azon rajta lesz. A sofőr állítása szerint, aki Szekszárdon kitette a csomagom (szerencsére rendes embernek, aki visszavitte, és valahogy elintézték), az fogja majd hozni, de, hogy onnan hogy s mint kerül át a másik járat útvonalára, megint egy másik történet, aminek részleteit majd este megérdeklődöm. Feltéve, hogy azon rajta lesz a következő két havi, estére valószínűleg félig kiolvadt kajám.
A történet még szebb fele, hogy fél 10-ig abszolút semmi nem jön, távolsági se, ami a koliig kihozna, így fogalmam sincs, hogy jutok ki korábban, mert semmi kedvem 50 percet dekkolni két nagy táskával a buszváróban, se mászkálni velük, ha esetleg elkapnék egy másik járatot, ami az utca végéig kihoz... bár ez függ a csomagok nehézségétől... update este...

Update megkésbe bár, de törve nem :P
Fogalmam sincs, hogy került át a csomagom a Veszprém-Szeged vonalra, de azt hiszem, vanak dolgok, amikről jobb, ha nem tudok :P Bementem a megadott időre, el is kaptam a megadott járat sofőrjét, akitől megtudtam, hogy a korábbi, veszprémi járat vette fel a csomagot, és a forgalmiban várt rám. Estére már olyan szinten dolgozott bennem az ideg, hogy a fülbevalóm is kikaptam féletlen, még mindig a tárcámban van, arra várva, hogy visszarakjam... Lényeg a lényeg: megérkezett a következő két havi kajám, bár a tetején levő 3 csomag anyu-féle pizzából egy ért csak célba, de az érdekelt a legkevésbé, lényeg, hogy a többi cucc megvolt benne :) Miután hozzájutottam, telefonon boldogítottam drága jó anyukám, amíg nem  jött a következő buszom, a tanulság pedig: kéretik NAGY betűkkel feltüntetni a csomagon, HOVA megy XD

Sok

A Zh-kon túl vagyok, jöhetnek a vizsgák :) Hihetetlenül jó volt arra ébredni reggel, hogy javító nélkül kijuthatok vizsgázni az egyik legnehezebb tárgyamból, amiből gyakorlatilag a javítóra jutás iránt is vajmi csekély reményt tápláltam. Egész hétvégén gyomoridegem volt, félóránként, vasárnapra ötpercenként frissítettem etr-t, az eredményeket remélve, amik minden várakozásom felülmúlták, és eljutottnk addig, hogy az első igazán kemény félévemben, 43 kredittel, amik 90%-át elsőre csináltam, mindenből kijutottam vizsgázni, és semmiből nem vágtak meg félév közben.

Ezért természetesen az utóbbi időben teljesen kikészültem, főképp idegrendszeri szempontból, és erre szobatársam is rátett két lapáttal. A lehető legrosszabb embernek panaszkodik 6 Zh-val, amik fele ingyen tárgy ráadásul. Nekem ez a félévi átlagom volt egy hétre, és lassan ott tartunk, hogy az agyamra megy. Konkrétan, az agyamra megy. Ha már engem eljuttatott addig, hogy nem bírtam a lakásba maradni, és kellett egy cigi, hogy lehiggadjak, és ne b@sszam pofán, vagy vágjam a képébe, hogy fogja már be, akkor el lehet képzelni, mennyire idegesítő tud néha lenni. Nem azt állítom róla, hogy hülye, csak azt, hogy nem az esze, hanem a szorgalma miatt jutott eddig. Mert egyszerűen nem gondolja végig logikusan a dolgokat, élősködik, akiken lehet, a csoporttársait is beleértve. Igen, ez a jó definíció rá: élősködik. Most jutottam el végleg addig, hogy: takarodjon már haza a fenébe, mert egyszerűen nem bírom elviselni! Hiába fogadtam meg róla, mikor kiderültek dolgok, hogy nem keresem a bajt, jópofizok vele, ne rossz viszonyban váljunk el, akkor sem, ha tudom, miket mondott rólam a hátam mögött. Igen, lehet, hogy vannak dolgok, amik szempontjából jogosan lehet rám panaszkodni, de én legalább próbálok változtatni, vele ellentétben. A kedvenceim azok a napok voltak, mikor én reggel 8-9 órakor még aludtam volna, ez a liba meg üvöltetni kezdte a tv-t, és áthozta a pasiját, volt ez hajnal 9 órakor! Tényleg nincs bajom a sráccal mert elvan, rendes, és nem zavar sok vizet, de azért az, hogy egész nap itt van, kicsit sok a jóból. Főleg, ha minden átkozott nap ez van! Egy hetet kell még kibírnom, de lassan ott tartunk, hogy még a hangja is idegesít. Most lehet, hogy egy kicsit sok volt belőle. Vagyis valószínű, mert csak akkor szoktam ennyire kiakadni. Olyan alap dolgokat nem tud néha, amik nem tanulás, hanem egyszerűen általános műveltség kérdése, hogy én csak nézek, konkrétan, de, ami a leginkább irritál, hogy lassan egy éve itt van, és még mindig képtelen minimális tiszteletet tanusítani a tanárai iránt. Tavaly én ezt megtanultam, megtanultam az ő szempontjukból nézni a dolgot, így többnyire jól következtetek arra, miket kérhetnek számon. Lehet, hogy az én gondolkodásmódom ilyen durván elferdült, de alapvetőnek tartom ezt a tiszteletet, hiszen ezáltal jobban bele akarunk látni abba, amit tanítanak, többet teszünk érte, hogy megtanuljuk, és így jobb eredményeket is érünk el. És így talán egy kicsit könnyebb is...

És most...

Igen, most jön az a rész, hogy reménykedünk a gyakorlatvezetőm jó szívében, és abban, hogy az előző 2 Zh-ban talál annyi pontot, amivel megírhatom a javítót, hogy legalább vizsgázni kijuthassak a tárgyából. Tegnapi Zh kipipálva, ma reggeli szintúgy, 4 óra alvást követően most állhatok neki (vagyis Zh-t követő gyakorlaton már nekiálltam) tanulni a következőre, amit most egytől írok. Aztán hazamegyek, kidöglök, holnap reggel pedig hozzákezdhetek a holnapi kettőhöz. Azokról csak annyit kell tudni, hogy mindkettőből megvan a minimumom gyakorlatilag (legalábbis, ha legalább 1 pontot sikerül összeguberálnom a kötprogra, ami gyakorlatvezetőt ismerve nem lehetetlen. Ezen felül jön még, amit a holnapi Zh-ból guberálok, amiben fellelhető egy ingyen példa, csak reguláris kifejezést kéne végre megtanulnom tisztességesen írni. Erre van egy délelőttöm, a beugróra meg ráérek a buszon átnézni az anyagokat, aztán gondolkodás logikus verzió a teszt előtt :P
Lényeg a lényeg: ma túl vagyok a nehezén, és, ha ma nem kúrom el a félévem, akkor sosem fogok XD

Megérzés

Az első megérzésem még sosem csapott be. És minden alkalommal piszkosul szar volt rájönni, hogy igazam van. Miért próbáltam mégis átformálni az az alapján alkotott véleményem? Mert valaki, az egyetlen, aki úgy néz ki, mindig ott van, ha bajban vagyok, az ellenkezőjét mondta, és  bíztam az ő emberismerésében, mert nem akartam, hogy nekem legyen igazam. Persze, minden alkalommal ez történik, és bármennyire is nem akarom, az idő mindig nekem ad igazat. Szerettem volna, ha nem kell csalódnom, de a jelek már régóta nyilvánvalók voltak, csak én nem akartam észrevenni. Mert szerettem volna bízni benne, hogy nem nekem lesz igazam.

Az egyetlen, amit nem állhatok, ha eltitkolnak előlem dolgokat, amikben én is érintett vagyok. Márpedig, ha ideállít egy elsőéves, és szét akar robbantani, egy lassan két éve együtt lakó társaságot, abban érintett vagyok. Rossz érzés volt rájönnöm, hogy az első pillanattól fogva igazam volt vele kapcsolatban. Rossz érzés rájönni, hogy az ellenszenv, ami ellen az első pillanattól küzdöttem, valós alapokra épült. Még néhány hetet kell kibírnom valahogy, de akkor is alig fogom őt látni. A dolgok pedig vissza fognak állni a rendes kerékvágásba. Mert, hogyha vannak is mindannyiunknak dolgai, amikkel a másik agyára megyünk, anyázunk egy sort, néha kimondjuk, máskor nyilvánvalóvá tesszük, de mindig helyre jövünk, mert nem véletlenül lakunk együtt most már több éve.

Én sem vagyok tökéletes, de a hibáim próbálom a magam kis életterére korlátozni, hogy nekik kevésbé kellljen elviselni őket. Épp elég vagyok én magamnak. Most már látom, ki volt az, aki végig hazudott, becsapott, és megtévesztett a kétszínűségével. Most már látom, ki van ott szinte mindig, ha bajba kerülök, hogy kirángasson belőle. Ugyanezt tette a rózsaszín köddel, amiben eddig éltem, és már látom a viszonyokat. Helyre akarom hozni a hibáim, amiket elkövettem, mert bízni akartam valakiben, akiben nem kellett volna. És egy idióta voltam, mert ezt tudtam. Egy idióta vagyok, hogy azok után is, ahányszor már belém rúgtak egész eddigi szánalmas kis életemben, még mindig próbálok nyitni az emberek felé. Szeretném megfogadni, hogy több ilyen nem lesz, de tudom, hogy úgy sem fog összejönni.

Késő... vagy nem?

Többnyire mindennek, mindig az utolsó pillanatban állok neki. Akkor viszont nekiállok, és tényleg megcsinálom, ráadásul tisztességesen. Így volt ez a kötelező programokkal, és a Zh-k nagy részével. Nyomás alatt valahogy sokkal jobban mennek a dolgok, ha pedig egyszer rápörgök valamire, nem állok le, amíg nem sikerül úgy, ahogy akarom. Egy elcseszett maximalista vagyok, ez van :P
Most realizáltam, hogy jövő hét elején három nagy Zh vár rám, két nap alatt, aztán meg csak a szokásos kettő, szóval: gyakorlati anyagról van szó, amit csak át kell látnom, az egyetlen, amire tényleg meg kell gebednem, az az assambly, főleg, hogy robotikából megcsíptem a minimumot, így abból nincs gond a javítóra, még jobb, hogy számhálóból is megcsíptem a minimumot, így abból sincs gond javítóra, a jegyzőkönyveket újabban nem sikerül annyira elfuserálnom, hogy javítanom kelljen őket, a beugrókra meg bőven elég annyi, hogy a 40 perces út alatt végigbújom a kérdéseket, meg rájuk a válaszokat kikeresem. A csütörtökiből van esélyem (még mindig) a megajánlott jegyre, legalábbis, ha nem nulláztam a múlt heti ZH-m, amit erősen remélek, hiszen végignézve logikusan kijött valami, minek nagyjából hasonlóan kellett kinéznie... Az esetiben még van reményem, 13 pontom van most, 3 függőben, 3-at meg szerezhetek a héten, a mostani anyag úgyis az erősségem, 15+ meg van +2*3 a megajánlott jegyért, ami 21. 4 Zh-ból csak összeguberálok 8 pontot, év elejétől úgy számolom, hha mind megírom 2 pontyocskára, akkor megvan a kettes (ami ennél a tanárnál álom, és tavaly megfogadtam, hogy bármekkora arc is, vizsgázni a büdös életben nála többet soha... :P)
A hétvégén van még egy leadásom, amivel elég jól haladok, ha pedig a hétfői órákat kihagyom délután, a keddi Zh-kra lesz időm átnézni mindent (feltéve, hogy hétvégén rá bírom venni magam a tanulásra, ami nagyon nem ártana, főleg assemblyből, amiből mindenképp át kéne mennem, különben csúszok legalább fél évet... 
Ha pedig mindenből kijutok vizsgázni, és meglesz az az egy szem megajánlott jegyem, akkor az előző félévhez képest "csak" nyolc vizsgám lesz. Heti kettő az teljesen emberi, nem? :P

Hosszú :)

Egy hosszú hétvége sok mindenre jó: tanulni, szórakozni, kimozdulni, kikapcsolódni, időt szakítani olyasmikre, amikre más körülmények között nem tudnál. Nálam ez a délig alvást, napozást, és (végre) az olvasást jelentette. Nem is tudom, utoljára mikor volt regény a kezemben... Na és az sem mellékes, hogy végre szakítottam időt a főzésre, amit egy ideje nem csináltam :P Erre a pár napra jó volt letenni az állandó nyomást, és kiszakadni a folytonos rohanásból. Egyszerűen csak voltunk... volt itt shopping és lelkizős este szobatrással, "csak úgy kidügkök a napra olvasni" délután, hogy a kötelező program írását ki ne hagyjam a sorból. Egyre jobban szenvedek az ócskavasamon a virtuális gépekkel, és lassan nem ártana újratelepítenem szegényem... Persze ez is akkor jut eszembe, mikor holnap kezdődik minden előről... Még van időm tanulni a jövő heti ZH-kra, amik többsége gyakorlati, így egyelőre még élvezem a szabadságot, és lassan, ahogy esteledik, érik, hogy befussanak a lakásba az elveszett báránykák :)

Tér

Vajon mi lehet az oka, hogy úgy érzem, több terem van egy kollégiumban - ahol minden, ami jut nekem, egy sarok, egy nagyobb, egy kisebb szekrény, néhány polc, és esetleg pár fogas -, mint otthon, ahol saját szobám volt? Miért érezhetem magam itt sokkal szabadabbnak?
A válasz egyszerű: az emberek miatt. Nincsenek fojtó kapcsolatok, magam szabom a korlátaim, és senkivel nem kell jópofiznom, akivel nem akarok. PErsze, vannak itt is elvárások, nem is kicsik, mégis, miért tudok nekik jobban megfelelni, miért vagyok képes itt sokkal többet kihozni abból, amim van?
A válasz erre is egyszerű: mert itt sokkal nagyobb biztoságban érzem magam. Akkor is, ha gyakorlatilag semmi sem biztos az itteni életemben, és mindent a tíz körmömmel kell összekaparnom. Maximálisan megéri minden, mert tudom, hogy tartok valahova. És tudom, hogy bármit is érjek el, csak az én érdemem, vagy épp az én hibám lesz. Hogy ez egoizmus-e, nem tudom. De, hogy többé nem fogom hagyni, hogy olyan szintű függésbe kerüljek bárkivel kapcsolatban, mint amibe az imádott családom egyes tagjai kényszerítettek, az egyszer biztos.

Apróságok

Mindenki ismeri azokat az apró gondokat, amikből, ha túl
 sok van, lassan eljuttatják az embert addig, hogy elege van a világból, az életből, mindenből és mindenkiből. Na, most én vagyok ennek az állapotnak a végső határán. Azt hittem, a tegnapi nap elég jutott mindenből, hiszen sikeresen elkúrtam egy zh-t - csak remélem, hogy van javítási lehetőség -, fél órán keresztül üvöltöttem az őseimmel, mert arra nem voltak képesek, hogy szóljanak, mikor a nevemre jön egy csekk, vagy megkérdezzék, mit csináljanak vele. Persze, lehet, hogy az ember számára egyértelmű, hogy be kell fizetni, de akkor már nem egészen, ha van a rendszerben netes utalási lehetőség, a csekket pedig tűzön-vízen keresztül kiküldik, akkor is, ha  a számlát rég rendeztem. Na most, ők voltak szívesek befizetni azt, amit én előző nap elutaltam, és persze nekem kell ennek is utánajárnom, nekem kell minden szarhoz rohangálnom, mert ahogy az ittenieket ismerem, a HSZI elküld majd TO-ra, ami természetesen csak akkor fogad, mikor katalógusom lenne, és egyébként is visszaküld majd HSZI-hez, és köztük táncolhatok, amíg meg nem unom. Nem is a pénzről van szó - akkor sem, ha egy hétig élek annyiból -, hanem arról, hogy annyira nem tartanak a saját kib@szott szüleim, hogy szóljanak, ha a nevemre küldenek valamit, egyáltalán, hogy felbonthatják-e... Nem azért a lyukasért, de én sem nézegettem bele az ő leveleikbe kérdés nélkül... Ha ez nem lenne elég, ma elkéstem nagyZH-ról, mivel én barom azt hittem, hogy busszal is beérek időre (be is értem volna, ha másfél hónappal ezelőtt nem gányolják szét a város tömegközlekedését...), mikor lekéstem a villamost, magas sarkúban caplathattam keresztül a fél belvároson, de természetesen esélyem se volt időre beérni, így a Zh-t nagy valószínűséggel ismétlem majd utolsó héten, hogy azt már ne is említsem, hány határidő van a nyakamon... ELEGEM VAN. Így, nagy betűkkel.
Ja, és a listáról már csak annyi hiányzik, hogy a robotika ZH-mon ne legyen meg a minimum, hadd javítsak már egy nap  két nagyZH-t a kicsi mellé...

Folyt. köv.

Visszavonom, amit vasárnap lakótársaknak mondtam, miszerint már hiányzik ez az egész. Rájöttem, hogy baromira nem hiányzott a reggel hatkor kelés, rohanás esőben, melegben, nem hiányzott a félóránként járó buszt rendszerint egy perccel lekéső villamos, és nem hiányoztak a zh-k sem. Ma még az is megfordult a fejemben, hogy mazochista módjára bemegyek zh-zni az egyel korábbi csoportba, és egyre inkább úgy tűnik, szükség is lesz rá, hiszen még boltba is kellene mennem, ami annyit jelent, hogyha a gyakorlaton egykor végzek, és még boltba is megyek - mivel a Corából ilyen sárban, esőben esélytelen, hogy visszamásszak a koliba -, leghamarabb a fél kettessel mehetek, kettőre otthon vagyok, megkajálok, és lehet tanulni a holnapi elméleti zh-ra. 16/0 szinten van jelenleg a feladott és megtanult tételek aránya, amiből értelemszerűen nem 0-t adtak fel...A zh-k mellett, elfogadott, pontozott szociális helyzetfelmérő után - amiből mint kiderült, jogosult lennék szociális támogatásra már csak pontok alapján is, hiszen 150 volt a ponthatár, és 8-cal éppen, hogy átcsusszannék felette, de az akkor is havi 12000 forint... na, de majd ősszel... ;) - már csak a kollégiumi felvételit kell kitölteni, és egy hónap múlva: ave, vizsgaidőszak :)
Persze addig még eredményesen meg kell írnom négy kötelező programot, nagyon sok Zh-t, és nem ártana a minimumot teljesíteni belőlük...

Home

Semmi kedvem hazamenni. Semmi kedvem hét órát utazni csak azért, hogy utána napokig jópofiznom kelljen egy rakás olyan emberrel, akiket a hátam közepére sem kívánok. Az egyetlen kivételt talán anyám jelenti, de mindenki más... Anyámon kívül a másik jó dolog otthon a torrent, ami még mindig nincs, és nem is lesz belátható időn belül :(
Viszont egyre inkább gyűlik a vonzó tényezők listája, mind thy hónapra elég kaja, ráadásul luxuskaja, mint hús, tojás, amiket legalább egy hónapja (mióta az előző csomag elfogyott) nem láttam... Szóval: gyerek, ha enni akarsz, dolgozz meg érte :P

Idő

Egy éve a szabadságom tükréből emlékeztem rád. Hálás voltam az új életemért, most pedig hasonló hálával a szívemben élem újra azokat a több évvel ezelőtti napokat, amikor először bebizonyosodott, hogy véletlenek márpedig nincsenek. Nem tudom, most mi irányította a tollam, mikor a parton teleírtam minden szabad felületet, ami elém került, de néhány részlet megérdemli, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben. Egy ideig egyszerűen leírtam a gondolataim. Aztán azon kaptam magam, hogy már hozzád írom soraim, hozzád, akire mindent építettem. Hozzád, aki mindig mindenhez elég erőt adott, hogy végig tudjam csinálni. Hozzád, aki most máshogy adsz tanácsot azoknak, akik kérnek. Te vagy bennem a szó, a hang, a mosoly, te tanítottál bízni, elfogadni, nevetni, hogy túlélés helyett élhessek végre. Te vagy az, aki miatt egyszer egy kislány úgy döntött: megjavul. Te vagy az, aki miatt egyszer egy nagylány úgy döntött, írni kezd. És Te vagy az, aki miatt egy nő bele mert vágni az ismeretlenbe, aminek az ingoványban az egyetlen biztos pontot még mindig Te jelented. Akkor is, ha már egy másik világból irányítod a kezét.

Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket. Én azt mondom: az idő megöli az emlékeket. Az idő múlása a feledést vonzza maga után. Jó ez nekünk? Az évek órákra, az órák percekre szűkülnek le idővel; egy élet szűkül le órákra, kötetekre, oldalakra, végül pedig már csak néhány mondat lesz. Az emlékek idővel elhomályosulnak: eltűnnek az alapjukat alkotó érzések, végül pedig csak maguk a száraz adatok maradnak.

Leírtam mindent, amit leírhattam... Megtettél mindent, amit megtehettél. Ezúttal csupán néhány sor fog ide kerülni azokból az oldalakból, amik során újraértékeltem, ami történt. Könnycseppek ezek, amik nyomot hegynak maguk után. Emlékek, amik belém vésődtek, mint egy arc, egy tekintet, egy-egy kép rólad, amikre mindig emlékezni fogok.

"Mindenkinek kell egy cél, egy álom, amiért érdemes küzdeni. Mindegy, elérhető-e, a lényeg sosem az úticél, hanem az út maga, aminek minden állomásánál gazdagodsz valamivel."

"Az álom egy idő után a valóság akadályává válik, ha nincs közös nevező a kettő között. Határt kell húzni: az álomé az éjszaka, a valóágé pedig a nappal"

"Annyi hazugság vett körül életedben és halálodban, aminek nem forrása, pusztán tárgya voltál, hogy ember legyen a talpán, aki eldöntse nélküled, kinek van igaza."

"A csendes remény napjai lejártak. A csend napjai viszont még csak most kezdődnek. Irónikus a történeted, hiszen épp a legerősebb fegyvereidtől fosztottak meg egyenként, fájdalmasan."

"A remény hal meg utoljára. Mikor viszont a remény meghal, születik valami más, amiből egyszer talán a remény is újjá tud születni. "

"Hiába próbálkozni reménytelen. És ezt anélkül nézni, hogy bármit is tehetnél a sikerért, még rosszabb. Mégis az ilyen hiábavaló próbálkozások nagyobb diadalt aratnak, mint a siker maga: kitartást, erőt, akaratot hordoznak magukban, a lélek erejét, amia  test gyengeségével nem törődve képes rá, hogy hegyeket mozgasson meg."

"Nem tudom, hova tartok. Félek. Jobban, mint mikor nem volt mit vesztenem. Hiányzol. Hiányzik a tudat, hogy  annak a világnak a része vagy, amiben én élek, bármilyen távol is tőled. Hiányzik az álom, hogy egy nap ezt a távolságot áthidalva a szemedbe nézhessek, és azt mondhassam: köszönöm."

"Minden nap leírom a vallomást, amit te is tettél egykor, ami végül a  te jelképeddé vált."

"Hiába tudtam, mi fog történni, nem akartam elfogadni, nem voltam hajlandó felkészülni, az utolsó pillanatig reméltem még egy napot, még egy órát, még egy percet. Emiatt aznap este védtelenül ért a veszteség tudatának felismerése, és talán emiatt fájt még jobban."

"Te jelentetted nekem a biztonságot, a menedéket a világ elől, és féltem az elkerülhetetlen bizonytalanságtól"

"Tudom, mire voltál képes életedben. Tudom, hogy a valódi csodák az emberi szív mélyén történnek, csendben, szinte észrevétlenül. Ezekből a csodákból vittél végbe rengeteget"

"A legnagyobb embertelenségben is ember maradtál. Ez az igazi bátorság: azokért kiállni, akiknek nincs hangjuk, azokhoz szólni,akik nem értenek meg..."

"Szavak nélkül sokkal többet mondtál el, mint ami általuk valaha is lehetséges!"

"Elvesztettél mindent, amik által jobbá tetted a világot, hogy nélkülük még jobbá tedd azt. Mert a legvégén az egyetlen, amit fel tudtál használni, a lélek ereje volt, nekünk pedig, akik akkor zokogtunk, ez volt minden: a legmeghatóbb és legmaradandóbb leckéd, amit adhattál nekünk. "

"Azóta minden évben újra a vonaton ülök ezen az estén, ami monoton száguld bele az éjszakába, miközben messze onnan a halál egy újabb győzelmet arat. Sosem láttam még olyan mély sötétséget, mint akkor este, kinézve a vonatablakon..." Eszembe jut London... a temetésed napja: az első nap, mikor egyedül hagytam el az országot... a felhők közt kibújó egyetlen csillag fénye a kivilágítatlan úton... a gyász és remény napjai.

"Emlékezni annyi, mint a múlt egy darabját felidézni a jelenben és megőrizni a jövőnek."

"Az én életem lassan elkezdődött, miközben az övé véget ért. És máig egyre távolodok tőle a leghalványabb remény nélkül, hogy legyen esélyem visszajutni..."

"Csak akkor hal meg valaki, ha az emléke megszűnik létezni."

"Nem elég pusztán nemlékezni, vagy hálával gondolni vissza mindenre, ami a múlt része volt, hanem méltón is kell őrizni azt a jövőnek. De nem számok, adatok és üres szavak formájában. Mert, ha az érzés helyén, amit egykor kivlátott belőled egy arc, egy tekintet, egy ember, csak ennyi marad, már nem beszélhetünk valódi emlékről. Pusztán információk halmazáról, amik valamikor valakinek jelnetettek valamit."

"Hirtelen értelmét vesztette minden. Csend volt aznap a világban, és üresség bennem. Nem mondhattam el senkinek, hát most elmondom mindenkinek."

"A kezdetben ott van a vég, és minden vég maga a kezdet."

Zh időszak, már meignt

El sem hiszem, de túl vagyok az első felén. Tegnap este volt majdnem az utolsó erre a hétre, amiről előtte hallottam már pár rémhírt, így félve álltam neki: ismerősöm megírta 10/3-ra, egy másik, akinek minden vizsgája elsőre meglett (amikkel az évfolyam 70%-a szív), 10/5-re, hát, én meg megírtam 8-ra, úgy, hogy aznap reggel álltam neki tanulni...
Már csak egy zh lesz jövő héten, az egyetlen olyan tárgyból, amit tényleg szeretek: robotika; így a tanulás sem kényszer, sokkal inkább szabadidős tevékenység lesz majd :P Hétvégére persze be kell még iktatni egy társadalmi munkát, egy kirúgást a hámból, közben pedig végre van időm leülni tanulni... Na, ilyet se mondtam még :P De végre van egy tárgyam, amire ezt mondhatom :D Az eddigiek mind olyanok voltak, hogy "meg kell tanulni, ha kezdeni akarok itt valamit", ez viszont végre olyan, amire azt mondom, tudni, csinálni akarom. Mindenkinek szüksége van valamire, ami értelmet ad minden máshoz, jelen esetben pedig nálam itt fut össze minden, amit eddig tanultam és, amit tanulni fogok.
Az eddigi ZH-król tömören: úgy állok, mint amire számítottam, és semmiből sem kell meggebednem a félév második felében - leszámítva talán az Assemblyt, de arról eddig is tudtam, hogy szopóka-nyalóka tárgy. Még lesz pár hét, ami alatt meg fogok dögleni, neki kell állnom spórolni, tavaszi szünetben kötelező programot kell írni, nem is egyet, mégis most azt mondom: nem is annyira rossz ez. Jó, utolsó előtti hetem végére egy emberi roncs leszek, nem tudom, de nem is akarom tudni, hány ZH-t fogok írni, de most még ott tartok, hogy milyen szép és jó ez :)

Este láttam egy videót a neten, ahol a különböző karok hallgatói nyilatkoztak egymásról, és rájöttem, hogy tényleg ttik-s, infós szemszögből látom őket. Van igazság ezekben a sztereotípiákban, de kérem szépen, ha valahol azt mondom, hogy informatikus vagyok, ne arra gondoljanak azonnal, hogy nem olvasok, vagy kocka vagyok! Mert rohadtul nem így van :P Jó, néha kockulok, de egyrészt nincs olyan gépem, ami elbírja a komolyabb játékokat, másrészt nincs olyan netem, amin engedélyezve vannak (igen, a wow és a torrent még mindig le van tiltva a koleszban), harmadrészt pedig időm nincs rá. Tavaly megtanultam, hogy hasznosabban töltsem el az azokra fordított időt a monitor előtt, pl írjam a f@szságaimat, néhanapján felnézzek f@szbúkra, esetleg elővegyek egy könyvet... Egyébként kétlem, hogy mikor az arra járók látnak regényt olvasni a Tisza parton két-háromórás szüneteimben, esetleg valakinek feltűnik, hogy a szerda esti előadás előtt majdnem minden héten más regény van a kezemben (és nem azért, mert párhuzamosan olvasnék több könyvet egyszerre) arra gondolnak, hogy jé, egy kocka informatikus... Különben is van a gamer, meg a fejlesztő kocka, és én nem a gamer vagyok :P Nem tudom, elfut-e a gépemen a robotstudio, de azt igen, hogy eszemben sincs virtuális gépekkel szarakodni, így maradok a pro 30 napos próbaverziójánál, addig meg a laborban próbálok kezdeni valamit, egy hónap csak elég rá, hogy összehozzam a kötprogot, ha egyszer nekiülök...

Na, vissza a sztereotípiákra: mindenkinek megvannak a magukéi. Én pl nem hallottam korábban, hogy a jogászok csak jogászokkal járnak össze (mármint hallgatók, akik kinőttek innen, pár fokkal normálisabbak), csak annyit, hogy sznobok, a GTK-sok szeretik a pénzt - különben nem akarnának azzal foglalkozni -, ezenfelül, mivel belőlük tömegcikk lesz, sokkal inkább a kapcsolataikon múlik a diplomájuk értéke, és a gyakorlati helyük is, a többségre viszont elmondható a következő: azt hiszik, hogy a diplomájuk ér valamit, hogy majd ezzel el tudnak helyezkedni, és megszedik magukat, aztán nagy hányaduk a vendéglátásban fog kikötni...A lényeg: sznobok, lenézik a ttik-t, és azt veszem észre, hogy az informatikusokat is elég sokan lenézik annak ellenére, hogy pontosan tudják, hogy a mi képzésünk az egyik legnehezebb. Ha viszont gond van a gépükkel, vajon kikhez rohannak először...?
A BTK-sok legalább tudják magukról, hogy nem ér semmit, amit tanulnak, persze itt is vannak, akik próbálják magyarázni a bizonyítványt: mert, hogy "milyen érdekes dolgokat csinálunk gyakorlaton", meg mit tudom én... Basszus, mi is érdekes dolgokat csinálunk, legalábbis azoknak érdekeseket, akiknek van szeme hozzá... Akiknek meg nincs, azoknak nem itt van a helyük... Azt meg tessék már elismerni, hogy a többség azért választja a BTK-t, mert nem érti a matekot - értem ez alatt, hogy nem volt végig színjeles, mert a matekot vagy tudja az ember, vagy nem, megtanulni azt sem lehet, de ez nem zárja ki, hogy tanulni kell rá. Csak máshogy kell tanulni, mint egy verset.
Az orvosokról is mondanak dolgokat, amikből kiindulva már eljutottam addig, hogy inkább nem akarom tudni, kik vágnak belém kést :P Egyszer csábítottak felezőbulira, ahol valószínűleg csak a selejt maradt, mert ismerőssel az első adandó alkalommal menekültünk onnan, hiszen a diagnózis: szőke, b*zi, sznob, sznob, p*csa, sznob... ezek egymás mellett. Persze, az is lehet, hogy nem az egyik tanárukkal kellett volna beállítanunk... :P Viszont, miután átmentünk a közeli kocsmába, rájöttünk, hogy igen, léteznek emberi orvosok, innentől kezdve pedig már megértem szobatársam reakcióját, mikor ezt elmondtam neki: "Több tiszteletet, az orvosok a legnagyobb alkoholisták itt!" Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a koleszuk a sörkert mellett van... :P

És most, hogy kiveséztem mindenkit, aki jól esett, takarodok vissza tanulni, mert másfél óra múlva nem tudom, miből írok ZH-t...

Re: könyvek

És elmondhatom: igen, megérte. Néhol ugyan érzem ugyanazokat a túlzásokat, túlmázolásokat, amiktől néha a többi kötetben is hányhatnékom támadt, de elmondhatom, hogy azt kaptam, amit vártam: nem egy regényt, nem egy életrajzot, nem egy életrajzi regényt, nem adatok száraz halmazát, hanem részleteket, amik máskülönben a feledés homályába merültek volna, ezért örülök, hogy sor került egy újabb, sablonosnak tűnő kötet kiadására, mivel egyetlen dolognak tett eleget, amit vártam tőle: valami újat mondott, nem csak azok az információk voltak benne talán kicsit módosítva, más sorrendben, amikkel az összes többi tömve volt.
A másikat, amitől a legtöbb hasonló kötetet legszívesebben kivágtam volna az ablakon - csak, mivel neten találtam nem egyre, a laptoppal valahogy nem szívesen tettem  volna ezt meg -, a kitérő válaszok jelentik. Oldalakon keresztül írnak mindenről, csak arról nem, amilyen kérdések felmerülhetnek a cím és a beharangozó kapcsán, végül pedig a több oldalas fejezet végén néhány sorban intézik el a választ. De van egy stílus, amit meg kell szokni, ha egy bizonyos témakörben akar tájékozódni az ember, és a mézes-mázos szavak és kitérő válaszok mögül kell kihámozni a lényeget.Idővel ezt is meg lehet tanulni, de megszokni...

Informatikusok...

Szeretem, mikor a magukat informatikusnak képzelő, kretén vérpistik nagyra vannak vele, hogy ilyen, meg olyan tört tört programokat szereztek meg ingyen. Csak épp arra nem gondolnak, milyen módosításokra volt bennük szükség, és, hogy mi áll annak hátterében, hogy ők ingyenesen használhassák egy darabig... Amíg le nem kapcsolják a licencet, vagy nem kel életre a bennük gyakran szándékosan elrejtett kártékony program. Aztán hozzám jönnek panaszkodni, hogy gond van a géppel, miért nem működik rendesen... Ezért többnyire az első kérdésem mindenkihez: eredeti, vagy tört a nod? (mivel ugye mindenki azt akar használni, aki NEM ért hozzá, cska tudnám, hogy miért, mikor közel sem a legjobb a piacon, és a válasz többnyire a tört, részemről pedig a reakcós: sóhaj, majd: pucold le a p*csába, és tegyél fel valami ingyeneset, vagy keress másik verziót/másik cracket, ha annyira azt akarod, normális helyről, de legjobb lenne, ha 30 naponta szánnál rá időt, és felmennél az sg.hu fórumára kódért, amit jófej emberkék havonta bemásolnak, de azt nem teszem hozzá, hogy úgyis holt mindegy, milyen av van a gépen, ha a user egy kretén, és gyakorlatilag SEMMIT nem ért hozzá, mert bármi mellett képes vírust beszedni).
Szóval: volt idő, mikor az én gépem sem a tisztaságáról volt híres (volt ez akkor, mikor még létezett szabad internet),  de, mióta kollégiumban nincs torrent, valahogy átszoktam a legális, ingyenes szoftverekre, többnyire nyílt forráskódra (illetve azokra, amiket lehúzhatok az egyetemtől), amikkel megfelelő használat mellett gyakorlatilag ugyanazt a hatékonyságot lehet elérni. Programot lopni felesleges macera, ráadásul a korlátozások miatt egyre nagyobb szarba lehet kerülni vele, már csak ezért sem éri meg, emiatt nem akarom kockáztatni, hogy kivágjanak.

Na, ez egy informatikus szemszöge. Mi úgy látjuk, hogy a user a legalapabb dolgokkal sincs tisztában, a user pedig úgy látja, hogy valami számára kínai, vagy még annál is bonyolultab dolgokról magyarázunk. Mert neki az informatika kimerül abban, hogy böngésző, internet, msn, next, next, next... Akkor akadtam ki, mikor a magát informatikusnak képzelő, informatikai szakközépbe járt ismerősöm - ami kimerült abban, hogy office, minimális dos - gépét gyakorlatilag én telepítettem újra - állítólag ért hozzá, mindenhol azt hangoztatja, közben pedig azt sem találta meg a telepítőben, hol kellene formázni, én pedig hiába magyaráztam neki, hogy mire kellene menni, next, next, nextben kimerült az informatika tudása, azt pedig, hogy valaki egy Ubuntut, a legfelhasználóbarátabb Linux rendszert képtelen használni, mert, hogy az mekkora egy szar, mert nem winfos, meg, hogy neki mindenképp lopott winfos kell, holott neten kívül másra gyakorlatilag nem használja a gépet, szóval ez is teljesen felesleges, mert linux ugyanúgy megtenné... Talán nekem vannak túl magas elvárásaim az emberekkel szemben, olyan apróságok, minti a logikus gondolkodás... De olyan alap dolgokkal nincsenek néha tisztában, amit egyszerűen nem bírok felfogni, hogy lehetséges. Ma a fénymásolóban az ember azt se tudta megmondani, milyen program van előtte, nem, hogy beállítani a nyomtatás sorrendjét, erre pedig nem tudok mást mondani, mint, hogy: szopjanak le!

Pár  órával később a szomszédban minden gond nékül jutottam hozzá a jegyzeteimhez :P

Szabadság

Napokig tartó feszültség és nyomás ért ma véget bennem, akkor is, ha tudom, hogy a zh-knak még közel sincs vége. Napokig alig aludtam, akkor is félájultan dőltem ki, mára pedig már ott tartottam, hogy nem érdekel az egész, legyen csak vége... És most végre lekerült rólam a súly. Rosszabb ez, mint a vizsgaidőszak, hiszen ott normál esetben mindig van több napom is két vizsga között, így van időm készülni, sőt, rápihenni is, de ez a hét... Leadtam a kötelező programot, megírtam a jegyzőkönyvet, megtanultam három nap alatt három nyelven programozni, felelevenítettem a mátrixokkal való nem épp fényes kapcsolatom, és jó időre megtanultam de Morgan mellett minden más Boole azonosságot alkalmazni gyakorlatilag bármin, hogy ezt fel tudjam használni a nagy Semmi kereséséhez, vagyis a rezolúciónak nevezett csodához.

Könyvek

Engem is elkapott az Alexandra.hu-n meghirdetett akciók garmadája, vagyis, az Európa könyvkiadónál levő nagy leértékelés. Az akciós könyvek között több is van, amiket már évek óta be akartam szerezni - mivel másként egyszerűen nem bírom rávenni magam az olvasásra, monitoron kimondottan utálok olvasni, az élmény pedig közel sem ugyanaz, mint a könyvekben. Most pedig megtaláltam egyet, ami ugyan nincs leértékelve, de, mivel webáruházról van szó, így is a normálnál olcsóbb áron tudnám beszerezni, viszont nem tudom, mennyire akarom ezt. Nem ismerem az író stílusát, csak azt, akiről szól, nem tudom, mennyire vezet majd mélyen a témákba, vagy a kérdéseimre mennyire ad kitérő válaszokat, nem tudom, mennyire fogok csalódni benne, és azt sem, hogy egyáltalán akarom-e... Vagyis azt tudom: igen. Akarom, mert évek óta vadászok rá, de eddig egy boltban sem akadtam rá, és most előttem a lehetőség... Talán most hülyének nézel, ha ezt olvasod, hogy vagyok képes ennyit vívódni egy könyvön, és mindössze 2000 forinton, ami alig egy heti kajapénzem, de egyszerűen nem tudok dűlőre jutni... Akarom, és nem az anyagiak miatt vívódok, hanem azért, mert sok róla szóló könyvben kellett már csalódnom. Egyértelműen utána kellene keresnem, és ezt persze meg is tettem, de egy szem komment, vagy vélemény nem sok, annyit sem találok róla...

Szerk.:
Ennyit a vívódásról, elküldtem a rendelést. Mégiscsak olyan könyvekről van szó, amiket már évek óta be akartam szerezni, csak korábban nem volt rá pénzem, aztán pedig gyakorlatilag sehol sem találtam őket, most pedig végül nem szalasztottam el a lehetőséget. Remélem, hogy nem fogom megbánni...

Hihetetlen...

Hogy létezhetnek ennyire töketlen emberek, akik egy eldöntendő kérdésre sem képesek egyértelműen, egy igennel, vagy nemmel válaszolni (kivételesen nem a laborvezetőmről van szó)? Egyszerűen nem bírom felfogni, néha mennyire kretén emberekkel élek együtt - elvagyunk, meg minden, de néha olyan szinten ki tudnak akasztani, hogy pofán verném őket... A lényeg annyi, hogy egyik szobatársamnak, akit szerintem az egész lakás egybehangzóan kedvel, a múlt héten volt szülinapja, a héten akarjuk felköszönteni, és persze egy olyan könyvet kellett kinéznünk, amit egész Szegeden lehetetlen beszerezni. Rendelni lehetne, ráadásul semmi kötelezettséget nem kellene vállalnunk, ha éppen nem azt a kiadást küldenék meg, ami kell, hiszen mondhatnám azt, hogy köszönöm, nem viszem el, de nem. Arra nem képesek, hogy azt mondják, megbeszélünk egy időpontot, ami jó mindenkinek - ami megjegyzem, lenne, hiszen mindegyikünknek vannak üres órái -, bejönni a városba, és szétnézni, ahogy eddig is csináltuk. Csak épp én amellett mentem el, hogy ennek az egésznek az volt a kulcsfigurája, akinek most kellene beszerezni a könyvet. Egészen más dolog, hogy találtam többet is, aminek örülne, mert érdekli, de persze önhatalmúlag ezeket sem fogom megvenni, mert az úgy sem lenne jó...
Persze a fél várost körbetalpaltam abban a kemény két órában, ami szünetem volt, így elmondhatom, hogy én megtettem, amit lehet. Kár, hogy ez qrvára nem fog számítani... Mindegy, bármit is csinálok, a végén úgyis én b@szk rá az egészre... A legegyszerűbb lenne azt mondanom, hogy oldják meg, ahogy tudják, de vagyok olyan hülye állat, hogy azt mondom, akinek ez az egész szólna, nem ezt érdemelné.

Módosítás: utólag jöttem rá, hogy konkrétan egyetlen emberről beszélek, akiről eddig is tudtam mindezt, és akinek személye szerintem nem meglepetés. Bár eddig nem úgy ismertem, mint aki egy eldöntendő kérdésre képtelen értelmesen, igennel, vagy nemmel válaszolni, hanem csak annyit mond: majd beszélünk. Lehet, hogy én vagyok értetlen, de ennyiből, miközben négy zh-ra készülök, és épp, hogy kijöttem egy négyórás laborról, hogy a halál f@szába jöjjek még rá, mit akar? Elbájcsevegünk, meg minden, de néha komolyan ki tud akasztani... Mindenki mással minden happy.

Persze, ilyenkor szokott még az lenni, hogy egyébként is én vagyok tekintettel mindenki másra, konkrétan arra, hogy a másik kettő este tízkor fellövi a pizsit, legkésőbb tizenegykor villanyoltás, de újabban csak azért se megyek ki a konyhába tanulni éjjel, mivel nem én tehetek róla, hogy reggeltől estig folyamatosan óráim vannak, és nem tudok minden egy órában, amik köztük néha vannak, felmenni a kabinetbe, vagy a könyvtárba - hacsak nem ott van órám, mint most -, hogy tanuljak. Most is gondolkodok rajt, hogy nem kellene bemennem az egyik előadásra, amire egyébként is csak a társaság miatt szoktam bejárni, hanem inkáb a holnapi zh-kra kellene tanulni, mivel ugye este nem lesz rá időm, meg most egyébként is vagyok olyan állapotban, hogy képesek lennének az agyamra menni, és éppen elég volt egy zh-t elrontanom - egy dolog, hogy a 14. héten van nagy zh, + javító is, de jobb lenne, ha nem arra kellene egy félév anyagát megtanulnom, hanem apránként összeszedni legalább 10+ pontot, mivel, ha ezen a tárgyamon elcsúszok, akkor már csúszni is fogok, amit pedig nem lehet. A másik kettő olyan, hogy vagy tudom, vagy nem, bár az elméletet arra sem ártana átnézni, az meg maradna estére, ami nem olyan sok, főleg, ha megint nem megyek be az esti előadásra... Elegem van.

Cím nélkül

Vannak emberek, akiknek eszközökre van szüksége a világ megértéséhez: kövekre, kártyákra, szövegekre, szimbólumokra, szabályokra, és fekete-fehér válaszokra. Pedig ezek a válaszok a legegyszerűbb dolgokban rejlenek: nézz meg egy napfelkeltét, nézz fel egy fára annak tövéből, menj ki egy folyó partjára, vagy egyszerűen csak nézz fel az égre. Azt hiszem, ennek it van most a helye:   

"Hasítsd szét a fát, és én ott leszek. Emeld fel a követ, és megtalálsz."

Ott vannak ezek a válaszok: a fények játékának tökéletességében, annak egyszerűségében és tökéletes összetettségében. Alapvetően egyszerű dolgokról beszélünk, mégis, ha megérted, mi minden mozdul meg, hogy ez létre jöhessen, tökéletesen összetetté válik, ami egyszerű tökéletességet eredményez, és kész a paradoxon... Ahelyett, hogy tárgyakból próbáljuk kideríteni a válaszokat, nyissuk ki a szemünket! Hogy lehet a fától nem látni az erdőt? A válaszok körülöttünk, de legfőképp bennünk vannak. Mi magunk vagyunk a válaszok. Csak erre mindenki máskor jön rá.

Véletlenek

Mostanában furcsa dolgok történnek velem. Dolgok, amikről rengeteget írtam asztalfióknak, amikre erősen vágytam hosszú időn keresztül, és, amiket még többször elképzeltem. Mostanában kezdek gondolkozni rajta, hogy talán mégiscsak van igazság a vonzás törvényében? Vagy ez valami más lenne? Csak abban vagyok biztos, hogy léteznie kell valaminek, ami irányítja az apró véletleneket, hiszen a megérzéseink nem lehetnek pusztán véletlenek. Lennie kell valaminek, ami irányítja  azokat az apró, észrevétlen csodákat, amik jobbá teszik az ember napjait. Mindegy, milyen néven emlegetjük. Mert véletlenek nincsenek.

Savanyú a szőlő

Most jöttem rá, mostanában miért is van rossz kedve az egyik szobatársamnak. Előző félévben sikerült hamis papírokat szereznie (ismerősök kiállították neki, végül is nem hamis, csak nincs igazságtartalma), és megszerezte a szociális támogatást, abból is a maximális összeget. Na most, annyit kell tudni róla, hogy elég sok szempontból sokkal jobb helyzetben van anyagilag, mint a kollégiumban sokan, akik nem kapunk. Első félévben én, meg az egész lakás elnézte neki, hogy azt hangoztatta mindenhol.

Rólam meg annyit kell tudni, hogy őseim ketten nem keresnek annyit, mint neki az egyik (ugye anyám nyugdíjas, fater már megint munkanélküli), tőlük egy fillért nem kapok, így öneltartó vagyok papíron is, de sem az állam, sem az egyetem le sem szar szociális szempontból. Most talán az MSc-sünket leszámítva nekem jön a legtöbb ösztöndíj a lakásban (neki pont fele annyi, tehetek én arról, hogy műszaki informatikán megcsináltam kib@szott 40 kreditet négyes átlaggal???), amiért megjegyzem, megdolgoztam, és nem is kicsit, és úgy érzem, végre én is megérdemlem, hogy egy kicsit jól éljek, teljen végre új ruhára, cipőre, és húsra legalább kéthetente. Persze nem lehetetlen, hogy emiatt én annyira szörnyű ember lettem...

Holott én vagyok az, aki mindent elnéz. Elnézem, hogy a barátja folyton itt van, elnézem, hogy itt édelegnek, miközben én TANULNÉK, és hihetetlenül zavar a nyávogásuk, és még jó képet is vágok hozzá. Vannak dolgok, amiket kölcsönösen elnézünk egymásnak, persze, hiszen senki sem tökéletes, de azért mindenkinél van egy határ...

Összességében nincs bajom vele, de van néhány eszméletlenül idegesítő szokása, de az olyan, amivel ki tudna kergetni a világból. De, hát, ilyenek mindenkinek vannak. Csak az ember jobban észreveszi őket, ha feszült, és mindent kritikus szemmel néz.

Igazságok

Sokan és sokszor rúgtak már belém, többnyire akkor és azok, amikor és akiktől a legjobban tudott fájni. Sokan használtak ki és dobtak el maguktól, sokan bántak velem értéktelen kutyaként, kihasználva, hogy egy-egy jó szóért a szívem is kitettem. Mindig csak én adtam, mindig mindent másnak, mindig én voltam ott a másiknak, de, ha nekem kellett valami, hirtelen egyedül maradtam. Ezen változtattam, mikor eljöttem otthonról. Fogadalmat tettem, hogy soha többé, senkinek nem adok lehetőséget, hogy gyenge pontot találjon rajtam. Megfogadtam, hogy attól a naptól kezdve én leszek az, aki kihasznál másokat, majd eldobja őket, ahogy velem is tették régen. Én leszek az, aki mindenkit megnyer magának, majd kihasználja, akit csak lehet.

Aztán telt, múlt az idő, és a falak lassan átalakultak. Ahogy egyre nagyobb bizotnságban éreztem magam, egyre hátrébb húztam őket, és egyre több mindent engedtem át rajtuk. Mert rájöttem, hogy vannak hozzám hasonlók.

Számomra egyszerűen nem volt természetes, hogy valaki adjon valamit anélkül, hogy a sokszorosát várná cserébe, vagy, hogy nem sokkal utána megalázzon. Egyszerűen nem volt természetes, hogy értékes lehetek valakinek. Nem volt természetes, hogyha azt mondom, elegem van a világból, valaki más azt mondja: gyere velem, majd én felvidítalak. Ha azt mondom, szükségem van valamire: akár hajnalban, vagy az éjszaka közepén is felhív, hogy megtalálta, és lehetőségem van megszerezni, de sokszor kérnem sem kell, mert anélkül is tudja. Nem volt természetes, hogy valakivel kölcsönösen osszuk meg egymás között a hibáinkat, ismerve egymás gyengeségeit, de nem elnézve azokat, hanem segíteni egymást, hogy túljussunk rajtuk. Nem volt természetes. És furcsa ismerkedni velük. Furcsa, hogy valaki nekem is ott van, ha szükségem van rá...

Ennyire nyíltan talán meg nem írtam ezt itt le. Hát, most itt volt az ideje.

Összefoglaló

Újdonságokban nem szenvedtünk hiányt a héten, hála a bejelentések garmadájának és az előző hét végén megrendezett Mobile World Congressnek. Láttunk itt 41 MP-s kamerát, óriáskijelzőt, jégkrémszendvicset, zuhanást és szárnyalást, reményeket és csalódásokat, egyszóval mindenkinek volt miből csemegéznie. Ígéretekből is kaptunk bőven, aztán, hogy ebből mennyi fog valóra válni, majd az idő eldönti - ahogy azt is, mennyire fogja kifacsarni a valóságot a marketing, amint azzal nap mint nap szembesülni kell.
Az új iPad bejelentésének visszhangja meglepően csendes volt: nem volt sem meglepetés, sem csalódás, egyszerűen csak azt adták, amit vártak az emberek.
A Windows 8 Consumer Preview kiadása azonban már sokkal inkább megosztotta az embereket: egyesek azonnal beleszerettek, már az alfa verzióba is, mások azonban egyszerűen nem bírnak kibékülni  csempékkel, és a sok változással. Én viszont arra jutottam, adni fogok egy esélyt neki - ha lesz időm újratenni a gépet, de erre nyár előtt nem valószínű, hogy sor fog kerülni, addig viszont talán kiadásra kerül egy kiforrottabb verzió is. Ami megfogott benne: a testvérénél alacsonyabb rendszerkövetelmény, az, hogy gyenge gépen is hasított, amin még egy XP sem ment fénysebességgel. Beletúrva a rendszerkövetelményekbe rá kellett jönnöm, hogy még az én kis szemétlaposom is elbírja, így nem, fogom kihagyni a lehetőséget. Ha pedig beválik, vagy az msdnaa által biztosított kóddal fogom használni - ha egyszer lesz, márpedig valószínű, hogy lesz, hiszen mégiscsak informatikai tanszékcsoport alatt vagyok, ahol biztosítanak egy rakás ingyen szoftvert -, de az sem lehetetlen, hogy egy nap beruházok egy eredeti rendszerre... Habár belegondolva, ha meglehet ingyen is, ráadásul legálisan (mert az utóbb időben ez is fontos szempont lett nálam), akkor lehet, hogy inkább egy későbbi verzió lesz a következő áldozat, ezzel pedig kihúzom a diplomáig.
Hallottam róla hideget, meleget, mégis, talán az újdonság varázsa miatt van bennem, hogy igen, ki kell őt próbálnom. Nem csak azért, mert megfogott a felülete, hanem, mert ahogy hallottam, a sebességre egy panasz szó sem volt - gyakorlatilag minden ócskavason elfut -, nekem pedig az az elsődleges szempont. Játékom egy darab nincs a gépen már egy ideje, de nem is hiányzik, hiszen egyszerűen időm nincs rá, programok annál inkább vannak. Ha pedig valami nem futna rajta, még mindig ott a virtualbox és társai, amin eldöcög egy ubuntu vagy egy XP, ha nagyon szükség van rá. Gondolok itt olyan fejlesztő környezetekre, amik rendszeresen kellenének. Eddig is vmware alatt kontárkodtam többségében, szóval ez nem fog gondot okozni. Komolyabb fejlesztő környezetek használatára pedig egyébként is be kellene kuncsorognom magam a tanszékre, mivel ezen a kis ócskavason eléggé nyögve-nyelősen mennének.
Egyetlen nagy kérdés van: ismerni fogja-e a videokártyám, ami elég hárklis és sok gond van vele felismerések terén - értem ez alatt, hogy megérek hozzá drivert találni, amire remélem, hogy win8 esetében nem lesz szükség, ahogy néztem, a rendszerkövetelményeknek eleget tesz -, vagy nem? Ez az egyetlen nagy hibája a laptopomnak, ha pedig ezzel kibékül, akkor elmondhatom, hogy bizonyított nálam, és az sem lehetetlen, hogy hosszabb távra lehorgonyozzak mellette, és időt szánjak rá, hogy megtaláljam a módját, ezt a rendszert hol és milyen formában tudom széttúrni :P 
Ha viszont nem... Akkor marad a jó öreg XP, amíg nem szedek össze egy új gépre valót, amiben ezerszer is leellenőrzzök külön mindent, minek és meddig van szerződése és támogatása Microfosékkal.

Meglepetések...

Tanulnom kellene, reggel nyolckor ZH. Mégis ezt írom, mert most írnom kell. Mert nem tudom szó nélkül hagyni, ami ma történt velem. Nem azt, hogy olyan emberek között vagyok, akik törődnek velem, akik figyelembe veszik, hogy betöltöttem egy kerek számot ma 12:45-kor - ami egyébként igen jól esett, kinek ne esne jól, de a legjobban az érintett, hogy nem egy egész évnyi figyelmetlenséget és mellőzést akartak egy napon pótolni, hanem egyszerűen csak egy átlagos nap volt, ami jobban sikerült, mint a többi -, hanem, hogy az élet lepett meg ezen a napon egy különös ajándékkal.

Mert azt, hogy valaki, akivel egy évvel ezelőtt még idegenek voltunk, a barátjának nevez, különös ajándéknak tartom. Mégis meg kell itt állnom egy pillanatra. Meg kell állnom, mert tudom, mi történt a korábbi kapcsolataimmal. Tudom, hogy képtelen vagyok hosszú távú kapcsolatokat fenntartani, mégis minden alkalommal remélem, hogy ez most valahogy más lesz... És talán tényleg van rá esély... Nem tudom.

Azt tudom, hogy az elmúlt - most már - húsz évben én voltam az, aki mindig mindenkit megért, aki mindig mindenkinek ott van, aki mindig mindenkinek segít, akire mindig mindenki számíthat. De én kire számíthatok a bajban? Korábban reménytelenül tettem fel ezt a kérdést, most mégis eszembe jut rá egy név: egy név, aki ismer, akinek nyíltan beszélhetek, aki tudja, min mentem keresztül, akinek hasonló gondjai vannak, mint nekem, ezért tudom, hogy nem vagyok egyedül. Tudom, mert, mikor bajban voltam, az elsők közt volt, aki segíteni próbált, akkor is, ha nekem kellett megoldani a gondot. Tudjuk egymásról, hogy azok után, amin keresztülmentünk, kibírjuk, amit ránk mér az élet. Azt hiszem, ő az, akivel elmondhatom, hogy megértjük egymást. És így valóban sokkal könnyebb ott lennem mások számára is. Mások számára, akik a barátjuknak tartanak, és számítanak rám.

ZH előtt, ZH után

Nem tudom, hány kötelező programot kell írnom. Nem tudom, hány zh-m lesz, és lassan már azt sem tudom, hány tárgyam van összesen. Nem tudom, mikor milyen nyelven programozok, sőt, néha már azt is keverem, milyen gyakorlatom van épp. De vannak dolgok, amikről talán jobb is, ha nem tudok :P
Azt sajnos tudom, hogy a jövő hetem sem lesz zh mentes, ráadásul a legjobb fajtából, Assemblyből kapunk majd, de azt is, hogy az eheti zh-im jobban sikerültek, mint amire számítottam, és azt is, hogy most először nem látom esélytelennek a megajánlott jegyet műmatból. A gyakorlatvezetőm nemcsak megoldható példákat ad, hanem úgy is javítja, hogy ne csesszen ki velünk. Legalábbis eddig úgy tűnik. Most egyszerűen nem viszem túlzásba a tanulást, van másfél órám megnézegetni a példatárat, meg megjegyezni - amit már nagyjából megjegyeztem egy három órás előadás, meg egy kétórás gyakorlat alatt -, hogy mikor mi minek a függvénye, mikor mit mivel helyettesítek, szóval már csak át kell nézni.
Aztán go_ps_zero, rendbe rakom magam, hajat mosok, felpakolom a felnőtteknek való gumimacikat, és nem tudom, hogy megyek holnap reggel korcsolyázni a ma este után - szerintem sehogy :P De, ahogy magamat ismerem, úgyis találok rá módot, hogy ne kelljen kihagynom, és megoldom, hogy összekaparjam magam annyira, hogy végig is tudjam csinálni az órát  ;)

Kezdődik!

Már megint kezdődnek a zh-k. Pontosabban múlt héten kezdődtek, de a java (és a JAVA :P) csak most jön. A reggelin túl vagyok, délben lesz még egy, erre van még kb 2 órám tanulni, felfogni a gépmunka lényegét, ami a feladatok megoldásához kell - vagyis megjegyezni a sorrendet, mikor modellbe, mikor struktúrába kell tenni,  (hopp, először a modell, aztán azt felírni :P), mert olyan bonyolultat úgysem fog adni -, aztán pedig mehetek haza, és olyat csinálhatok, amit az éjjel megint nem vittem túlzásba: alhatok :P
Ezúttal kivételesen nem a tanulás miatt éjszakáztam, bár rám fért volna az is, hanem, mert lakótársam kitalálta, hogy újra akarja telepíteni a gépét, mivel a héten lejár a garancia, aminek egyébként is lőttek, ha kiszúrják, hogy nem eredeti windowsa van. Mindig mondom, hogy cd-ről telepíteni minden analfabéta tud, de oldja ezt meg az ember egy olyan pendrive-al, amiről nem lehet bootolni, és optikai meghajtó nélkül, természetesen úgy, hogy a gépet abszolút nem ismeri, és világéletében XP-t használt.
A megoldás megszülethetett volna, ha a kapott windows nem 64 bites lett volna, hiszen parancssorból csak néhány egyszerű utasítás az egész, aztán next, next, next.... Így viszont tovább ültünk felette, és éjjel egyre eljutottunk addig, hogy csak röhögtünk, mint az idióták. Én pedig informatikus létemre rájöttem, hogy a qrva életbe, de nagyon nem tudok kib@szott winfost telepíteni. Legalábbis így elég nehezen, hogy minden jelenleg általam ismert lehetőség kudarcba fulladt. Linuxból meg minden program annyira usb-RŐL bootolható verziót akart feltenni magának, hogy végül azt is feladtuk, hiszen nem az usb-re akarjuk telepíteni, hanem a telepítőt akarjuk arra kiírni úgy, hogy be is töltse a gép, és a flashről kéne rátenni a gépre.
Persze az sem árt hozzá, ha tudjuk, hogy a gép merevlemezként, vagy flash driveként tartja számon a bedugott usb kulcsot, mivel ettől függ, hol a jó f@szomban is kell átállítani a prioritást, valamint, hogy mire is (ntfs) formázta az ember több évvel ezelőtt azt a szerencsétlent, hogy 4GB+ hd filmeket tudjon rajta hozni-vinni, mivel nem FAT32-re formázott pendriveról elég érdekes linuxot telepíteni :P
Szerintem jobban örültem délután, mikor végre működött, mint lakótársam, akinek csináltam :P

3 óra és 3000 ft

Mikor először betévedtem a kincses szigetre (szegediek tudják), az első gondolatom az volt, hogy meghaltam, és ez biztos a mennyország. Ma biztos lettem benne. Igaz, hogy elvertem háromezret, de az is, hogy máshol a többszörösébe került volna minden, amit vettem - teszem azt, jóféle lakk, amit már szinte mindenhol kerestem, de azért a 2l sört sem szívesen hagytam ott 200 forintért - csak, mert nem tudtam volna hazavinni, és a buszon furán néztek volna rám az emberek, ha nőstény létemre egy olyannal a hónom alatt szállok fel :P

Lényeg a lényeg, ismét három órás szabad elfoglaltságom töltöm, elvertem háromezret, anyáztam egy sort a TO előtt, mikor megláttam, hogy gyakorlatilag egy időpont sem jó, így majd valamikor, talán vizsgaidőszakban módosítom az adataim.
Mivel a könyvtárban töltött második órámban jó mélyen benne járok, nem meglepő, hogy lassan zsibbadnak az ujjaim, mivel a fűtést itt sem viszik túlzásba - legalábbis nem annyira, hogy fél napokra be lehessen költözni. Ezért várom én a jó időt, mikor végre kiülhetek a partra, ott amúgy is sokkal nyugodtabban tanulok...

Még mindig itt...

Mivel gyorsabban végeztem, mint hittem - és, miután megláttam az oprendszerek könyv vastagságát, eldöntöttem, hogy többet egyszerre nem vagyok hajlandó hazavinni -, így maradt még majdnem egy órám a következő előadásig. Már most látom, ahogy este totál - nem csal az előadások által - lehúzott aggyal esek haza, azzal a kikötéssel, hogy ma este senki ne kössön belém, mert azt rövid úton el fogom küldeni a p*csába...

És tényleg kezdődik...

A múlt hét még csak bemelegítés volt, még talán a mostani is annak minősül, ami elég furcsa a tavaly tavaszi félév őrült tempójához képest. Most másfél órányi szünetféleség következik, amit jegyzetvadászatra, meg vásárlásra kéne fordítanom - ha már akció van az egyetemi ajándékboltban, nem ártana benézni...
Sikerült délelőtt, labor után (ami a szokásos félév eleji rémálom volt, még szerencse, hogy a laborvezető ezt nem fogja osztályozni, mivel látta, hogy az egész csapat úgy, ahogy van, tök süsü az új panelhez, a végére talán felfogtunk belőle valamennyit, már csak arra kell majd rájönnünk, hogy kössük a mérőket úgy, hogy ne csináljon rövidzárat, és ne is mérjen rossz értéket) kiteleportálnom a koleszba, felvenni z értesítőt, majd onnan megint vissza a belvárosba, becaplatni a postára, hogy felvegyem végre a személyim, utána pedig gondoltam egyet, bevittem némi üzemanyagot, amivel elleszek este kilencig - reményeim szerint -, majd mégiscsak beültem előadásra. Ezt a kis szünete arra sem ártana fordítanom, hogy átnézzem a másik anyagot, amin szintén ott kellett volna lennem, ez viszont ugyanaz, ami tavaly volt - így valszeg csak mintavételezési törvény, példák és társai, komolyabb dolgok majd később jönnek. Ez az a bizonyos tárgyam, amire csesztem bemenni vizsgázni, mert ugye miért is mentem volna be...

Na, de a mostani kemény félévemnek meg is volt az eredménye, ez pedig egy négyes korrigált, és egy 4.5-ös sima kreditindex. Már simán a krediteket elnézve elmondhattam, hogy rohadt jól teljesítettem, most pedig már azt is, hogy az előző kettőből kiindulva vissza is fognak venni csont nélkül a koleszba - nem kell majd az utolsó pillanatban közjegyző után rohangásznom, ettől függetlenül nem ártana beszereznem egy igazolást róla, hogy öneltartó vagyok, ha már egyszer tényleg az vagyok, mivel se nyáron, se azóta egy fillért se láttam otthonról, és akként megpályázni a kolesz felvételit.

Gépteremben ülök, így örömmel jelentem, hogy előttem egy srác Once upon a time-ot néz --> pontosan azt, amit ma este fogunk nézni a koleszban :P De, ha már így itt van előttem, nem árt, ha belepillantok... :P

Na jó, most...

Most kezdek anyázni, mivel:

"Tisztelt Felhasználó!

Az ETR kurzusfórum nem szűnik meg, de fontolja meg, hogy érdemes-e az ETR kurzusfórumot használnia. Néhány funkció összehasonlításképpen:

• A CS-ben beállítható, hogy automatikus üzenet jöjjön, ha új bejegyzés van a fórumban. Az ETR-ben minden esetben meg kell nézni magában a kurzusfórumban, hogy írt-e valaki.
• A CS-ben lehetőség van adott levélre választ írni (Válaszolok). Egy adott levélre az összes válaszok így szűrhetők is. Az ETR-ben az üzenetek időbeli sorrendben vannak, semmilyen válogatási vagy szűrési lehetőség nincs.
• A kurzus oktatójának moderátori szerepe van a kurzusszíntérben. ETR-ben a levéláradatot nem lehet moderálni még az oktatónak sem.
• A CS fórumhoz akár file feltöltési lehetőséget is adhatunk, ami nincs az ETR-ben.

Oktatási Igazgatóság"

Konkrétan az, hogy nem képesek konkrétan dönteni. Ha egyszer nem akarnak kurzusfórumot, szüntessék meg (ahogy ezt a félév elején közölték is ,hogy meg fogják), és tegyék át az egész izét CS-re, minket, mezei usereket meg hagyjanak békén. Tavaly egész félévben azt lehetett hallani, hogy még a tárgyfelvétel is átköltözik, most meg... Kérem tisztelettel, szíveskedjenek már dönteni abban az elbaszott irodában! Most tényleg egész félévben (vagy amíg le nem méltóztatnak venni) ezt nézegessem? Mert, ha felnézek kurzusfóumra, rohadtul nem arra vagyok kíváncsi, mennyivel jobb meg f@szább a CS, hanem arra, hogy mit ír az oktató! aaarrrggghhh...!!!

Hihetetlen, de igaz

Tavaly, első félévben egy hülye gyökér voltam, mert nem tanultam, ezt elismerem, tudom, és fel merem vállalni. Ezért húztak meg olyan tárgyból, amit előtte két évig gimiben tanultam, nem is voltam hülye hozzá, csak épp eszemben se volt beseggelni a  definíciókat - aztán keresztfélévben felvettem, és az előadónál (akitől a fél egyetem retteg, egyébként a szarkazmusával együtt teljesen korrekt, osztályozásban is), ráadásul  a legjobb eredménnyel csináltam meg a csoportból... Mostanra összekaptam magam, és megpróbálom mindenből a lehető legtöbbet kihozni. De az, hogy valaki hatodjára is megbukjon egy tárgyból (igaz, az elsőévesek 70%-a szív vele, de másodjára a legtöbbnek azért sikerül, és csak utána jönnek rá, hogy ez még a könnyebbik fele volt: a JAVA csak ezután jön, ld.: számtud alapjai tanszék által oktatott összes tárgy... ), ráadásul úgy, hogy tényleg tanult, készült a tesztekre, és 6/6 vizsgára i, mint az állat, arra nem tudok mást mondni, mint, hogy hülye gyökér!!! Az tényleg nem való informatikusnak, aki két év után sem képes megtanulni az architektúrákat...

A másik esemény, ami a cím kategóriájába esik, az, hogy gyakorlatilag tegnap reggel végeztem ki magam: felvettem egy gyakorlatot egy olyan előadónál, akinek az előadására nem tudok bejárni, mert ütközik egy másik, katalógusossal (meg egy harmadikkal, akinél remélhetőleg olyan gyakvezhez kerültem, aki tényleg fel tud készíteni a vizsgára...Tegnap nagyot néztem, mikor összefutottam ismerősömmel, és közölte, hogy az a jófej srác, akivel dumálni kezdtünk, a leendő gyakvezem *_* ) Szóval, az előadó: mikor közöltem ismerősökkel, hogy nála vettem fel gyakorlatot, az első értelmes dolog, amit mondani tudtak, hogy megkérdezték, normális vagyok-e... Állítólag nehezek a zh-i (tesztes zh-nál, ami mindenki másnál van jóformán minden nehezebb), de legalább megtanulom, és felkészít a vizsgára... nem? Szóval tényleg tanulni kell, és meg is éri, mert a vizsgára megjegyzi az embert (ahogy egész órán méregetett, már elhiszem, hogy qrvajó arcmemóriája van), ennélfogva, ha a megjegyzés pozitív irányú, nagyobb eséllyel megyek át nála :P Tavaly 90% volt a bukásrány, 50/12 pedig a legeredményesebb vizsga..

Új félév, új remények

Ezen remények elsősorban a magas ösztöndíj felé irányulnak, mivel sikerült előző félévben több kreditet összehoznom (nagyrészt szakmai tárgyakból), mint az előző kettőben együtt. Tudom , hogy egy hülye gyökér voltam, mert leszartam a vizsgákat, de 2011 szeptembertől komolyan van véve az egyetem, vagyis: nem megyek be se részegen, se másnaposan zéhára, vagy vizsgára, nem lépek le hétvégére (vele együtt péntekre és hétfőre, amiről annyit kell tudni, hogy reggeli négy órás kötelező labor után, amire még igazolást is kéne szereznem, este nyolcig maraton) túrázni a haverokkal, nem megyek inni vasárnap este, leteszem a fenekem, és tanulok zéhékra, a vizsgákról nem is beszélve (főleg, ha jó kidolgozásokat kapok, amik aztán gyújtósnak is tökéletesen megfelelnek majd), és nem vasárnap éjfélkor kezdem megírni a jegyzőkönyvet. Ennyit a félévi fogadalmakról. Aztán, hogy ennek mekkora részét fogom betartani, az már más kérdés :P
Egyetlen dolog miatt fája  szívem: mivel sikerült megint 43 kreditet összehoznom CSAK szakmai tárgyakból, ebben a félévben nem fog beleférni a spanyol, bármennyire is szeretném, akkor se, ha végre sikerült olyan órarendet összeraknom (ismerős hathatós közreműködésével, állandó fórumvadászatával és hajnali riasztásaival, ha épp akkor talált egy üres helyet egy gyakorlaton, amire menni akartam, ő pedig ugyanaz lenne, akitől tételsorokat is begyűjtöttem, amikből aztán sikeresen le is vizsgáztam utána), hogy mind a két részét fel tudnám venni ütközés nélkül. Egyszerűen nem fér bele, nincs időm készülni rá, foglalkozni vele (mert, ha csinálom , tényleg úgy akarom végigcsinálni, hogy megtanuljam, és a legjobbak között legyek), energiáról nem is beszélve. Kelleni fognak azok a kedd és csütörtök délutánok, van egy olyan érzésem... :S

Jelentem, a csoda megtörtént

Ez pedig 45/40 kredit. z utolsó vizsgám feladtam gyakorlatilag, mivel z a bizonyos tárgyam volt, aminek az alapjait most fogom tanulni, és egy félévben teljesíthető, ami rá épül, így úgy döntöttem, jövőre hagyom. Egy ilyen vizsgaidőszak után, mint a mostani, komolyan valóra váltom a fogadalmam, miszerint február első hetében nem lesz egy józan napom sem... Egy ilyen félév után, mint a mostani, megjár nekem ennyi lazítás :D Hogy a következőt tökéletesen másnaposan kezdhessem, legalább annyira, mint amilyen fejem a személyin lesz :P