(Rém)álomvilág orbanisztánban

Bekapcsolom a tévét, és egy furcsa, rémálomszerűen kifacsart világot látok.

Látok egy országot, amiben minden és mindenki kiválóan teljesít, ahol az emberek élete tökéletes, senkinek nincsenek anyagi problémáik, a család szent és sérthetetlen, a vezér minden szavát pedig áhítattal lesi a nép.

Látok egy népet, aminek tökéletességét veszedelmes terroristák fenyegetik, amiben a migráns szitokszó lett, ahol nem létezik egyenlőség nemek, népek és kultúrák között, mert a magát kereszténynek hazudó európai nép, annak gyökerei és kultúrája szent és sérthetetlen.

Látok egy intézményt, aminek kötelessége segíteni az embereken, és aminek feje elfordulva nézi, hogy teszik tönkre őket csak azért, mert máshonnan jöttek, és élni szeretnének.

Látok egy jogrendszert, ami az emberi jogokat sárba tiporja, ahol nem szólhat senki, akinek véleménye nem egyezik a Pártéval, amiben bárkit, aki tenni próbál egy jobb világért, vagy akár egy jobb életért, eltaposnak.

Látok egy maffiát, ami magát kormánypártnak, és egy másikat, ami magát ellenzéknek nevezi. Látok egy oligarchákra épült rendszert, amiben a kétkezi munkás megköszöni a luxusautóval megérkező főnökének a minimálbér felét. Aztán mindketten hazamennek.
A főnöke megérkezik a tökéletes kis világába, csodálatos, vadonatúj házába, az autót majd a személyzet leparkolja a garázsba a többi közé.
A szakmunkás pedig egy munkásszállóra, hogy tizenkét óra megfeszített munka után tíz másik emberrel ossza meg a szobáját. Reménykedik, hogy miután a szállást kifizeti, távol élő családjának a maradék elég lesz a rezsicsökkentett számlákra, és marad ételre a hónap végén. Hogy miből lesz a gyereknek új ruha a régi helyett, ami leszakadt róla, vagy új cipő, mert a régiben már sírva jár, hiszen két számmal nagyobb kellene már, nem tudja.

Látok egy rettegő újságírokból álló sajtót, akik nap mint nap az állásukért küzdenek - csak úgy tarthatják meg, ha azt mondják, amit a Párt akar, függetlenül attól, igaz-e vagy sem. Észre sem veszik talán, mennyire le kell aljasodjanak ehhez.
A manipulátorok láthatatlanok, hangjukat a képzett agymosottak hallatják, akik mindent elhisznek, amit a tévéből hallanak, az újságban olvasnak, és van mellette egy vágókép, ami ki tudja mikor, hol és milyen körülmények közt készült. Elhiszik, mert ezt mondja a tévé, ezt írja az újság, és az internet egy része is.

Egy olyan hazugságokból felépített világot látok, ahol az állampolgárnak nincs joga a szóláshoz, az információhoz, mégis mind, akár a kivert, majd befogadott kutyák, boldogok az apró morzsákkal, amiket levetnek eléjük szeretett gazdáik. A szavuk pedig szent előttük, fel sem merül bennük, hogy hazudnának, vagy, hogy a világban, amiben élnek, valami nincs rendben. Semmi sincs rendben.

Minden eszköz a Párt kezében van. A világ olyan lesz, amilyet a Párt és szeretett vezetőnk akar. Az emberek azt gondolják, amit ők akarnak, azt teszik, amit elvárnak tőlük, és ez boldoggá teszi őket, mert a nagy vezetőnek természetesen mindig mindenben igaza van. Az oktatás új pártkatonákat nevel majd ki, akik büszkén hangoztatják, milyen tökéletes országban élnek.

Hangoztatjuk, a rendszerváltást, mégis új vasfüggönyt épített a kommunista rendszer, hogy megvédje ezt a mindenben kiválóan teljesítő, boldog emberekből álló, tökéletes országot, ahol mindenki jól él a Párt akaratának megfelelően, korrupció pedig természetesen nem létezik.

Szégyellem, hogy egy manipulátorokból és agymosottakból álló országhoz tartozom. De még reménykedek, hogy egy nap valaki felrázza a népet, és újra visszatér a demokrácia.

Talán ez az utolsó bejegyzésem, hiszen ha ezt közzéteszem, talán már holnap jön értem a fekete autó, és megszűnök létezni a világ előtt.