Finito

Elmondtam, amit elmondhattam, megtettem, amit megtehettem. Vannak dolgok, amikre egy bizonyos pontot követően nincs hatásom, akkor sem, ha érintett vagyok benne, mert egyszerűen én már beletettem a magam részét. Van az a pont, amitől kezdve csak a másikon múlik: átértékeli-e, ami történt, képes-e új lapot nyitni, vagy tovább fetreng az önsajnálatban. A mai nappal elértem ehhez a ponthoz. Innentől kezdve tényleg nem tudok többet tenni, a lelkiismeretem pedig már nyugodt. Hogy a szeme felnyílt-e neki, nem tudom, de úgy tűnt, mintha elgondolkodott volna egy pontnál, de ebben nem lehetek biztos. Viszont arra talán kezd rájönni, hogy nem csak ő az egyetlen sérült a világon... Na jó, efelől erős kétségeim vannak, mert iszonyú makacs, és az utóbbi időben nem hajlandó észrevenni a magáén kívül létező világot, mert minden úgy van rendjén, ahogy annak az ő fejében lennie kell. Ezzel pedig nem tudok mit tenni... De részemről elég is volt: elmondtam, amit elmondhattam, megtettem, amit megtehettem, és megtanultam egy nagyon fontos leckét: a büdös kibaszott kurva életben soha senki nem érhet annyit, hogy a büszkeségem letegyem előtte. Soha többé.

Humorbomba, mert ilyen is kell :)

Kéretik a következő bejegyzés minden "/*" és "*/" jelek között álló sorát a kizárólag humorként kezelni, és egyetlen szavát sem komolyan venni, részleteket nem kiragadni, vagy, ha mégis, kéretik megjelölni a forrást, ahol az olvasó szájába rágom, hogy az egész ből természetesen egyetlen szó sem komoly!

Egy kisebb kitörésem eredménye egyébként, ami ilyen formában ért véget ZH előtt egy órával, mikor teljesen elegem lett mindenből, és mindenkiből. Nem elég, hogy ZH időszak van, kötprog leadási időszak van, 44 kreditem van, az egyik barátnőm miatt aggódok, mert teljesen ki van készülve minden téren, a másik barátnőm nem hajlandó szóba állni velem, sem meghallgatni - bár ahányszor elhajt, annyiszor mászok be valahol máshol, némi lenyugodásra szánt szünettel, amíg legalább meghallgatni nem hajlandó, és lepereg már rólam minden reakciója, egyszerűen csak tisztázni akarok mindent vele, hogy ne a félreértéseiben legyen dühös rám, mert, ha már egyszer utál, legalább valódi ok miatt tegye -, az exem, aki még mindig nem közömbös nekem, elvárja - pontosabban szeretné, de ez ugyanaz, hiszen annyira bunkó nem vagyok, hogy elhajtsam -, hogy jópofizzak az új csajával, akit nem mellesleg ki nem állhatok, napok óta nem alszom rendesen, egy hónapban egyszer főzök, mert örülök, ha takarítani marad időm, és mindháromra vonatkozik, hogy legközelebb nem tudom, lesz-e rá lehetőségem. Ez volt a bejegyzés komoly része.

/*

Kedves szarháziak! A fenébe, nem... Akarom mondani, igazán nagyra becsült oktatóim, különös tisztelettel fordulva a mindig szerény, halkan beszélő programosított rajzolást oktató kretén egyén felé.

Mátrixok? Már megint? Nem elég, hogy robotikán be kellett nyalnom ugyanezt, még grafikán is szétszopatjátok vele az agyam? Eddig legalább tudtam, mit kapok vizsgán, de ezen a kibebaszott múdlis teszten hogy a halál faszába fenébe látnám ezt előre, ha egyszer random generáltok a kérdéssorból, aminek a felét LE SE ADTÁTOK, basszátok meg?! Ja, hogy kéne járni előadásra? Akkor áruljátok már el, hogy  a büdös kurva életbe mikor írjam meg a kötelező programokat? Hogy a faszomba készüljek fel a zárthelyikre, ha bejárok?! Hát nincs nekem jobb dolgom? Ha melegedni akarok, kocsmánzi megyek, ott legalább nem magyaráznak teljesen másról standard másfél órán keresztül, mint amit éppen tanulnék...

Mennyi geci szart magolni valót sóztok még a nyakamba, mire végre diplomám lehet? Mi a tetves kurva életet fenét csináljak még, mire a kezembe nyomjátok azt az ótvar cetlit, amivel végre normálisan kereshetek egy normális iparágban, és, hogy végre ne a hitelből, meg az egyetem által juttatott, ösztöndíjnak nevezett éhbérből kelljen megélnem, ha már annyi szart sóztok a nyakamba, hogy nem tudok mellette normális munkát vállalni? Havi tizennyolcezerért teperek, mert az is pénz, bár két havi kolesz már nem jön ki belőle, de azért, hogy tovább szopjak, bassza meg és még többet szívjak?! Szívok én elég cigit, nem hiányzik se a tüdőmnek, se az idegrendszeremnek az a két lapát, amit rápakoltok. Minden szándékotok, hogy megdögöljek mire elvégzem ezt a kibaszott szart nagyszerű és versenyképes képzést?! Nem éritek be annyival, hogy határidő előtt két perccel adok le egy kész, minden funkcióval ellátott, működő programot, aminek a nyelvéről három nappal előtte azt sem tudtam, hogy létezik, vagy másfél óra alatt max pontos jegyzőkönyvet produkálok olyan programnyelvre építve, amit a mai napig nem tudok értelmesen használni?! Mert megcsinálom, basszátok meg, de többet ne várjatok, ha egy rakás olyan szarral akarjátok betömni a pofám, amit még a seggemről is flóraszepttel mosok le! Még a mátrixokkal is szopjak, az kell nekem, a büdös picsába fenébe, ráadásul a komplex meg a trigonometrikus részeket is belekeverve, amikről elvileg papírom van, hogy tudom? Hát menjetek a faszba! Átmentem, nem?! Eddig eljutottam, nem?! Mi vagyok én, hogy minden szarra emlékezzek, amit a büdös életben nem használtam? Akkor most mi a fasznak kell felgőzölnötök a tehénlepényt, és számon kérni, amit le se adtatok normálisan? Dimat egyet a faszom legnagyobb stréber sem tanulta, akkora nulla volt, hogy a halál faszába épülhet arra egyáltalán bármi?? Mátrixokból sem volt elég robotikán, köszin, meg mindenhol máshol, ahol legalább használni is kellett?! Ott legalább szerettem, mert tényleg kellett a programba, azon kivételes tárgyak egyike volt, amihez még normális tanárt is adtatok, de nálatok megvan, ami megcsinálja helyettem! Nem volt elég a dimat egy, kettő, három, nem éritek be annyival, hogy bármikor bármit leprogramozok velük, most még másfél óra alatt nyaljam be a 3D-s műveletek elméletét példástul, aminek ráadásul a felét sem adta le az a kretén szadista szemétláda szerencsétlen?! Ha még bent lett volna az előadásjegyzetben... DE NEM VOLT, a kurva életbe, egy nyolcadkézről jött jegyzetből kellett kiguberálnom utólag, hogy egyáltalán tudjam, mi a faszról van szó, de még ott is csak apróbetű volt!

Hát nem volt elég, mikor a tanszéki robotot beprogramoztuk ugyanezzel a módszerrel, és nem a program, hanem a kábel miatt dőlt össze az alap, amit TI basztatok belevenni abba a kibaszott modellbe, nehogy véletlenül is jó programot írhassunk rá?!
Azt hiszitek, a matek tanszéken nem tanítottak meg tisztességesen számolni se, ha kisujjból megoldom az elém tett komplex diffegyenletet, transzformálom fourier, laplace, z, ezek brámelyikének inverzébe vagy csinálok vele, amit akartok, és még fel is rajzolom azt a förmedvényt?! Igen, az elméletet gyűlölöm, de, ha gyakorlatban megértem az elvet, ráhúzom, amire kell. Na, azt sem értem, minek szenvednek annyit az analízissel... Deriválni tanítanak, nem fúziós reaktort építeni! Aki addig eljut, úgyis átmegy, mert deriválni egy lovat is meg lehet tanítani. Aki meg nem tud integrálni, és van folytatása a mesének, majd megtanul másodjára. Aki nem, az szimplán hülye, és nem itt van a helye, ahogy annak sem, aki harmadjára sem képes átmenni fizikából, miközben az a legkönnyebb tárgyunk... Mert igen, kell ilyen is.

Azt gondoljátok, hogy a számtud tanszékkel nem szopunk eleget?! Hát akkor a Logika meg a számtud mi a faszom nyolcvan százalékos bukásaránnyal?! Hát mi a fasznak néztek engem, magológépnek?! A matek addig szép és jó, amíg legalább tudom, mi az ismeretlenek értelme, de, mikor a számok és az értelmezhető műveletek betűkre, nyilakra, zárójelekre redukálódnak, agyfaszt kapok... Értem én, hogy a gráfelméletnek van haszna, meg valahol a prologgal is összefut, de arra egy kretén sem gondolt, hogy nem benyalnunk kellene az elméletet, hanem meg kéne tanítaniuk, hogy használjuk? Jogásznak mentem volna, ha napokig seggelni akarok, de programozni bezzeg nem tanítotok meg értelmesen, mert ott is csak szopatni tudtok! Basszátok meg, tanuljatok már meg tanítani, akkor is, ha Orsós elbaszta az egész oktatási rendszert és analfabétákat nevel, mert mi még az előző generációhoz tartozunk, akiket gondolkodásra neveltek. Azért jöttünk informatikusnak - leszámítva, aki nem, mert itt akar elverni pár évet az életéből, de a férgese úgy is kihullik idővel -, hogy valami értelmeset csináljunk, ehelyett ilyen faszságokkal szívjátok le az agyam nap mint nap?! Tényleg muszáj ezt?!

Ha nem tudtok normálisan tanítani, csak kifacsarni testileg - mert csak az alvás rovására jut időm tanulni -, lelkileg, idegileg - mert kikészítetek a számonkéréseitekkel, főleg, ha egy hétre tesztek mindent -, inkább szopjatok le!
*/

Ha elfelejtetted volna, mire eljutottál eddig: ez a bejegyzés pusztán szórakozás és morbid szórakoztatás céljából született, sem rossz szándék, sem tiszteletlenség nem motivált.  Ha kételkedsz ebben, görgess a bejegyzés tetejére, és kezdd újra az olvasást!

A fenti bejegyzés /* és */ jelek közötti részével mindössze arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy a felsőoktatásban tanulók nagy része erősen túlterhelt, demotivált, és gyakran sajnos az oktatás (nem a számonkérés!) színvonala sem megfelelő ahhoz, hogy valódi tudást legyünk képesek elsajátítani. Ha kezdeni akarunk valamihez, azt nekünk, magunknak kell hozzátenni otthon egy bizonyos, leadott alaphoz, amit a folytonos, túlterheltség okozta időhiány miatt nem mindig van erőnk úgy megtennünk, ahogy azt kellene.

Mindössze egyetlen dolog van, amihez tartom magam: csak, mert valakinek dr van a neve előtt, nem feltétlenül ő xarta a spanyolviaszt.

Kettősség: a munkában és a magánéletben...

I felt so f*cking genius - mikor a vakon megírt opengl ZH-mra megkaptam a pontok harmadát, vagy, mikor a nulláról 24 óra alatt belejöttem annyira a cuccosba, hoy be tudtam adni egy hibátlanul forduló, teljes funkcionalitással rendelkező programot bőven (órákkal :P ) a haátridő jelárta előtt. Más dolog, hogy abban a huszonnégy órában kódolás közben az utálok programozni állapotban voltam, miután viszont láttam az eredményt, az imádok programozni állapotból zuhantam vissza az előzőbe, ahogy folytattam, amíg le nem adtam.
Biztos feltűnt már, hogyha tanulásról, vizsgáról, vagy akár a saját szaktársaim értelmi színvonaláról van szó, sokszor vagyok nyers, bunkó, satöbbi. Mert ezen a területen csak úgy tudok érvényesülni, ha mindent megtszek, hogy a többiek fölé kerüljek.

Más téma: A mai, illetve az elmúlt napok folyamán kellett rájönnöm, hogy még sosem volt talán a szüleimen kívül olyan ember az életemben, aki a kapcsolatunkban nem csak a saját érdekeit nézte, aki velem is törődött... Rájöttem, hogy felém nagyon-nagyon ritkán tapasztaltam csak önzetlenséget: azt a fajtáját, mikor, ha sírnál is megszívesebben, megnevetteted inkább a másikat. Mindig én voltam ez a személy. Ritkán kerülnek hasonló emberek az életembe, még ritkábban alakul úgy, hogy ne legyen rossz vége a dolognak. Szeretnék reménykedni...

hülye, hülye, hülye...

Mikor tanulom meg az idióta fejemmel, hogy napi három-négy óra alvással, kávén, energiaitalon, matén, feketeteán és cigin élve nem lehet kibírni a hetet anélkül, hogy csütörtökre ne akarna szétrepedni a fejem, és ne aludnék be legalább egyszer a laptopon. Nem megy nálam ez a reggel nyolctól este nyolcig bent vagyok, éjjel kettőig tanulok (inkább b@szom a rezet tanulás címszó alatt, de a szándék megvan :P ), reggel hatkor kelek, és újra az egész... Hiába a pénteki tizenkét óra alvás, az nem elég egész hétre, főleg, hogy ezek mellett még ott van az is, hogy társasági életet kéne élni valamikor (úgy, hogy a héten senkinek nem léteztem, hétőn, kedden eleve nem létezek, lemondtam a szerdát, a csütörtököt, péntek az nekem is jár, szombat-vasárnap kötelező program írása, hétfő-kedd csütörtöki ZH-ra tanulás, SVN, minden más), kitakarítani a lakást, bevásárolni, főzni sem ártana néha, mert újabban nagyon szemét kajákon élek, a legalján, amire jut időm... Pillanatnyilag aludni szeretnék, de annyi koffein van bennem, hogyha akarnék se tudnék, de sajnos az sem jön össze, hogy bármi hasznosat csináljak, így szétrepedni készülő fejjel kínlódok, amíg éjjel valamikor ki nem dőlök megint...
Update: miután volt szobatársamat láttam, nem panaszkodok fejfájásra. Ami nekem jutott, kicsit zavaró volt, semmi a koffein-fejfájáshoz, vagy egy migrénhez képest így utólag, bár gyanús, hogy az alváshiány is dobott rajta rendesen.

Hibák

Az ember hibázik. A hibáknak következményei vannak, amikből tanulnunk kellene. Sosem voltam a szavak embere, leírni mindig mindent könnyebb volt, és a végeredmény is jóval rendezettebbre sikeredett. Akik ismernek, tudják ezt, legalábbis egészen a múlt hétig ezt hittem.
A hosszú vonatút során, amit életnek neveznek, akadnak útitársak hosszabb-rövidebb időre. Egyiket kevésbé fáj elveszteni, míg a másikat nagyon, főleg, ha az korában dönt a leszállás mellett egy ostoba félreértés miatt. Ha valaki folyamatosan védekezik valami ellen, amire egyáltalán nincs is oka, spt, éppen hozzánk kellene fordulnia, de minden ilyen alkalom is védekezésbe csap át a részéről, az akaratlanul is hibákhoz és félreértésekhez vezet. Ezek következményei ellen pedig gyakran nem lehet mit tenni, bármennyire is szeretnénk. Mikor valaki búcsúzóul az ember fejéhez vágja, hogy ötévente úgy is valami hülye statisztika szerint lecseréli a baráti körét az ember, még ha ez igaz is, olyantól hallani ezt, olyan helyzetben és szövegkörnyezetben, akit valamikor a barátodnak tartottál, szarul esik, mert azt érezteti veled, hogy nem vagy - és sosem voltál - más a számára, mint egy darab rongy, amit úgyis eldobott volna. Ilyenkor kezd elgondolkodni az ember: ismeri egyáltalán azt, akiért alig pár hete még bármire képes lett volna?
Ha valaki a korábbi leszállás mellett dönt, nem tudunk mást tenni, mint elfogadni, és együttélni a veszteség tudatával. Idővel a fájdalom talán enyhüdni fog, és nem fog minden alkalommal elszorulni a torkom, ha eszembe jut. Most viszont még nagyon fáj... Éppen emiatt a fájdalom miatt szinte menekülök a többi kapcsolatomba, és az elkövetett hibáimból próbálok tanulni, de ez nem könnyű, ha a hajtás miatti feszültség összeadódik valami mással, rosszabbal, ami ahhoz az eredményhez vezet, hogy bizonyos körülmények között egyszerűen képtelen vagyok logikusan gondolkodni. Akik ismernek, azoknak tudnia kellene, mikor beszél belőlem a harag ahogy azt is, hogy ennek belátásához is időre van szükségem. A menekülés már nem jelent megoldást, bár legszívesebben megint azt tenném, mégis érzem, hogy már fáradt vagyok új lapot kezdeni - legalábbis egyelőre. Egy napon úgyis meg kell hoznom majd a döntést, de mire eljutok addig, talán sikerül némileg javítanom a hibáimon, és a módszereimen. Egy dolog biztos: többé senkit nem engedek olyan közel, hogy a büszkeségem is hajlandó legyek letenni előtte, hogy újra a sárba tiporja minden önbecsülésem - azt a keveset is, ami van.
Néha elgondolkodok valamin: én vagyok az, aki mindig mindenkit meghallgat, akinek mindenkihez van egy jó szava, vagy legalább egy mosolya, sőt, mindig mindenkinek jót akar tekintet nélkül saját magára... mégsem tudok hova fordulni, ha bajban vagyok, mert megoldást legfeljebb magamtól remélhetek. Szerencsére  vannak még emberek körülöttem, akiktől jó kedvem lesz, akikkel lehet baromkodni, ugyanakkor komoly dolgokról is beszélni, és meghallgatnak, és sokszor éppen ezek közül valakiről derül ki, hogy jobban ismer, mint gondoltam.