Fogalmam sincs, hogy a jó francba tudott bejönni egy büdösbogár szúnyoghálón keresztül, de pár perccel ezelőtt, mikor kivetten a dugót a fülemből (zenét hallgattam, moziztam, stb), itt repkedett a szobámban, kis híján szívbajt kaptam. Pár pillanatog elkezdtem gondolkodni, sikítsak, vagy ne sikítsak (otthon nem gondolkodtam volna, összeugrasztottam volna a fél hátaz, az biztos, és persze rögtön kirohantam volna a szobából).
Az ablaknak muszáj nyitva lennie, úgy fűtenek, nem lehet megmaradni, ezért is van az egyiken szúnyogháló.
Mikor leszállt a dög - természetesen a tv mögött, ahol még véletlenül se tudom levadászni, chemotoxot persze nem hoztam, legközelebb fogok, mert láttam már itt betonbogarat is (így nevezik mifelénk azokat a hosszú, fürge kis dögöket, amik a panelekben fordulnak elő, egy fújástól leesik, és két másodpercen belül kész is), megpróbáltam megnyugodni, hogy talán ott marad, visszadugtam a zenét, ám egy számmal később, mikor felnéztem a tv-re, mi megy éppen, a szobatársam szekrényen lógó törölközöjétől vicsorgott rám vissza a kis dög. Először persze megállt bennem az ütö - ki nem állhatom őket, ha tehetem, inkább arrébbmegyek (futok sikoltás kíséretében). Nem kevés akaraterő kellett hozzá, hogy ma este meg merjem fogni zsepin keresztül - persze rossz helyen fogtam meg, és ott mászott a kezemben levő pzsn, aztán reménykedve, hogy nem száll fel - mert akkor tényleg sikítva rohantam volna ki a lakásból - becsomagoltam, anyonnyomtam, aztán le is húztam a sloziban, de szerintem a pulzusom még mindig legalább a másfélszerese a normálisnak.
Nagyon nem bírom ezeket. Teleken elvagyok, arrébblököm, vagy arrébb megyek, ott még a pókokat is elviselem, úgyis többet vannak ott, mint mi - nem mondom, mikor egy öklömnyi tarantulaszármazék terpeszkedett a garázsajtón, percekig kellett győzködnöm magam, hogy ott marad, nyugton marad, mielőtt beléptem a vékáért
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése