fácsé

Van az a pont, mikor az ember nem azért akarja törölni a facebookját, mert baromira nem érdekli, hanem, mert baromira elege van belőle, hogy bármely szakában megy rá fel a napnak, egy rakás nem fogadott üzenet várja. Mert igen, abból is elege lehet egy idő után főleg, ha el van havazva határidőkkel, zárthelyikkel, minden f@szsággal, és létezni sincs ideje, levegőt venni még kevésbé (hogy a megfázásból való kivergődést ne is említsük), aztán meg még ne is akkor menjek le cigizni, amikor kedvem van hozzá... na, ez a lemez nálam nem működik... de, ha meg törlöm azt a szart, hogy a halál f@szába férek hozzá a tételekhez?? Vááá, ezt nem lehet értelmesen kezelni... :@
/*alpári stílus magyarázata: most aludtam ki egy kib@szott másnapot, amit nem terveztem, ahogy a bent alvást sem,a hogy azt sem, hogy ránk mászik este egy csapatnyi vadidegen pasas, akiknek nincs jobb dolga, mint a fenekünket fogdosni, hajnal kilenckor kávé és reggeli után (köszi, drága :)) hazataláltam, aztán estig aludtam*/

Három óra négy helyett

Tudom, hogy napi három óra alvás jóformán semmire sem elég, és nem is lennék ráfanyalodva, ha a hétvége nagy részét nem azzal töltöm, hogy megpróbálok embert faragni magamból, hogy a hét elejére ne akarjak ötpercenként megfulladni - vagy legalább a ZH végéig -, ami természetesen nem jött össze akkorra, mostanra is csak úgy-ahogy, éppen annyira, amennyire szükséges, hogy bírjam a hajtást. Kihasználtam az utolsó szabad napjaim karácsonyig, kezdődnek a határidők, midtermek, meg minden hsonló fincsiség, amikből már a hétre is kijutott bőven.
Hogy jön a képbe a napi három óra? A suliból értelemszerűen nem tudok időt elvenni - leszámítva, amikor igen, de akkor sem jókedvemből, hanem, mert másra kell készülnöm, mint amin másfél óráig ülnöm kellene -, a barátokból nem vagyok hajlandó, így marad az alvás, aminek természetesen megvannak a következményei. Ma délután nem sokon múlt, hogy nem fordultam le a székről félálomban - aludni persze nem lehetett az órán, mert ismert a tanár -, este viszont már nem érdekelt, kiszúr-e, az sem, hogy elöl voltam, csak az, hogy végre kispárna lett a sálamból, és szép csendben - nem úgy, mint a mögöttem marhuló idióták, akiket úgy láttam, az előadó is legszívesebben felpofozott volna (más kérdés, hogy tartania kellene az időt, és, ha időben mehetnénk, nem csinálnák a műsort a kretének, akik nem bírják időben kihúzni a feneküket) - kidőltem a padon, az a pár perc alfa állapot pedig elég volt annyira, hogy utána ne múljam alul a színvonalat a billiárd asztal mellett, sőt, miután hazaestem, még a holnapi ZH-mra is átnézzem az anyagot (amit ma próbáltam félálomban tanulgatni). Most jön végre az, hogy: zzz...zzz...zzz...

A tanulás fázisai

1) mindjárt nekiállok
2) de most márt tényleg!!!
3) f@szom, mi ez az undormány??? *félredob, majd később újult erővel nekiveselkedik*
4) *re* ezmiabüdöskurvaélet ezt kell nekem holnapra tudni, hogy kerülne a kezem közé, aki kitalált ennyi f@szságot... (természetesen kevésbé közzétételre alkalmas kifejezésekkel)
WHILE (night before ZH)
{
5) na jó, jegyzetelem, majd lesz valami (gépunka)
6) *elb@szok valamit a jegyzetben* MIVAN???? a kurva életbe, hogy mi a f@szért nem lehet logikusan leírni ezeket a szarokat, mikor már kezdeném érteni!
7) csakazért is, reggel ZH, megbukni nem kéne...
8) ááá, megőrülök :@@@ *szünet, kell egy cigi*
}
hajnalban, az anyag felénél:
9) vááá, leszarom, úgysem érek a végére... *de azért elb@szom az időm reggelig, hogy alváshiány miatt azt is elfelejtsem, amit eddig tudtam*

Szeridteb...

Kezdődik az ősz, jön a megfázási szezon... A legundorítóbb idő van, ami csak létezik: ha felöltözöl, leizzadsz, átfúj az a szar, challenge completed. Ha vékonyan öltözöl, akkor meg úgy is mindegy. Na, ez a szar kapott el engem is, anyira, hogy ZH és labor alatt azzal voltam elfoglalva (na meg hazafelé a villamoson), hogy ne akarjak ötpercenként megfulladni - bár ez még most is fennáll, acc, coldrex ide vagy oda... De csak nem használnak 5 perc alatt, remélem, holnapra jobb lesz, és szerda-csütörtök este már mehetek inni :D

true story

Egy ismerősöm említette egyik nap, miért is nem mérnöknek jött: ahhoz, hogy ezt normálisan tudja csinálni, egy komplett laborra lenne szüksége, ami koleszban igencsak nehezen megvalósítható. Programozó lévén viszont: vesz egy laptopot, és ő az atyaúristen. És tényleg így van, b@ssza meg...

Most akkor hol is tartunk?

Minek lehet nevezni azt, akivel rendszeresen összejárok, és aki miatt minden ilyen alkalom után kevésbé érzem szar embernek magam? Minek nevezhetem azt aki megért, meghallgat, és ahogy komoly dolgokról el tudunk beszélgetni, úgy vagyunk képesek baromkodni is, akár egyszerre a kettőt: billiárd, vagy kártya közben lelkizni  főleg némi kísérő mellett... :) Valahogy mindig jó kedvem lesz ezektől az estéktől, és nem az alkohol miatt. Az elmúlt hetek talán kissé jobban összekovácsoltak minket, és azt hiszem, igaz a mondás: mikor elvesztünk valamit, kapunk valami mást, ami, ha ki nem is tölti a veszteség miatti hiányt, létrehoz valami újat, valami jót, amire lehet tovább építeni.