Tér

Vajon mi lehet az oka, hogy úgy érzem, több terem van egy kollégiumban - ahol minden, ami jut nekem, egy sarok, egy nagyobb, egy kisebb szekrény, néhány polc, és esetleg pár fogas -, mint otthon, ahol saját szobám volt? Miért érezhetem magam itt sokkal szabadabbnak?
A válasz egyszerű: az emberek miatt. Nincsenek fojtó kapcsolatok, magam szabom a korlátaim, és senkivel nem kell jópofiznom, akivel nem akarok. PErsze, vannak itt is elvárások, nem is kicsik, mégis, miért tudok nekik jobban megfelelni, miért vagyok képes itt sokkal többet kihozni abból, amim van?
A válasz erre is egyszerű: mert itt sokkal nagyobb biztoságban érzem magam. Akkor is, ha gyakorlatilag semmi sem biztos az itteni életemben, és mindent a tíz körmömmel kell összekaparnom. Maximálisan megéri minden, mert tudom, hogy tartok valahova. És tudom, hogy bármit is érjek el, csak az én érdemem, vagy épp az én hibám lesz. Hogy ez egoizmus-e, nem tudom. De, hogy többé nem fogom hagyni, hogy olyan szintű függésbe kerüljek bárkivel kapcsolatban, mint amibe az imádott családom egyes tagjai kényszerítettek, az egyszer biztos.

Apróságok

Mindenki ismeri azokat az apró gondokat, amikből, ha túl
 sok van, lassan eljuttatják az embert addig, hogy elege van a világból, az életből, mindenből és mindenkiből. Na, most én vagyok ennek az állapotnak a végső határán. Azt hittem, a tegnapi nap elég jutott mindenből, hiszen sikeresen elkúrtam egy zh-t - csak remélem, hogy van javítási lehetőség -, fél órán keresztül üvöltöttem az őseimmel, mert arra nem voltak képesek, hogy szóljanak, mikor a nevemre jön egy csekk, vagy megkérdezzék, mit csináljanak vele. Persze, lehet, hogy az ember számára egyértelmű, hogy be kell fizetni, de akkor már nem egészen, ha van a rendszerben netes utalási lehetőség, a csekket pedig tűzön-vízen keresztül kiküldik, akkor is, ha  a számlát rég rendeztem. Na most, ők voltak szívesek befizetni azt, amit én előző nap elutaltam, és persze nekem kell ennek is utánajárnom, nekem kell minden szarhoz rohangálnom, mert ahogy az ittenieket ismerem, a HSZI elküld majd TO-ra, ami természetesen csak akkor fogad, mikor katalógusom lenne, és egyébként is visszaküld majd HSZI-hez, és köztük táncolhatok, amíg meg nem unom. Nem is a pénzről van szó - akkor sem, ha egy hétig élek annyiból -, hanem arról, hogy annyira nem tartanak a saját kib@szott szüleim, hogy szóljanak, ha a nevemre küldenek valamit, egyáltalán, hogy felbonthatják-e... Nem azért a lyukasért, de én sem nézegettem bele az ő leveleikbe kérdés nélkül... Ha ez nem lenne elég, ma elkéstem nagyZH-ról, mivel én barom azt hittem, hogy busszal is beérek időre (be is értem volna, ha másfél hónappal ezelőtt nem gányolják szét a város tömegközlekedését...), mikor lekéstem a villamost, magas sarkúban caplathattam keresztül a fél belvároson, de természetesen esélyem se volt időre beérni, így a Zh-t nagy valószínűséggel ismétlem majd utolsó héten, hogy azt már ne is említsem, hány határidő van a nyakamon... ELEGEM VAN. Így, nagy betűkkel.
Ja, és a listáról már csak annyi hiányzik, hogy a robotika ZH-mon ne legyen meg a minimum, hadd javítsak már egy nap  két nagyZH-t a kicsi mellé...

Folyt. köv.

Visszavonom, amit vasárnap lakótársaknak mondtam, miszerint már hiányzik ez az egész. Rájöttem, hogy baromira nem hiányzott a reggel hatkor kelés, rohanás esőben, melegben, nem hiányzott a félóránként járó buszt rendszerint egy perccel lekéső villamos, és nem hiányoztak a zh-k sem. Ma még az is megfordult a fejemben, hogy mazochista módjára bemegyek zh-zni az egyel korábbi csoportba, és egyre inkább úgy tűnik, szükség is lesz rá, hiszen még boltba is kellene mennem, ami annyit jelent, hogyha a gyakorlaton egykor végzek, és még boltba is megyek - mivel a Corából ilyen sárban, esőben esélytelen, hogy visszamásszak a koliba -, leghamarabb a fél kettessel mehetek, kettőre otthon vagyok, megkajálok, és lehet tanulni a holnapi elméleti zh-ra. 16/0 szinten van jelenleg a feladott és megtanult tételek aránya, amiből értelemszerűen nem 0-t adtak fel...A zh-k mellett, elfogadott, pontozott szociális helyzetfelmérő után - amiből mint kiderült, jogosult lennék szociális támogatásra már csak pontok alapján is, hiszen 150 volt a ponthatár, és 8-cal éppen, hogy átcsusszannék felette, de az akkor is havi 12000 forint... na, de majd ősszel... ;) - már csak a kollégiumi felvételit kell kitölteni, és egy hónap múlva: ave, vizsgaidőszak :)
Persze addig még eredményesen meg kell írnom négy kötelező programot, nagyon sok Zh-t, és nem ártana a minimumot teljesíteni belőlük...

Home

Semmi kedvem hazamenni. Semmi kedvem hét órát utazni csak azért, hogy utána napokig jópofiznom kelljen egy rakás olyan emberrel, akiket a hátam közepére sem kívánok. Az egyetlen kivételt talán anyám jelenti, de mindenki más... Anyámon kívül a másik jó dolog otthon a torrent, ami még mindig nincs, és nem is lesz belátható időn belül :(
Viszont egyre inkább gyűlik a vonzó tényezők listája, mind thy hónapra elég kaja, ráadásul luxuskaja, mint hús, tojás, amiket legalább egy hónapja (mióta az előző csomag elfogyott) nem láttam... Szóval: gyerek, ha enni akarsz, dolgozz meg érte :P

Idő

Egy éve a szabadságom tükréből emlékeztem rád. Hálás voltam az új életemért, most pedig hasonló hálával a szívemben élem újra azokat a több évvel ezelőtti napokat, amikor először bebizonyosodott, hogy véletlenek márpedig nincsenek. Nem tudom, most mi irányította a tollam, mikor a parton teleírtam minden szabad felületet, ami elém került, de néhány részlet megérdemli, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben. Egy ideig egyszerűen leírtam a gondolataim. Aztán azon kaptam magam, hogy már hozzád írom soraim, hozzád, akire mindent építettem. Hozzád, aki mindig mindenhez elég erőt adott, hogy végig tudjam csinálni. Hozzád, aki most máshogy adsz tanácsot azoknak, akik kérnek. Te vagy bennem a szó, a hang, a mosoly, te tanítottál bízni, elfogadni, nevetni, hogy túlélés helyett élhessek végre. Te vagy az, aki miatt egyszer egy kislány úgy döntött: megjavul. Te vagy az, aki miatt egyszer egy nagylány úgy döntött, írni kezd. És Te vagy az, aki miatt egy nő bele mert vágni az ismeretlenbe, aminek az ingoványban az egyetlen biztos pontot még mindig Te jelented. Akkor is, ha már egy másik világból irányítod a kezét.

Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket. Én azt mondom: az idő megöli az emlékeket. Az idő múlása a feledést vonzza maga után. Jó ez nekünk? Az évek órákra, az órák percekre szűkülnek le idővel; egy élet szűkül le órákra, kötetekre, oldalakra, végül pedig már csak néhány mondat lesz. Az emlékek idővel elhomályosulnak: eltűnnek az alapjukat alkotó érzések, végül pedig csak maguk a száraz adatok maradnak.

Leírtam mindent, amit leírhattam... Megtettél mindent, amit megtehettél. Ezúttal csupán néhány sor fog ide kerülni azokból az oldalakból, amik során újraértékeltem, ami történt. Könnycseppek ezek, amik nyomot hegynak maguk után. Emlékek, amik belém vésődtek, mint egy arc, egy tekintet, egy-egy kép rólad, amikre mindig emlékezni fogok.

"Mindenkinek kell egy cél, egy álom, amiért érdemes küzdeni. Mindegy, elérhető-e, a lényeg sosem az úticél, hanem az út maga, aminek minden állomásánál gazdagodsz valamivel."

"Az álom egy idő után a valóság akadályává válik, ha nincs közös nevező a kettő között. Határt kell húzni: az álomé az éjszaka, a valóágé pedig a nappal"

"Annyi hazugság vett körül életedben és halálodban, aminek nem forrása, pusztán tárgya voltál, hogy ember legyen a talpán, aki eldöntse nélküled, kinek van igaza."

"A csendes remény napjai lejártak. A csend napjai viszont még csak most kezdődnek. Irónikus a történeted, hiszen épp a legerősebb fegyvereidtől fosztottak meg egyenként, fájdalmasan."

"A remény hal meg utoljára. Mikor viszont a remény meghal, születik valami más, amiből egyszer talán a remény is újjá tud születni. "

"Hiába próbálkozni reménytelen. És ezt anélkül nézni, hogy bármit is tehetnél a sikerért, még rosszabb. Mégis az ilyen hiábavaló próbálkozások nagyobb diadalt aratnak, mint a siker maga: kitartást, erőt, akaratot hordoznak magukban, a lélek erejét, amia  test gyengeségével nem törődve képes rá, hogy hegyeket mozgasson meg."

"Nem tudom, hova tartok. Félek. Jobban, mint mikor nem volt mit vesztenem. Hiányzol. Hiányzik a tudat, hogy  annak a világnak a része vagy, amiben én élek, bármilyen távol is tőled. Hiányzik az álom, hogy egy nap ezt a távolságot áthidalva a szemedbe nézhessek, és azt mondhassam: köszönöm."

"Minden nap leírom a vallomást, amit te is tettél egykor, ami végül a  te jelképeddé vált."

"Hiába tudtam, mi fog történni, nem akartam elfogadni, nem voltam hajlandó felkészülni, az utolsó pillanatig reméltem még egy napot, még egy órát, még egy percet. Emiatt aznap este védtelenül ért a veszteség tudatának felismerése, és talán emiatt fájt még jobban."

"Te jelentetted nekem a biztonságot, a menedéket a világ elől, és féltem az elkerülhetetlen bizonytalanságtól"

"Tudom, mire voltál képes életedben. Tudom, hogy a valódi csodák az emberi szív mélyén történnek, csendben, szinte észrevétlenül. Ezekből a csodákból vittél végbe rengeteget"

"A legnagyobb embertelenségben is ember maradtál. Ez az igazi bátorság: azokért kiállni, akiknek nincs hangjuk, azokhoz szólni,akik nem értenek meg..."

"Szavak nélkül sokkal többet mondtál el, mint ami általuk valaha is lehetséges!"

"Elvesztettél mindent, amik által jobbá tetted a világot, hogy nélkülük még jobbá tedd azt. Mert a legvégén az egyetlen, amit fel tudtál használni, a lélek ereje volt, nekünk pedig, akik akkor zokogtunk, ez volt minden: a legmeghatóbb és legmaradandóbb leckéd, amit adhattál nekünk. "

"Azóta minden évben újra a vonaton ülök ezen az estén, ami monoton száguld bele az éjszakába, miközben messze onnan a halál egy újabb győzelmet arat. Sosem láttam még olyan mély sötétséget, mint akkor este, kinézve a vonatablakon..." Eszembe jut London... a temetésed napja: az első nap, mikor egyedül hagytam el az országot... a felhők közt kibújó egyetlen csillag fénye a kivilágítatlan úton... a gyász és remény napjai.

"Emlékezni annyi, mint a múlt egy darabját felidézni a jelenben és megőrizni a jövőnek."

"Az én életem lassan elkezdődött, miközben az övé véget ért. És máig egyre távolodok tőle a leghalványabb remény nélkül, hogy legyen esélyem visszajutni..."

"Csak akkor hal meg valaki, ha az emléke megszűnik létezni."

"Nem elég pusztán nemlékezni, vagy hálával gondolni vissza mindenre, ami a múlt része volt, hanem méltón is kell őrizni azt a jövőnek. De nem számok, adatok és üres szavak formájában. Mert, ha az érzés helyén, amit egykor kivlátott belőled egy arc, egy tekintet, egy ember, csak ennyi marad, már nem beszélhetünk valódi emlékről. Pusztán információk halmazáról, amik valamikor valakinek jelnetettek valamit."

"Hirtelen értelmét vesztette minden. Csend volt aznap a világban, és üresség bennem. Nem mondhattam el senkinek, hát most elmondom mindenkinek."

"A kezdetben ott van a vég, és minden vég maga a kezdet."