Csodák

Info szakon, ha az ember 45 kreditet vesz fel,abból is legalább 40-et szakmai tárgyakból, 8. világcsodával egyenértékű, hogyha a félév során semmiből sem b@sszák meg - más kérdés, hogy a félév vége felé, vagyis mostanra állapotilag inkább egy emberi roncshoz konvergálok, mivel minden szabadidős tevékenység többnyire az alvás rovására ment, és ebbe a tanulás is beletartozott. Bejártam az órákra - részben katalógus miatt, részben pedig, mert két katalógus között valahol melegedni kellett -, megírtam a zh-kat, 20/19 pontos javítót, 30/25 pontos esszét, és 4 helyett 7.5 pontot kaptam tegnap,ami minden várakozásom felülmúlta. Így ma, mint megérdemelt ajándékom veszem át a jegyzetboltban a tegnapra megjött könyvem, amit már egy ideje szeretnék a polcomon tudni. Mielőtt azonban belekezdhetnék, még el kell olvasnom egy másikat, amit kölcsönkaptam, és amivel csak egyetlen bajom van: ha belekezdek, nem  tudom letenni.

Már csak le kell tennem azt a tizenegy vizsgát, és elkezdeni számolni, melyik az, amelyikre elég kevés félév épül, hogy azt mondhassam, ráér jövőre, mivel az alapjául szolgáló kurzusom nem is volt... Szóval azt hiszem, megvan az áldozat, amiből bukhatok, még akkor is, ha megszenvedtem és megküzdöttem a nagyZH-val, és a kisZH-kból összeszenvedtem valahogy a vizsgához szükséges pontokat - az esélytelenek nyugalmával indulok a vizsgán, már most látom. Annyit megtanulni néhány nap alatt...
Van egy olyan érzésem, hogy februárig  meg fogok dögleni... Újabb csoda szükséges, hogy legalább 40 kreditem meglegyen...

Még mindig PótZH

Azt hiszem, kezd az agyamra menni a tananyag, de az esti  óra kárpótol - egy szem gondom vele, hogy azt követően ki kell jutni valahogy a buszra...Ha viszont az ellenkező irányba indulok el, és a körúton megyek, talán van is rá esély...

PótZH

Szorgalmi időszak alatt rendszerint ezekben van az ember minden reménye, hogy egyáltalán kijuthat vizsgázni, mikor viszont eljön a hét, amikor nem egy tárgyból kell tudni az egész féléi anyagot, már jóval kevésbé bizakodóan látjuk a dolgokat. Nekem ez az állapot ma este 7-ig fog tartani. Egyen már túl vagyok, szép lett, jó lett, elég is volt belőle, már csak vizsgán kell átmennem, a másik pedig még vár rám. Addig is meg kellene tanulnom, amiből írunk, egyáltalán eljutnom odáig, és erre a könyvtárnál keresve se találhattam volna jobb helyet.
Már csak azt az egyet bánom, hogy a gmail nem engedi, hogy egyszerre több fiókról legyek bejelentkezve, így vagy ezt írom, vagy tanulok - most pedig már erősen tanulnom kellene...

Velem mindig történik valami

Mikorra végre rendbe jött a bokám, amivel hónapokig teniszeztem, sikerült olyan szerencsésen esnem a jégen, hogy a térdem bánja harmadik hete. Ha épp akad egy-egy nap, amikor jó - és persze, amikor én azonnal a legmagasabb sarkú csukám veszem fel -, másnapra még rosszabb, mint előtte. Fogalmam sincs, mi miatt van begyulladva, de most legalább eszembe jutott, hogy kéne venni rá valami krémet - mégiscsak jobb, mintha megint egy hétig algon kéne élnem, ami főleg ebben az időszakban .- mikor az lep meg, ha egy nap nem írok zh-t - nem szerencsés.
Mivel megint a könyvtárban csövezek, várva arra, hogy kihozzák a raktárból kért könyveim - miért is lenne a szakolvasókban, ami kell a keddre leadandó esszémhez? - van időm itt lökni a hülyeségemet, de, hogy mikor fogok én a hétvégére főzni, sütésről nem is beszélve, na arról aztán végképp fogalmam sincs, de a vége valószínűleg az lesz, hogy estére az alvás idejéből fogok megint elvenni.
Vizsgaidőszakot akarok!

ZH időszak

A tegnapi nap végén a következővel estem be a kollégiumba: "Most szeretnék lezuhanyozni, lefeküdni, és arra ébredni, hogy ez a nap csak egy rémálom volt". Két nulla pontos zh és millió bosszantó apróság után - amikre egyenként  csak legyintenék, együttes hatásuk viszont az ember életkedvét is képes elvenni -egyszerűen elegem volt mindenből és mindenkiből. Karácsonyra "Hagyj békén" feliratú kitűzőt, és "Ne szólj hozzám" feliratú pólót kérek!

A változatosság kedvéért, még mindig, vagy már megint nincs időm semmire. Idén karácsonyra már tényleg folytatni fogom a félbehagyott ficem, ami tavaly elmaradt, mivel megvan a folytatás, csak épp arra sincs időm, hogy átnézzem, vagy feltöltsem. Most, az előadás elmaradása miatt akadt két órát arra fordítom, hogy rájöjjek, a délutáni, csütörtökre elnapolt zh helyett mire verjem el a jegyzettámogatást, aminek határideje hamarosan lejár. Jegyzetet élből nem veszek, csak azt, ami kell az államvizsgára, de újabban azokat is inkább csak fénymásolom, hiszen így árban nagyjából ott tartok, mintha jegyzettámból venném meg őket. Ezért alakul rendszerint úgy, hogy a jegyzettámot regényekre verem el, amire egy ilyen szorgalmi időszak után nem kis igényem van.

Az, hogy el vagyok havazva, elég enyhe kifejezés. Persze, mondhatnám, hogyha ez meg az nem lett volna, tudtam volna tanulni a szünetben, de van egyáltalán ember, akinek az első felében megfordul a tanulás? Ha van, akkor én biztos nem voltam ezek között. Ennek köszönhetően most egyszerre zúdult minden a nyakamba. Komolyan, már szinte várom a vizsgaidőszakot, akkor legalább én osztom be az időm, és nem kell a leglehetetlenebb időpontokban a leglehetetlenebb helyeken lenni - arról nem beszélve, hogy arra elvileg be kell fejezniük a villamos felújítását is, ami jóval kényelmesebbé teszi a bejutást.
Reggeltől estig ugye órán vagyok, valamikor társasági életre is igénye van az embernek, a vége pedig általában az, hogy választani kell a kikapcsolódás és az alvás között, ami bizony nehéz döntés. Komolyan.

Új hét, új kihívások

Reggel hatkor kelni, mikor még minden sötét, hideg van, ráadásul az eső is esik - ennél nem is indulhatna jobban. A kelés eredménye viszont - na jó, nem feltétlenül azé, hanem eszméletlenül nagy szerencséé - egy egész tűrhető zéhá. De most valahogy sem ez nem tud érdekelni, sem az, hogy holnapután van egy másik, amire még tanulnom kéne, vagy holnap van egy leadási határidő, amire még kb semmit sem csináltam, arról nem beszélve, hogy jegyzőkönyvet kéne nyomtatnom...

Sokkal inkább érdekel, mikor lesz végre megint áram a mosógépeknél, mivel tegnap a kolesz "gondnoka" sikeresen felb@szta az agyam a balf@szságával, azzal, hogy egy biztosítékot nem tud kicserélni, és emiatt az egész kolesz ne tudjon mosni a hétvégén. Már csak az ő kedvéért is, mivel a gépek melletti lakásban lakik - na meg, mert máskor nincs rá időm - éjjel fogom betenni a mosást.

Ami viszont a leginkább foglalkoztat, az megint egy nem túl örömteli dolog. Nem tudom, hogy a szüleim mit gondolnak, hogy az én itteni életem csak abból áll, hogy órán vagyok, és tanulok, vagy mi... Nem beszélhetek róla, ha a barátaimmal elmegyek szórakozni, pedig nagyon jól esne, ha meghallgatnának, és velem örülnének, hogy megtaláltam itt is a helyem, nem beszélhetek róla, ha elmegyek egy koncertre, vagy bármilyen közösségi eseményre, vagy egyáltalán merek magamnak venni egy regényt, amivel eltöltöm azt a kemény heti egy órányi szabadidőm.... És ez így nagyon rossz érzés. Mert, ha beszélnék róla, akkor megkapnám azt, hogy merthogy azt csinálom tanulás helyett, meg mit tudom én, holott nem ők, hanem én tudom, mennyit és mire kell készülnöm, nekik gőzük nincs rólam, mi folyik itt... Ezért nem jártam bulizni azelőtt sem, mielőtt elköltöztem: mert az első adandó alkalommal a fejemhez vágták, adandó alkalomnak pedig az számított, mikor 50 helyett 49 pontos dolgozatot írtam. Fejemhez vágás alatt pedig arra gondolok, hogy napokon keresztül kell hallgatnom, mekkora egy semmirekellő vagyok, hogy rohadtul semmit sem érek, elviselni mindent... ez utóbbit az utolsó időszakban nem tettem. Egyszerűen elegem lett belőle, hogy állandóan tűrjek, és visszamondtam a magamét >> ebből lettek hangos viták, néha verekedések, egy törött kulcsscont, és nagyon sok fájdalom. Sosem voltam elég nekik, ezért is hagytam ott az egész kócerájt, mert egyszerűen elegem volt a családomból. És igen, végre kimondtam: elegem  volt belőlük.

Tudom, hogy végső soron az én javamat szolgálta az egész, hiszen különben ki tudja, milyen gyenge jellem lennék, de ilyen áron megerősödni... Nem tudom, melyik a kisebbik rossz.

Közeleg a tél

Sürgősen be kell szereznem valami átmeneti kabátot, mert nagyon vékony, vagy nagyon vastag van csak, középút nincs. És komolyan kellene valami, ami esetleg még jól is néz ki, mire anyám lejön, különben hallgathatom az előadást... Úgyhogy turkálók felderítése lesz a következő program.

Reggel

Ahhoz képest, hogy 7:10-kor keltem, magam is meglepve 7:50-re már puccba vágtam magam, és még csak nem is siettem. Persze, nem lennék meglepve, ha valamikor napközben derülne ki, hogy valamit otthon hagytam, ami egyébként jellemző... Álmomban pl totál elfelejtettem bemenni rögtön 2 katalógusos órára, nagyon hülye éjszakám volt :P

Fontosabb, hogy a heti zéhák elnapolásával nyugodt szívvel húzathattam fel az agyam azon, amit a nettel műveltek: korlátoztak, és előkerült a két szó, amivel rémálmaimban sem akartam találkozni: nincs torrent.

Persze, eddig sem lehetett volna elviekben, de gyakorlatilag működött, és mindenki csinálta. Így lett nekem meg a 2 TB feltöltésem és 20-as arányom, mosz viszont semmi...

Este értelemszerűen kiakadtam, a hab a tortán az volt, hogy akkor írt rám egyik ismerősöm, akit abban a pillanatban a hátam közepére nem kívántam hogy ő is ugyanakkorra megy tesztet írni, mint én... Persze, alapjáraton nincs bajom vele, csak néha vannak húzásai, amikkel nagyon ki tud hozni a sodromból, ilyen volt ez is. Megvan a helye a kaszinózásnak, de szerintem baromira nem akkor, mikor zéhá van...

Megoldást persze minden helyzetre lehet találni. A torrentezés elkényelmesített, de, mivel a fájlmegosztó oldalak használatát semmi sem tiltja... :)

Kiárusítás

Nincs is jobb annál, ha az ember az ár töredékéért jut hozzá könyvekhez, amikre régóta vadászott. Más kérdés, hogy a böngészés az előadás rovására történik-e, vagy nem...

Ugyanez a helyzet a táskákkal is. Sokszor vettem már olyat, amibe első látásra beleszerettem, de, ha jobban belegondolok, sokat csak azért vettem meg, mert nem találtam jobbat. Most viszont találtam egy gyöngyszemet, amire már jó ideje vadásztam. 16 környékén néztem hasonlókat, ehhez képest turkálóban megvettem 3500-ért, vadonat újan, hogy még minden papír rajt volt. Ja, igen, kissé mániám a táskavásárlás...

A mai, eredményes nap tükrében egy meglepetés: minden órámon bent voltam, a vásárlást több körben, szünetekben intéztem.

Ha hétvégén több időt szántam volna a tanulásra, most nem kellett volna egy órával korábban bejönnöm üres teremre vadászva, hogy készülessek a zéhára. Annyira nem vészes, de azért nem árt átnézni a dolgokat, még van kb 40 percem, és elég jól állok, ezért is van most egy kis időm beszúrni ezt a bejegyzést. Inkább ezt írjam, mint valami mást, mert, ha abba belekezdenék, tényleg nem tudnék leállni, márpedig valahogy ki kellene bírnom szerdáig, vagy legalább holnap estig. Ha a laboron túl leszek, gyakorlatilag vége a hétnek, már csak könnyű óráim lesznek. Hétvégén meg majd tényleg lehet tanulni. Egyrészt, időm is lesz rá, mivel mindenki hazamegy - nem mondom, jó volt, hogy itt maradtak a többiek hétvégére, elmentünk ide-oda, de azért az se rossz, ha egy kicsit bezárkózhatok, és nem kell foglalkoznom a világgal. Na meg, ugye az sem, mellékes, hogy jövő héten lesz majd egy, két, három, négy, vagy talán még több zéhám, amire nem ártana készülni sem...

Összefoglaló

Szünetelek, mivel mostanában abból állak a  napjaim, hogy órárólórára rohanok, ha épp véletlenül este 9 és reggel 6 között otthonlennék, akkor vagy tanulok, vagy alszok, most van két órám, amitfordíthattam volna arra, hogy kinézek az árkádba, de összesen két okakadályozott meg benne: egyrészt, hogy az nem egy egy órás túra lenne,másrészt, mert még nem jött ösztöndíjam, és akkor még lesz egyharmadik, vagyis, hogyha tegnap este írtam volna spanyol házit, talánegy része belefért volna. De nem szeretek úgy menni plázázni, hogyminden percben azt számolom, hogy milyen busszal tudok visszajutni,inkább majd benézek holnap.
Feltéve, hogy reggel fel tudok majd kelni...

Mármost érzem, hogy lesz következménye annak a mai tenisznek - megint -,de nem bánom, mert jó óra, és én aztán tényleg kevés sportra mondom,hogy élvezem, főleg hhoz képest, hogy a labdaérzékem erősen a nulláhozkonvergál, de emellett talán nem fognak annyira meglátszani a hétvégisörözések :) A kezemen meg most is érzem, hogy készen van, óra végéreáltalában eljutok addig, hogy fogni is alig bírok, most meg folytonfélregépelek, de, hogy ehhez mennyi köze van annak, hogy éppen az volteltörve, nem tudom...


Hétvégére meg maradnak a szobatársaim, így lesznek programok, hakiheverjük a másnapot, velük is, nélkülük is tanulok, mivel nekem islesznek zéháim, bár a jövő hét még az elviselhető kategória, akövetkezőre viszont kb minden összejött, ami csak összejöhet. Azegyetlen szerencse, hogy legalább a programozás zéhák el vannak tolvaegy héttel - na meg, hogy már lesz kiktől anyagot kérnem.

Időmolyan szinten nincs semmire, hogy etr-t, coospace-t előadás alatt,telefonról nézek, ez alatt intézek olyan apróságokat, mint az e-mailek,kapcsolattartás, na és persze, ebben a két órában, ha épp ne kellbevásárolni a hétvégére, és nincsenek olyan apró gondjaim, hogyelfogyott a kenyér, ez, vagy az... Ja, azt ma is megejtettem, csak márlusta voltam kimenni a tescoig...

Az első oktatásihéten sikerült meghúznom a bokámat, amire amint tudjuk, egy hatásosmódszer létezik: pihentetés. Na most, ez az, ami itt ne fér bele adolgokba, mivel itt egy perc nem sok, annyi időre sem igazán állhatokmeg, így egy hónap után most kezdem érezni, hogy tényleg a helyén van,és lassan megint kezd úgy működni, ahogy kell (igen, eddig ezzel jártamki teniszre), de jellemzően, ahogy egy gond elmegy, úgy jön a másik,ezúttal egy megfázás személyében, ami pusztán csak idegesítő. Kedd estekipróbáltam, milyen lázasan laborozni, és ahhoz képest, hogy az elsőórában alig éltem, a végére már nagyon élveztem. Vagy bepörögtem, vagyhasznált a bogyó, vagy nem tudom, de talán ez volt eddig a legjobblaborom. A múlt heti jegyzőkönyvre kapott jegyből kiindulva meg akárhátra is dőlhetünk csoporttársammal.

Mindeközben,gyakorlatokon és előadásokon tájékozódok tv híján, ami már pár hetebent van a szobában, de beállítani működő távirányító híján nem tudjuk,így marad a metropol előadáson, az index gyakorlaton, mivel épp akkorvan rá időm. Így értesültem róla, mit akarnak művelni afelsőoktatással, mikor az államcsőd szélén állunk... Nekünk kellkifizetni a teljes kibaszott államadósságot, vagy mi a faszom ilyentandíjak mellett?? Mégis mi a faszt képzelnek magukról ezek a majmok,hogy úgy hoznak döntéseket és szabályokat, hogy gőzük sincs, mi megy azutcán??? Hol élnek ezek?! 2.5-ös átlag BTK-n még elmenne, ahol azévfolyam 90%-a 4 felett van, de a kurva anyjukat hogy basznák meg,TTK-n, ahol az évfolyam 90%-a alatta van, aztán meg ők panaszkodnak,hogy nincs elég mérnök az országban...
És igen, rühellem azegész kurva kétharmados bagázst, ha lesz tüntetés 23-án - f @szbúkszerint pedig lesz -, akkor holt biztos, hogy ott leszek, ha gyalog iskell felmennem Pestre, vagy, ha le is állítják a buszokat a határban(ahogy a legutóbbinál tették), akkor is bejutok valahogy, mert velemegyütt is egyel többen lesznek. És, ha mindenki így állna hozzá, 23-ánmegbukna az Orbán kormány.

És igen, csúnyán beszéltem, de jól esett ezt így kiírni magamból, nem szégyellem, nem cenzúrázom.

Kapcsolatok

A legeltemetettebbnek hitt viszonyok támadhatnak fel az idő múlásával, talán egy-egy lökéssel megtoldva. A legbiztosabb kapcsolatok is pillanatok alatt kifordulhatnak magukból. És a legtermészetesebb kötelékek is semmivé lehetnek, ha valaki eleget tesz érte.
Minden csak az emberen múlik: képes-e nyelni, nyitni, lépni, elfogadni, megbocsátani, vagy nem. És, aki egy bizonyos helyzetben képes rá, vajon meg tudja-e tenni egy másikban?

Csak idő kérdése...

Csak idő kérdése, hogy a sokáig gondosan őrzött titkok kitudódjanak.

Egy évvel ezelőtt azért hagytam magam mögött mindent, hogy új életet kezdjek távol a helytől, ami annyi fájdalmat okozott. Eldobtam mindent, és nem sejtettem, hogy egy nap majd ezért azt is meg kell tagadnom, ami talán a legmeghatározóbb volt eddigi szánalmas életemben. Azt, aki éveken keresztül tartotta bennem a lelket, és, akinek emlékét képtelen voltam a múlt többi darabjával eldobni.

Sosem hittem, hogy erre kényszerülök, és bűntudatom van, amiért nem a nehezebb utat választottam. De féltem, megijedtem, hiszen akkor már évek óta kincsként őriztem azt az apró darabot szívem egy részében, ugyanakkor ott van a másik rész, amelyik itt és most akar élni... Nehéz összeegyeztetni a kettőt.

Túl körülményes lenne már magyarázkodnom, de talán nem is olyan témáról van szó, ami másokra tartozna, akkor sem, ha az illetővel jó viszonyban vagyok, és egy ideje egy szobában élünk. Elejtett megjegyzésekból tudom, hogy neki sem közönbös, akiről szó van. Még semmi nincs kőbe vésve, és talán, oldottabb állapotban, ha megint eljut odáig a beszélgetés - ahogy már volt rá példa, és akkor nem is féltem felvállalni a véleményem -, lesz lehetőségem bizonyítani.

Hogy miért akarom ennyire, nem tudom. Hogy ezt miért írtam le, azt se. De azt igen, hogy szükségem volt erre.

Elnézést...

... Minden gtk-stól, akire a továbbiak nem vonatkoznak! Reggel újra mérlegelni kezdtem: keljek fel hajnalban, és menjek be egy órára, ami elb@szottul nem érdekel, és 2 órán keresztül hallgassam a gtk-sok f@gszágait, akiknél degeneráltabb, idiótább társaságot még nem láttam, vagy aludjak még 1 órát. Egyértelmű, hogy az utóbbit választottam...

Privát tér

Mindenkinek ismerős fogalom, de mindenki máshol húzza meg a határt, ahol nincs tovább. A legtöbb embernél  ez úgy fél-egy méter környékén van. Kellemetlen érzés, ha valaki azon belülre kerül, és ösztönösen hátrálni kezdünk. De néha elnézzük, ha valaki átlépi ezt a határt, és új határokat állítunk fel. Elnézzük, ha az egy barát, akivel napról napra egyre jobban ismerjük egymást, vagy, ha az egy tanár, aki segíteni akar. Ahogy egy fedél alá kerülünk teljesen idegen emberekkel, egyre inkább megváltozik ennek fogalma, hiszen az idegenekből lassan barátok lesznek, megtudunk egymásról dolgokat, megismerjük egymás hibáit, és gyakran elnézzük ezeket a másiknak. Idővel, ha a viszony valóban jól alakul, mi magunk lépjük át az általunk felállított határokat, egymás érdekében. A visszahúzódóból lassan kezdeményező lesz, és, ahogy egyre közelebb engedjük a másikat, a tér fogalma idővel megváltozik. Lassan, de biztosan kezd kialakulni valami, amit talán bizalomnak nevezhetünk...

Egy szó, ami mimdenkinek mást jelent. Egy érzés, amit sokszor észre sem veszünk, mégis tudjuk, hogy ott van, és, bár mimdenki számára másból fakad, lényegében mindig ugyanaz: olyasmire találni, amit kerestünk, de egészen sosem volt a miénk. Olyasvalakinek, aki sosem dönthetett, aki mások által kikényszerített elvárások és szabályok börtönében élte le élete nagy részét, ezt jelenti, ha saját döntéseket hozhat, legyen az akár önként vállalt felelősség, vagy újabb, tucatnyi elvárásnak való megfelelés is okozhatja ezt. A lényeg a saját döntésben van, abban, hogy ezek az elvárások már egy útnak a részei, ami az álmok megvalósítása felé tart. Okozhatja ezt az érzést, ha egy olyan közösségbe kerülünk, ahol megértenek és meghallghatnak, ahova minden este jó érzéssel térünk vissza, és akik mellett nyugodtan tudunk aludni. Vagy egyáltalán maga a tudat, hogy van, aki számít ránk, aki vár, akivel, ha találkozol, őszintén mosolyodsz el. A szabadság érzése pedig olyasvalami, amit nem lehet pontosan leírni. Boldoggá tesz, de van mögötte még valami... Aztán lehet, hogy csak azért érzem ezt, mert sokáig nem ismertem...

Kimerülés

A hétnek erre a részére az ember általában teljesen kimerül fejben, ezért is nincs értelme csütörtök-péntekre érdemi órát rakni. Viszont szerencsére van rá lehetőség, hogy fejben felfrissüljön egy másfél órányi mozgás után. Nem kell megdögleni tenisz közben, a tanár egész emberi módon bánik velünk - értsd ez alatt, hogy nem hajt minket halálra -, nagyon jó csapat jött össze, és most tartok abban a fázisban, hogy egyik órán abba botlok, akivel északon ittam, másikon abba, akivel múzeumok után ittam, buszmegállóban abba, akivel koliban ittam/ fogok inni, és volt már olyan is, hogy reggel, mikor kb ki se látok a szemeimen, lepakol mellém valaki, köszön, stb, aztán kb fél perc múlva jövök rá, hogy innen vagy onnan ismerem.
Szóval összességében azt mondhatom, hogy pokoli nehéz, de társaságilag nagyon jó félév előtt állok. Most van 2 órám, aztán mehetek a sarokra nyelvórára - amit nem mellesleg imádok, bár lehet, hogy ez még csak a rózsaszín köd, hogy évek óta akartam ezt tanulni -, utána pedig showder klub egyetemi verzió nyolcig. Talán ma volt az első nap, amikor végre sikerült kialudnom magam, és lassan rá fogok jönni, hogy bizony ez lesz a pihenőnap, mert holnaptól komolyan neki kell feküdnöm a dolgoknak, jegyzőkönyvet kéne gyártani keddre - elméleti összefoglaló, stb, a számolásokat inkább csoporttársamra bízom, aki jobban otthon van ezekben, én meg inkább a mérések gyakorlati részében vagyok helyben. Jó, hogy második hét végére összebeszéltünk, felvettük a kapcsolatot, de hát ennek a gyakorlatnak kb mindenki úgy indult neki, hogy fogalma sem volt, mit kell csinálni. Mi is, ennélfogva múltkor még külön jegyzőkönyvet adtunk be, mostantól pedig keményen összedolgozunk, ahogy azt kell. Ami nem túl bizalomerjesztő: addig senki nem nyúlhat oszcilloszkópokhoz, amíg nem ír ötös zéhát a kezeléséből... Ja, ha kihagytam volna: előre kell felkészülni a laborra, és úgy kell bemenni, hogy köpöd-vágod az anyagot hátulról előre, a jegyzőkönyvedből meg csak a mérési adatok és a hibaszázalékok hiányoznak...

A képek nem adják vissza tökéletesen a valóságot, még csak jól sem, főleg a természet, vagy egy hatalmas és gyönyörű épület esetében. Ha képen látsz egy hegyet, egy folyópartot, talán arra gondolsz, széo lehet élőben, vagy elmennél oda. De maga az érzés nem jut az eszedbe: hogy lehet valami ilyen hatalmas éa tökéletes, és hogy lehet mellette oplyan jelentéktelen az ember?

telótorrent

Telefonról torrentezni az éjszaka közepén... Ezt is megértem. Az ok, amiért a droidra írt appokra szorultam, egyszerű és kézenfekvő: a gépet már nem akartam nyúzni, na meg felverni se vele a szobatársam, de holnap, mivel reggel 10-től este 10_ig vagyok, igencsak hiányolnám az egyik kedvenc bandám legújabb albumát. Csak ne lenne ennyire a béka feneke alatt a kolis wifi színfonala, kezdve a térerővel, ami olyan, mint a mesében: hol van, hol nincs...

Amiért érdemes élni

Néhány apró pillanat egy napban. Néhány szó egy mondatban. Néhány érzés az ürességben. Vagy egy pozitív visszajelzés valamire, amibe a lelked is beletetted. A legapróbb dolgok, amik éreztetik veled, hogy nem értelmetlen minden, hogy nem hiába vagy ezen a világon, és van miért felkelni holnap. Néha az embernek szüksége van rá, hogy hallja ezeket, hogy érezzen belőlük egy keveset...

Tanártípusok

Tanárból három fő típus létezik:
- aki nagyon jó fej, jó hangulatban telnek az órák, könnyű a vizsga, de közben xart sem tanulsz
- aki nyíltan szívat, megköveteli, amit leadott, és akinél átlag 50% a bukásarány, mert nem mindenki veszi komolyan
- végül pedig a csendes gyilkos: aki egész félévben vigyorog, a vizsgán meg úgy húz meg, mint qrvát a stricije.

Hétvégéhez közel

Nem kellemes másfél óráig a földön ülni. Főleg nem úgy, hogy egy régi és szűk farmer van rajtad, valamint egy telitalpú, és a nyakadon kívül sehova sem tudod tenni a lábad. Ja, és még jegyzetelj is közben.

Tedd mindezt úgy, hogy délelőtt, útban az órád helyszíne felé elbotlottál, kiszakítottad a kedvenc farmered, épp, hogy nem késted le a buszt, és ebéd helyett mehettél túrázni a városba, hogy találj egy új farmert emberi áron.

Már csak 2 óra, és vége a hétnek. Holnap mehetek tankönyvet fénymásolni, mappát, lefűzőt és miliméterpapírt venni, hétvégén meg nyomtathatok jegyzőkönyvet, és már illene kitakarítanom a lakást. Mosogatószert meg még mindig a többiektől lopok, azt sem ártana nézni, hogy azt már ne is említsem, hogy zéhára sem ártana tanulni... Unatkozni megint nem fogok...

Ígéretek

A szokásos félév eleji ígéretek: bejárok órára, tanulni fogok, nem zéhá előtti nap állok neki tanulni, nem cseszem el minden időmet, nem rúgok be vizsga előtti napon, hétvégén csak annyira, hogy hétfőre tudjak magamról, órán pedig megpróbálok nem rejtvényt fejteni - na, ezt már meg is szegtem ma reggel, a múlt hét meg nem számít... :P

A kollégiumról annyit, hogy végre jó lakást raktak össze rózsaszín, burokban felnőtt emberkék nélkül - egy talán kissé elvarázsolt, de őt meg alig látni. Végre van értelmes kommunikáció a lakók között, így meg tudjuk beszélni, ki mikor takarít, mit és mennyit vesz, satöbbi, na, és a legfontosabb: idén úgy néz ki, senkit nem kell majd elüldözni a lakásból. Én pedig, mivel végre nem vagyok annyira elveszett a konyhában, nem szorulok drága műkajára, hanem 3000 forintból úgy élek jól egy hétig, hogy felesleg is marad. Mivel hétfőtől csütörtökig minden nap reggeltől estig folyamatosan óráim vannak - oka: elkúrt első félév, és teperni kell a kreditekért, hogy időben végezni tudjak -, valahogy kénytelen voltam megoldani az olcsó étkezést is. Úgy döntöttem, nem szándékozok éttermeket, pékségeket fenntartani, így szépen viszem magammal a kis dobozkában a napi kaját - amiből többnyire vacsorára is marad -,  és, ha van egy fél órám, bárhol felélhetem.

Több okom is van örülni: egyik, hogy bejutottam végre szabadegyetemre, amire egy éve vadászok (2 ingyen kredit), rocktörténetre - ami ugyan más név alatt fut, de ugyanabban az időpontban, valszeg ugyanazzal a lényeggel, a vizsga pedig: zenefelismerés, ami csak annak nem megy jól, aki nem hall. Végre felvettem a spanyolt, amit már jó ideje szeretnék tanulni, és talán arra is van esélyem, hogy megerősítsék a felvételemet, mivel a 30 helyre - amit kb 70-en vettek fel -, 40-en se jöttek el, és azok is már szelektálódtak az elején. Valamennyi fogalmam van a nyelvről, tanulgattam magamtól, de nyomás nélkül, ami kényszerített volna, hogy haladjak, nem sokra mentem.
Sokan szidják a stresszt, de az az igazság, hogy egy bizonyos szinten szükség van rá. Kell valami, ami hajt, hogy csináld tovább, amit elkezdtél, kell a nyomás, hogyha nem teszed, akkor következményei lesznek - ami rád persze nem feltétlenül előnyös -, és ezt nem lehet egy lapon emlegetni a rossz stresszel.

Az első héten még rendszerint az ijesztegelődés megy az órákon, de a tavalyival ellentétben ez a szorgalmi időszak hosszabb és kevesebb óra marad el, így haladni is jobban lehet.

Nehézségek

Az első napok arra jók, hogy az ember rájöjjön, vállalt egy teljesthetetlen félévet. Fogalmam sincs, hogy fogom végigcsinálni, de egyben biztos vagyok: akarom. És, ha én akarok valamit, azért bármire képes vagyok. De, ha egy nap nem huszonnégy óából állna, hanem esetleg mégegyszer annyiból, talán érdemben is lenne esélyem. Leadni nem akarom a kurzusokat, mert kell a kredit, ha idejében végezni akarok lévén, hogy az első félévem nagyon elrontottam, és inkáb mosg gebedjek meg, mint az utolsó félévben. Eszemben sincs feladni, és most már motiválnak olyasmik, is, hogy végre bejutottam a kurzusra, amire egy éve vadászom a helyet, végre azt a nyelvet tanulom, amit imádok, és ha már egyszer belekezdtem ebbe az egészbe, csak azért is végig fogom csinálni. Akkor is, ha kizsigerelnek laboron, és agyilag teljesen lefáradok a nap végére...

Kezdetek

Már harmadik napja vagyok

Published with Blogger-droid v1.7.4

költözés

Éjjel kettőkor szólt az ébresztő, amikor még az alvás gondolatáig sem jutottam el. Akartam, de sehogy sem jött össze, így hasznosabbnak láttam rendbe tenni magam, kiolvastam egy könhyvet - ezredszerre-, mire pedig eljutottam addig, hogy aludni is kellene valamit... A gond ott kezdődik, hogy délután a belvárosban kellene lennem, estére pedig a szobatársam ígért programot, ami őt ismeve nem tízig fog tartani, tehát arra is van esély, hogy a belvárosból kell kigyalogolni a kollégiumba - feltéve, hogy ágyban akarok aludni az éjjel.

Ez az elsö bejegyzés, ami menet közben, a kocsiban, egy Xperia mini pro miniatűr, de némi megszokást követően jól, és kényelmesen használható qwerty-jén született meg. A GPS-nek hála pedig, pár fokkal kevesebb az esély rá, hogy eltévedünk, és száz kilométereket kell kerülni. Ha pedig már itt tartunk, igen, megtaláltan, ami átveheti a régi jó n70-es téglám helyét, ráadásul amberi áron. Ennyi pénzért talán kimondhatom, hogy ő a tökéletes telefon. Persze nem arra, hogy hd-ban mozizzak rajt, de nem is arra kell nekem. Sokkal inkább arra, hogy ne a gépet kelljen hurcolni az előadásokra, ami bármikor széteshet, le tudjak fotózni vele pár oldalt, követni tudjam rajt az anyagot, na és persze az sem utolsó szempont, hogy a kis kijelző miatt - ami jóval nagyobb az elődnél, és sokkal jobban is használható - kettő, visszafogott használat mellett három napot is kibír a kicsike táplálkozás nélkül. Nagyon összeszedte magát a gyártó, reméljük, hogy ez kihat majd a frissítésekre is.

Published with Blogger-droid v1.7.4

Versenyfutás

Jelentem, túl vagyok a tárgyfelvétel második lépcsőjén. A tanulság: érdemes előtte megnézni a meghirdetett kurzusokat, érdeklődni a gyakvezek után, és az időpontoknak megfelelően átépíteni az órarended, ahogy tőled telik. Ha két előadás ütközik percre pontosan... na, ezt hívják szopásnak. Azt viszont mázlinak, hogy csúszott kurzusokkal, mindennel együtt mindössze egy ütközésem van. A speckollokért valósággal gyilkolnunk kell egymást...
Nincs más hátra, mint megnézni, milyen meghirdetett tesi és nyelvi kurzusok vannak csütörtök reggelre kiírva, mivel addig teljesen be vagyok táblázva. Ami biztos: holnap reggeli (1-jén) nagyon korán kell kelnem. Talán lefeküdni sincs értelme, hiszen imádnivaló módon hajnali hatra hirdették meg a szabadon választható tárgyak felvételét.
Jelen pillanatban ez egy teljesíthető félévnek tűnik akkor is, ha 41 kredit van a számlámon már most, és remélhetőleg lesz is még a szabadon választhatókból. Két ingyen tárgyal szemezek még, amikről jó lenne nem lecsúszni, ez pedig csak úgy valósítható meg, ha nem követem el a múlt félévi hibát, és nem alszom el a tárgyfelvételt.

Szabadság

Tulajdonképpen most jöttem rá, hogy egy hét múlva újra a kollégiumban leszek. Most érzem két hónap örökkévalóság után először a szabadság közeledtét, és ez valami hihetetlen, euforikus örömmel tölt el. Aki most látna, hülyének nézne, hogy a semmin nevetek újra és újra, de két hónap bezártság után valami leírhatatlan érzés tudni, hogy már csak napok kérdése, és újra szabad leszek. Talán a rab madár is ezt érezheti, mikor kirepül a kalitka nyitott ajtaján...

Kezdődik

A tárgyfelvétel első lépcsője meglepően zökkenőmentesen zajlott le. A nagyja viszont most jön: a lecsúszott előző évi kurzusok maradék férőhelyéért pár napon belül ádáz harcot fogok vívni a sors- és szaktársakkal, akiknek nem jöttek össze első körben a keményebb tárgyak. Most viszont már kitartással indulok neki. Ennek mindig is híján voltam... Viszont a napokban talán jobban megértettem valakit, és ez ráébresztett, hogy mindig is volt bennem. Csak találnom kellett egy okot, egy célt, bármit, ami ezt kihozza belőlem. El sem hiszem, hogy ezt írom, de még mindig jelen van az életemben. Én tudom, kiről van szó, de meg is tartom magamnak. Hogy miért írom ezt le mégis? Mert mindenki életébe kell valaki, aki célokat ad neki. Még mindig őrzöm a régi, titkos álmaim, amik talán egy nap valóra válnak, de vannak céljaim. Megvalósítható célok, és ezekhez is belőle tudok erőt meríteni.

Igazság szerint nem erről kellett volna, hogy szóljon ez a bejegyzés, de nem bánom, hogy leírtam. Mert ez az emlék talán az egyik legmeghatározóbb dolog az életemben. 

A tárgyfelvétel úgyis túl simán ment, hogy két sornál többet érdemelken. A neheze mand 30-án este, és 1-én reggel fog jönni. Van egy olyan érzésem, hogy ott lesz majd miről írni.

Emlékeztető

" 1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból."

Olyan könnyű leírni, kimondani dolgokat... Mi értelme, ha a szavaim megérintik a lelket, ha az enyémben üresség van? Mi értelme ennek az ürességnek, ha a körülöttem levő világ szép lassan darabjaira omlik szét? Hogy építhetnék új várat a romok helyén, ha a réginek se volt alapja?
És hogy kezdjek a semmiből felépíteni mindent?
Két dolog van, amit nem vehetnek el tőlem, ha el is veszik minden. Az egyik a hit, a másik pedig a büszkeségem. Kitartást pedig már tudom, honnét meríthetek.

Érzések

Az ember azt hiszi, idővel halványulnak - talán igaz is, de, ahogy az emlékek, ezek sem vesznek a feledésbe. Ott vannak, mélyen benned, ha épp nem is foglalkozol velük. Ha néhány év elteltével megfogalmazódik benned a gondolat, hogy az egykor oly fájó veszteség ellenére képes leszel érzések nélkül, csak az adatokra fókuszálva végignyálazni mindent, már elbuktál. Mert egyáltalán megfogalmazódott benned. Egy ideig működik, viszont egyszer elér egy pontot, ahol úgy érzed, nem tudod tovább csinálni. De azon is tovább kell lépned, ha igazán akarsz valamit.

Kirakó

A darabok sokszor egyenként nem értelmezhetők - máskor önálló egészet is alkothatnak akár -, ám csak, mikor összeállnak a részek, jössz rá azok értelmére.

Miért keltette fel az érdeklődésem valaki, akivel sosem találkoztam? Miért rázott meg annyira az elvesztése?
Miért volt jelen az életemben éveken keresztül?
Miért kezdtem írni?  Miért vált ez a szenvedélyemmé? Miért váltam ennyire makaccsá és kitartóvá?
És hogy jön ehhez az egészhez az informatika iránti érdeklődésem, és még vagy ezer más apróbb részlet?

 Nehéz elhinni, hogy ezek egy pontban futnak végül össze, méghozzá egy olyan pontban, ahol minden részre szükség van. Mintha csak darabokból állna össze egyik percről a másikra az a bizonyos kirakó...

Írni

Talán ez az egyetlen dolog hiányzott itthonról: az átírt éjszakák. Azok az esték, mikor annyira beleélem magam az írásba, hogy szinte filmként látom magam előtt, mi történik, és csak azzal foglalkozok, hogy minél gyorsabban, és minél részletesebben leírjam, amit látok, mielőtt a kép eltűnne. Ilyenkor csak meredten nézem a monitort, csak az ujjaim mozognak, miközben levegőt is alig kapok, nem látom, mit írok, csak azt, ami történik. Mikor azt mondom, látom, szó szerint látom, és csak percekkel később jövök rá, hogy még mindig a monitor előtt ülök, és megint írtam több oldalt. Én vagyok maga a történet. Erre gondolok, mikor azt mondom, hogy szívem-lelkem beleírom minden soromba, és, hogy, ha ez az érzés nincs, egyszerűen képtelen vagyok írni. Képtelen lennék jót írni, ha jó is lenne, az üres lenne, és nem én lennék. Nekem pedig fontos, hogy az írásaim engem adjanak vissza, hogy a sorokon keresztül engem ismerhessen meg az olvasó, mert az a legkézenfekvőbb, és legbiztonságosabb fórum, ahol kiadhatom a lelkem. Ha épp nem jó, amit írok, akkor is tudom, hogy én vagyok, én pedig nem lehetek tökéletes :)
Minden vázlatomnál éreztem, hogy talán ez lehet az, most viszont, hogy egyet teljes formába öntöttem, jövök rá, hogy sosem éreztem még ilyen erősen, Talán ez tényleg az lehet, amit emberek elé merek majd tenni, egy kerek, egész, és lezárt történet, egy rész belőlem.

Könyvek

Az internetről szinte bármi beszerezhető ingyen, ha programokról, filmekről, könyvekről és társaikról beszélünk. Az előző kettővel még rendben is van a dolog, hiszen csóró magyar embernek nem telik eredeti  programra, a könyv viszont... Nem egynek vágtam neki, hogy letöltöm, és majd a gépen elolvasom, de az élményt, amit maga a könyv ad, egy program sem tudja visszaadni. A monitoron - számomra legalábbis - nem elevenednek meg a betűk, nem kel életre a cselekmény, közel sem ugyanazt az élményt adja, mint egy könyv. Az volt az első dolog, amit a saját pénzemből vettem, nem sokkal később pedig kiárusítás volt egy könyvesboltban, ahol mondanom sem kell, mi volt a beszabadulásom következménye.
Most keresek egy könyvet a neten, mert szokás szerint nincs rá pénz. Új kiadás (régi nincs), és elég sokba kerül, de a neten is hetek óta próbálkozok sikertelenül. Ha megtalálnám angolul, akár még úgy is nekivágnék, de, ha nem akadok rá szeptemberig, megint az első adandó alkalommal el fogom verni a jegyzettámogatást, és a jegyzetbolt eladóinak agyára megyek majd, mikor a raktárból kell felhozniuk a könyvet. Valahol szeretném megvenni, + még jegyzetre is jut majd, ha sikerül eladni a mostani tankönyveim egy részét, félévkor pedig ugyanezen forrásból komolyabb bevételre számolok, mivel jóval értékesebb könyvtől remélem, hogy meg tudok majd válni (magyarul átmegyek belőle, és már nem fog kelleni). A tankönyveket eladom, igen. Hiszen azok egy elvégzett félév után szükségtelenné válnak, többé önszántamból feléjük se nézek. A tankönyvek azok, amik tökéletesen megfelelnek a netről letöltve is...

A szökött rab önként megy vissza börtönébe...

Ezt tettem a hét közepén. Nem igazán volt sok választásom, mivel ott ne igazán jutottam munkához, némi utánajárással itt több esélyem van. Visszamentem a börtönbe, ahol éveken keresztül éltem, de már nem mondok le a szabadságomról. Egyedül azért fogom kibírni, mert tudom, hogy szeptembertől mehetek majd vissza, és egy újabb nagyszerű év elé nézek. Addig meg csak kibírom valahogy...

Csend-fázis

Mostanában nem igazán aktivizáltam magam errefelé, ennek több oka van: az egyik a vizsgaidőszak, nem, mintha meggebednék a tanulásban, 27 kredit már megvan, még 7 kell, hogy mind meglegyen (ez meg 2 tárgy, amiből az egyiket simán bukhatom, mert csak jövőre kellene felvennem, de az anyagok miatt bevállaltam most, a másik meg simán teljesíthető, ha egy kicsit megerőltetem magam...). A másik ok egy elmebeteg szobatárs, meg egy elmebeteg lakótárs összeadva. Igen, a rettegett új szobatárs, akivel este már arra ittunk, hogy még két évig  viseljük el egymást egy szobában. Az ilyen estéknek, mint a tegnapi (igyunk a város másik felén, aztán gyalogoljunk ki a koliba), másnap természetesen következményei vannak: kialvatlanság, és mostanra valami eszméletlen módon fájó lábak. Legalább egy napig használhatatlan vagyok utána, persze a maiban talán az is szerepet játszik, hogy egy kávét se ittam - fogalmam sincs, miért, egyszerűen kedvem se volt hozzá, most meg már minek?
Arra is alig bírtam rávenni magam, hogy átlépjek a postára, és befizessem a csekkeket, ráadásul estére gyakorlatilag minden összejött. A holnapi program: körömlakkfoltok kiszedése a kolis ágyneműből. + a laptopot is lehet, szervízbe kell vinni, mert a monitor borítása alul egy kicsit szétvált, most várom a válaszukat. A gond az, hogy 20-áig mindenképp kell a gép, ha nem hajtogatom, akkor talán addig nem lesz nagyobb baja...

Kolis találékonyság

Van fasírtom, meg hagymám, de rendes kaját akarok belőle. Megoldás: feldarabolva 5 deka sajttal lekísérve b@sszuk be a mikróba, 5 perc múlva: vacsora :P (tényleg jó volt!)
Bontott tejföl a hűtőben szavatosság lejárásáig még 2 hét (hogy mikori, csak a jó ég tudja). diagnózis: nem zöldül = ehető.
Hétvége a koliban = 2 napos küzdelem a mosógépért.
Névnapi ajándék otthonról: egy utazótáska tele kajával.
Kedvenc hobbi: húszezresek gyűjtése.
Vizsga előtti esti program: menjünk inni! Vizsga után is...
És vegyük észre, hogy már megint nem lineáris programozás van előttem...

Vizsgaidőszak... már megint...

Nos, a változatosság kedvéért egy órát aludtam, ez is jobb, mint a semmi. Még van fél órám a buszig, tanulni már nem akarok, csak összekavarnám, amit már nagyjából tudok, így blogolással ütöm el az időt.
Hogy egy villámcsapással kezdjek: a kolit első körben elutasították. Ma vizsga után, már előre felszerelkezve jövedelmet (diákhitel, de állítólag elfogadják) igazoló papírokkal, folyószámlakivonattal, meg mindennel, ami kell, kiskoszümben, körömcipőben vizsga után kicaplatok a hivatalba, és tájékozódom. Sürgősen kell a papír róla, hogy öneltartó vagyok, mert akárhogy számolom, az húsz pont lenne. Ha kevesebb is, akkor is több, mint a mostani, és minden ponttal több esélyem van visszakerülni. Egy biztos: bármire hajlandó vagyok, hogy ne kelljen visszamennem.
Jellemzően a tanulmányi átlagon buktam el a dolgot, de, hogy csak egy példát mondjak: ebben a vizsgaidőszakban a tíz felettiből még a maival együtt három vizsgám van hátra, és még nincs hármasnál rosszabb jegyem. Az is valószínű, hogy bukni sem fogok.  Szóval az előzőt ott kúrtam el, hogy hazamentem karácsonyra, így az első két hét kapásból off. Jövőre a karácsony annyi lesz, hogy kicsi lány 24-én jön, 27-én megy. Na meg ott, hogy utána is kitoltam a dolgokat, és nem kalkuláltam bele, hogy az uv-k összejöhetnek... Össze is jöttek, csak nem úgy, ahogy én akartam. Hogy a fellebbezésben az indoklásnál meghatja-e a kollbizt, hogy magyarázom az átlagom, nem valószínű, ahogy hallottam, ezért is próbálok az anyagi helyzeten gyűjteni pontokat (mivel itt nincs ismerős orvos, aki kiadná az igazolást, hogy támogatásban részesülök, kategóriás nem vagyok (se árva, se nagycsaládos, se halmozottan fogyatékos, bár ezt egyes lakótársakkal kölcsönösen kétségbe vonjuk egymásra vonatkoztatva), így más lehetőségem nem marad, mint, hogy kicsi lány mostantól öneltartó lesz.

Kimaradás

A blogger utóbbi napokban bizonytalan működése miatt nem sikerült közzé tenni egy bejegyzést egy gyakorlatilag katasztrofális napról, de talán jobb is, ha nem marad nyoma a napnak, mikor is elbuktam egy megajánlott jegyet, hasra vágódtam a főút közepén, és a többi, és a többi.
Ennek viszont nyoma kell, hogy maradjon: a szorgalmi időszak utolsó napja, főleg utolsó estéje. Vegyünk egy informatikust, és két elmebeteg biológust, akik az informatikust leitatják, majd kirángatják a bioszos buliba a borfesztiválon keresztül. Az eredmény: magas fogyasztás, egy áttáncolt éjszaka, egy évek óta tartó, sikertelenül, most végre sikeresen betört csuka, és izomláz minden elképzelhető helyen.
Az előzmények: shoppingtúra 5 liter energiaitallal, meg egy zakkant lakótárssal, sörözés, meg mozizás a másikkal, a következmény: ma shoppingtúra az előzővel, és ingyen kaja a hipermarketben.
Azt hiszem, azt mondani sem kell, hogy mivel a buli helyszíne 8 km-re volt a kolitól, az első reggeli járattal jöttünk, de, mivel az a vártnál fél órával később indult, a hajnali hidegben egy szál vékony felsőben indultunk neki, és gyalogoltunk vagy 5 km-t, amíg a busz be nem ért minket. Talán az sem meglepő, hogy dél után keltem, mivel 6-kor kerültem ágyba...
Ami még talán említésre méltó: meglett a gyakorlatom az egyik legrettegettebb tárgyamból, és nyolc helyett csak hat vizsgám lesz. Ez egyel több, mint tavaly, de ha feltesszük, hogy elsőre meglesz minden, akár június közepére végezhetek. Már csak annyi kéne, hogy maradhasson egyben a lakásunk, mert így, ahogy összeraktak minket, most nagyon jól megvagyunk.

Rossz kezdés...

Olyan ez, mintha a mély vízben jönnék rá, hogy nem tudok úszni. Sosem viseltem jól, ha belebuktam valamibe, illetve nem értem el az általam kitűzött célokat - nem is volt hozzá sok szerencsétlenségem. Ma reggel viszont szembesülnöm kellett vele, hogy vagy komolyan veszem, és akkor a következő pár hétben nem fogok sokat aludni, vagy nem, akkor viszont mehetek haza - ami helyett szívesebben mennék a híd alá. Még csak azt sem engedhetem meg magamnak, hogy feladjam egyrészt, mert akkor egy életen át hallgatni fogom, másrészt pedig, mert nem vagyok az a típus. Ha a padlóra kerülök, azonnal felkelek, de néha jó érzés lenne egy kicsit csak lenni... Most sem tehetem meg, hogy keseredjek azon, hogy a reggeli zéhán olyan függvényeket raktak elém, amiről előre megmondták, hogy majd jövőre foglalkozunk vele, hogy emiatt elbuktam a megajánlott jegyet, hogy a fizika vizsgám másnapján kell belőle vizsgáznom, így megint alig lesz időm felkészülni, és aludni se fogok sokat. Ahogy azt sem tehetem meg, hogyha busz után futás közben elhasalok egy kátyúban a város szélén, a főút közepén, ott maradjak. Egyrészt, mert elütnek, másrészt, mert elkések.
Egyébként fogalmam sincs, mi a fene történik velem. Múlt félévben meg se kottyant, ha négy, vagy kevesebb órát aludtam, simán kibírtam negyvenakárhány órát ébren. Remélem, hogy tegnap csak azért voltam annyira kész, mert csak két kávét, és két deci energiaitalt vittem be, és, hogy nem lesz rendszer belőle (már abból, hogy kikészít), különben nagy bajban leszek...

Reggel

Eljött az az időszak, mikor reggelente már nem lehet ellógni az órákat, és mással aláíratni a katalógust, mert, ha más megy be helyetted zéházni, nagy a lebukás esélye (feltéve, hogy néznek igazolványt, ami nálunk ugyan nem fordul elő, szóval simán megtörténhetne, és megtehetném, hogy mást küldök be, még lenne is, aki elvállalná egy-két sörért, de jobb nem kockáztatni).
Reggel öröm látni a hozzám hasonlóan kipihent fejeket, éber tekinteteket, és kisimult arcvonásokat - rémlik fel előttem lakótársam horrorba illő feje, és bevonulása. Akaratlanul is mosolygok, mikor látom, hogy reggel a nálam nem sokkal éberebb lakótársaim vadásszák össze a (szokás szerint nálunk kirakott) szárítótól a holmijukat, sminkelés - feltéve, hogy van rá idő, és hozzá kedv -, fésülködés, vagy épp fogmosás közben beszéljük meg, melyik busszal megyünk be - mintha akkora választék lenne -, közben pedig álmodozunk, mit fogunk csinálni hétvégén, csak azt nem tudjuk, miből  valósítjuk meg a jókedvet.
A tegnapi tanulásom azzal kezdődött, hogy a lakótársaim beállítottak a városból: "hoztunk sört". Így annak kíséretében kezdtünk neki egy hosszú éjszakának, aminek nálam az lett a vége, hogy kilenc és kettő közt vagy hat filmet néztem meg, közben pedig pont azokat a kapcsolási rajzokat nem tanultam meg, amik kellettek volna (függvényekkel nem volt gond, fele pontot megadják, ha rosszul is írtam fel, illetve hiányolni fogják az indexeket)... Csak remélem, hogy jót néztem a szomszédról, mert bár rémlett valami a jegyzetből, mondjuk úgy, hogy a zéháról egy enyhébb szemtengelyferdüléssel jöttem ki...

Új hét, új határidők

Nyakamon a leadások, zéhák, és, ha ez még nem lenne elég, a könyvtárba is vissza kéne vinnem egy könyvet, és megszereznem egy másikat, ami kéne egyrészt a zéhához, másrészt meg a vizsgához. Mert igaz, jó az előadásanyag, meg minden, de semmi kedvem a netről összeguberálni hozzá, ami nincs benne.
Most a szokásos helyemről, a szokásos időben tolom az agymenéseim egy sikeres zéhá, reményteli leadás (csak egy kisebb csoda segíthet, hogy meglegyen belőle a pontom, és mehessek vizsgázni), hosszú óra (egyszer már tanultuk, hogy nem fogják még fel?), és persze egy zéhára tanulással, és elővizsga.anyagbegyűjtéssel eltöltött délelőttöt követően. Még egy óra vár rám, ahol a másik elővizsga részleteit tudom meg (arra tanulni kell majd, mert szóbeli, de annyira nem vészes, állítólag, akik bejártak az órára, alapban kettesről indulnak, a reggelit meg majd kipuskázom, ahogy kell). Aztán hazaesek, átvergődöm magam a halomnyi mosatlanon, ami tegnap óta vár rám a konyhában, berakok egy mosást, ha a lakótársam végre lepakol a szárítóról (ha kint lesz a másik, le se kell pakolnia, de legalább az egyik kellene), a holnapi napot pedig megint zéhára tanulásra kell majd szánnom. Ahogy a holnaputánit is, és az azutáni nagy részét (zéhá reggel + este), péntek este pedig megbeszéltük, hogy a lakással iszunk. Csak még azt nem tudjuk, hogy miből.

Érdemek

Mindenki azt kapja, amit megérdemel. Ki jó, ki rossz értelemben. Nem érdekel, hogy zh, és vizsgaidőszak van a nyakamon, most boldog, és felszabadult vagyok. Mert valaki, aki sokat jelent nekem, végre megkapja, amit megérdemel. Megérdemli, mert beragyogta a legsötétebb éveim. Megérdemli, mert megváltoztatta az életem. Csak ő volt rám akkora hatással, hogy elgondolkodjak, és megváltozzak. Hogy azzá váljak, aki most vagyok. Új életet adott nekem, új értékeket, és jó ideje csak hálával tudok gondolni rá. Ha sírok is, csak az örömtől teszem, mert boldog vagyok, hogy az ő értékeire alapozhattam, ami ma is átjárja a mindennapjaim, ha boldog vagyok, az elsők között jut eszembe, ha pedig nehézségekkel nézek szembe, ő ad erőt, hogy kibírjam.

Túlesve...

Reggelre már tényleg szó szerint rosszul voltam, és átkoztam a koli fejest, hogy ki a jó frászt kellett beraknia mellém vizsgaidőszak előtt három héttel, de ma reggel hatalmas kő esett le a szívemről. Az első benyomás jó volt, a második még jobb, azt hiszem, jó lett ez a lakás. már csak annyi kellene, hogy mindünket visszavegyenek, ha mással nem is, legalább fellebbezéssel. Még egy papírt várok, aztán véglegesíthetem a jelentkezésem.

Miért más?

Nem a nagy dolgok teszik különlegessé, értékessé az embereket. Nem a nagy tettek emelik ki a tömegből, legfeljebb a nevét, ismeretlen frázisokat, eredményeket, talán egy arcot, olyasmiket, amik legtöbbünknek semmit sem mondanak, és amiket gyorsan elfelejtünk.
 Magát, az embert a legapróbb dolgok teszik egyedivé, értékessé: egy mosoly, egy elszólás, egy kínos helyzet, amiből nevetve vágja ki magát; egy gesztus, egy vicces történet, a másikkal való törődés, és az erre való hajlam minden helyzetben... Ezek az apróságok teszik emberré az embert, olyasvalakivé, aki örök emléket hagy mások szívében. Valakivé, aki szebbé teszi a másik ember napját, hetét, vagy akár egy hosszabb időszakot az életében.

Ha ez még nem lenne elég...

Az előzőek mellé ma reggel jött a mail, hogy kezdődik a kollégiumi felvétel, és ma kellett szembesülnöm vele, hogy nincs túl sok esélyem bejutni. Csak remélhetem, hogy visszavesznek, illetve, hogy fellebbezéssel van némi esélyem, mert a koll-biz helyett a hök dönti el valami idióta pontrendszer alapján, ami közel sem méri fel pontosan, ki mennyire van rászorulva. Én pl nem tudnám folytatni az egyetemet, ha nem vennének vissza, mert albérletre nem telne.

A baj mindig csőstül jön...

Nem elég, hogy most kezdek pánikolni a vizsgaidőszak közeledte miatt, ma szembesültem azzal a két szóval, amit most a legkevésbé akartam hallani: új szobatárs. Ha abból indulunk ki, ahol tanul, a statisztika szerint sok arra a r*b*, és csak remélhetem, hogy nem egy olyat fogok ki. Nagyon remélem, hogy valami normális csaj jön, akinek ha más is az érdeklődési köre, nem az a fajta, aki vizsgaidőszak közepén, részegen hazaesik, de nem is az, aki minden este tízkor kidől. Remélem, hogy nem lesz túl sok holmija, mert bár most egy nagy, és egy kis szekrény úgy, van, hogy két szó, és üres lesz, nem bánnám, ha megférnénk, ahogy vagyunk. Én végül is megférek egy szekrényben, ha hazaviszem azt a szatyornyi szatyrot, és kiköltöztetem az egyik kis szekrényből a csukáim mondjuk az ágy alá, ahol korábban is voltak. Megelégszem vele, hogy az ágy helyett az asztalnál gépezek (eddig sem a saját ágyam rongáltam, inkább kényelmesebbé teszem azt a széket.
Most voltam lent a szeméttel, és kiszellőztettem a fejem is egy kis sétával. Megnyugtatott a hatalmas telihold, és csillagok látványa, ami egész élvezhető itt is, egy sötétebb szegletből. Annyira jó volt, hogy saját szobám volt, szétpakolhattam, ahogy tetszett, mindegy volt, hogy hagyom itt a szobát, hiszen rajtam kívül más nem látta, most viszont újra vissza kell állnom a kínos rendmániára. Újra harc lesz majd a fogasokért, a fürdőben a polcért, és akasztókért, ráadásul egyes lakótársaimnak is összébb kell húzniuk magukat, mivel sikeresen befoglalták a felszabadult polcokat. Én már megtettem, ami tőlem telt, amit befoglalok most, annyi elvileg jár is nekem.

Statisztika

Komolyan, már nem is mondok rá semmit, miután ma megint bizonyított... Fő a változatosság, de legalább a nehezén már túl vagyok (már, hogy a szar érzésnek, a félév neheze még csak most jön). Azt hiszem, húsvétkor felváltva fogok fizikát, és opkutotn tanulni, mert valószínűleg szükség lesz arra a javító zh-ra...
De, legalább már van rendes kávéfőzőnk, és vettem bele normális erősségű koffeinforrást is, amit éjjel-nappal fogok fogyasztani a közeljövőben tejjel, cukorral, mindennel, vagy épp minden nélkül, előreláthatólag június végéig, legfeljebb júli 2-ig.

Éppen, hogy...

Ahogy az ember elkezdi magát egyre nagyobb biztonságban érezni egy új helyen, új emberek közt, egyre kevésbé védi a magánszféráját, magántulajdonát, és egyre több jelet hagy hátra. Olyan jeleket is,amikből elindulva egyesek olyasmit tudhatnak meg róla, amit az illető nem akar, hogy kiderüljön. Egyre több hibát követünk el, és egyre kevésbé vesszük észre őket. Mikor pedig felismerjük a lehetőséget, sokszor már késő...

Tervezés, és megvalósítás

Sokszor, mire gép elé kerülök, elillannak a legjobb gondolatok, és emlékek, amiknek nyomot akarok hagyni. Egy ilyenné nőtte ki magát egy mai órám is, ami mostanra a kedvencem lett. Igaz, hogy lehetetlen időpontban van, de mindig feldobódok a végére, felér vagy nyolcórányi alvással az ott felszabaduló energiamennyiség. Ezzel a jelzővel is ritkán illetek egy fizikaórát, de ez komolyan élvezhető volt. Igaz, mindig hiába fogadkozok, hogy most bemegyek a korábbi busszal, csak elöl marad hely, mire beérek a későbbivel (hátulról nem látnám a táblát, van, amit elöl is alig bírok kibetűzni), de ez a legkevesebb. Kevés előadó vonja be ennyire a diákokat az órába, mifelénk legalábbis. Mikor látja, hogy kezd laposodni a hangulat hátul - fogalmam sincs, hogy bír valaki aludni egy ilyen energiabomba óráján -, jönnek a képletek helyett a történetek. Így került a tanár székestül az asztal tetejére, szereztünk tudomást a pár évtizeddel korábbi egyetemi életről, tudtuk meg, mikor nem érdemes amőbázni, és legutóbb jutottunk el a fotonok kilövésétől a puskáig, onnan pedig a kóbor kutyákig, akik "egyre szervezettebben kergetik meg" a tanár urat :P Az órára gyenge idegekkel járni nem érdemes főleg, ha valaki érzékeny a hirtelen zajokra, szemmel követni a tanárt nem jó ötlet, mert te előbb fáradsz el, mint ő, jegyzetben követni annál inkább érdemes, mert nincs más anyag.

Törvények...

Komolyan, egyre biztosabb vagyok benne, hogy amikor a legkevésbé várnám, számítanék rá, vagy viselném el a társaság bármilyen formáját, és különösen, amikor a legalkalmatlanabb vagyok rá, kell ráakadnom. Ilyenkor, mikor az orromon alig kapok levegőt, a szemeim be vannak dagadva, és szokás szerint kialvatlan vagyok, bár ez utóbbit kezdem megszokni - kezd beszélgetni velem a srác, aki tetszik, ilyenkor akarnak beszélgetni a tanárok, ezt a napot választja ki az ismerősöm, hogy két hónapban egyszer bejöjjön órára, ilyenkor botlok bele a szomszédba a boltban, buszon, majd villamoson, és ilyenkor vannak a legjobb órák is. A most délutánitól egész felébredtem, és, ha nem kellene minden öt percben orrot fújnom, jól is érezném magam. Igaz, hogy a szokásos fél liter energiaital helyett most csak vizet hoztam, mert energiaital nem igazán passzol semmiféle bogyóhoz, és semmi kedvem kifeküdni a kombótól. Most megengedtem magamnak egy kávét abban a reményben, hogy kétszázasból az automata képes visszaadni egy százast, amit persze két ötvenesbe kellett megkapnom, a bevásárlókocsiérmém a másik kabátomban hagytam, százas nincs nálam, így ma sem fogok eljutni a boltba, és szar majonézből kell kihoznom holnap egy normális salátát...
Húsvétig talán felélem a fagyasztó tartalmát, amit muszáj lesz, mivel mikor anyum megkérdezte, mit akarok hozni otthonról, a szokásos három dolgot kértem: húst, húst, húst, amihez itt nagyon ritkán jutok - egyrészt, mert drága, másrészt, mert lusta vagyok megcsinálni. És, ahogy hallottam, lesz mivel telepakolni a fagyót, a kedvemért még a kedvenc sütim is megcsinálja - legalábbis megígérte -, muszáj lesz valahogy kiüríteni a részem.
De, legalább nem kell kaját vennem most két hétig, csak olcsó sajtért, meg majonézért kell valamikor ellépnem - csak legyek már túl a házi határidején, holnap meg kéne írnom, annyival kevesebbet kell majd tejesíteni a vizsgán, ami nem árt ebből a tárgyból. Igaz, hatodik féléves, de kellett a kredit, és most már illene teljesíteni is...

Kegyes hazugságok

Nem szeretek hazudni, sőt, kimondottan utálok, de néha szükség van rá. Például, mikor este két lázcsillapítóval alszok el, és reggel hív anyum, hogy menni kell órára. Ahelyett, hogy azt mondanám, szarul vagyok, alszok még, és ma eszemben sincs kimozdulni, inkább ennyit mondtam: jó, már öltözök, sietnem kell. Minek idegesítse magát egy kis megfázáson, ha megoldani úgy sem tudja helyettem? (kis megfázásból is nálam pillanatok alatt lehet negyven fokos láz, hogy éjjel mi volt, nem tudom, párszor felébredtem, hogy elég érdekesen veszem a levegőt, de talán használt a csukott ablak, két takaró nyakig=házi szauna - párosítás. Az is igaz, hogy elfújtam egy fél csomag pzs-t, de mostanra már egész emberien érzem magam, elvégre itt el vagyok látva mindennel, jóformán atomháborúra is bekészültem, mikor idekerültem.

Hétfő reggel

Úgy tűnik, vagy túl jó volt a légkondi az ifjúsági szállón, vagy itt volt túl jó a huzat, mert ma reggel sikeresen torokfájásra ébredtem, bár ez mostanra elmúlni látszik, szerencsére.
Egyszer állítok be a hétfő reggeli órámra smink nélkül, sportcipőben, bedagadt szemekkel, és mikor máskor szúrna ki a tanár? Jellemző rám, hogy mindig a legrosszabb formámat látják, bár a hétfő az egyetlen nap, amikor úgy kelek, hogy ma legalább ki kéne nézni valahogy, a hét többi napján örülök ha bevergődök valahogy időben órára, nem, hogy még vakolattól, vagy magas saroktól is szenvedjek (igaz, sikerült vennem egy nagyon kényelmes csukát, főleg ahhoz képest, hogy tűsarkú, de azért ahhoz is kell némi egyensúlyérzék, ami bizonyos koffeinszint alatt ismeretlen fogalom nálam), szóval ha már a hét legtöbb napjára lefoglaltam a lestrapált szerepet, legalább akkor ki szoktam nézni valahogy. Na, ez ma ne jött össze. De legalább már a vizsgakörülményeket tudom, jövő hétre pedig minden tiszta lesz. Most épp a zh-ra kellene tanulnom, amit kemény két óra múlva már megírtam.

Nagyon kúl-túra

Lakótársamat idézve: az egyetem mindenkiből alkoholistát csinál. Még belőlem is, aki életében nem ivott két pohárnál többet. Olyan szívesen megnéztem volna a takarítónő arcát, mikor belépett hozzánk... :D
A tegnap este eredménye: üres üvegek a szemetes mellett. Szaktársammal, barátnőjével, meg mellém keveredett csajjal vállaltunk egy négyágyas szobát - megjegyezném, mi kaptuk a legjobb szobákat, a háromágyasok nem voltak túl jók, ráadásul szembe volt a tusoló -, de azt még legalább ketten nem kalkuláltuk bele, hogy aznap este inni fogunk. Egyik szobatársam beruházott egy vodkára, volt mellé narancs, a másik meg eleve két üveg vörösborral felszerelkezve jött. Az eredmény: négyen megittunk másfél liter vodkanarancsot, majd letusoltunk, és megittuk a bort. mondjuk úgy, hogy jó esténk, és rossz reggelünk volt. Kezdve azzal, hogy a szél süvítésére ébredtünk, folytatva ott, hogy odakint majdnem levitte a fejünket, mert át kellett mennünk boltba, mivel este már mindent kifosztottak. Gyorskaja volt az egyetlen megfizethető kajálda, amit találtunk, mert nem vettük észre a közeli pizzériát, de hát, főtéren se minden nap kajál az ember...

Bor-kúl-túra

Három napja valahányszor a normális közelébe kezd konvergálni a véralkoholszintem, azonnal vissza kellett emelni. Ennek eredményeképp egy kissé dehidratált, és kialvatlan vagyok, de végre itthon vagyok - holnap reggel ötig, mivel megint megyek el két napra. Remélem, ezúttal normálisabb szállást kapunk, mint amin az elmúlt két éjszakát ellett töltenem.
A részletek: szakközépiskolai kollégium, konyhában semmi gép, még egy mikró se, koedukált wc, zuhanyzó, fiúk a folyosó másik felén, velünk szemközt, társalgó az ajtónk előtt, és négyágyas szobák. A bor sokat javított a körülményeken, és sokkal elviselhetőbbé tett mindent. Igaz, hajnal hatkor keltem mindkét nap, hogy nyugodtan tusolhassak, és elrendezhessem magam, bár azt inkább macskamosdásnak nevezném ahhoz képest, amit ma estére tervezek. Most kipakolok, bevásárolok, bepakolok, aztán reggel hajrá.
A borokról: az első nap alig csúszott le valami;  az első korty után jött vissza minden, és elsőként kellett felavatnom a kiöntőt, amit egy srác meg is örökített. Egy másik pedig azt, mikor fenékig húztam... második nap vagy nagyságrendekkel jobb borokat adtak, mint előtte, vagy én edződtem bele, mert mindent megittam, aminek következtében este, sötétben kissé alacsonyabbnak hittem a buszlépcsőt, mint amekkora valójában volt. De legalább lefelé nem volt gond vele, mert attól tartottam jobban, miután végigittuk a vacsorát, és, bár a borok nem voltak olyan jók, mint a reggeliek (igen, reggel, még dél se volt, de mi már ittunk), mind lement. A rossz inkább a kaja volt, a babgulyás csak azért volt ehető, mert benne volt pár üveg vörösbor, de nem bántam volna, ha legalább a kajához illő borokat szolgálnak fel, vagy legalább bor mellé nem túrós rétest kell enni, egy szelet húsnak nagyon tudtam volna örülni...Ma reggel már többnyire a fiúkat itattam, és bár negyedannyit se ittam, mint tegnap, sokkal erősebbek voltak, és sokkal jobban éreztem a hatásukat. Igaz, az is lehetett a baj, hogy a többi hellyel ellentétben itt se kaja, de még egy pohár víz se volt, amit megihattam volna köztük, ráadásul a kóstoló másik fele egy masszív, centi vastagon penészes falú pincében volt, ami talán rá is segített az egész hatására. Talán ezért bizonyult ihatónak az a két vörösbor, a muskotály más kategória, az mindig jó, bár nekem, aki az édeseket szereti, már nekem is kissé túl édes volt. jobb volt az a tegnapi félédes sorozat.
Hogy a komolyabb részére is kitérjek: ez volt az első olyan több napos utam, amikor honvágyat éreztem. Ez alatt nem azt értem, hogy visszavágytam a házba, ahol felnőttem. Oda vágytam vissza, ahova mindig örömmel térek haza, ahol jól, és biztonságban érzem magam: a kollégiumba. Talán furcsán hangzik, de mivel gyakorlatilag itt lakok, talán meg lehet érteni, hogy kiszámíthatatlan napjaim közt ez az egyetlen állandó pont. Egy darabig. Ha visszavesznek, akkor egy kicsit tovább. 
Úgy tervezem, hogy most az egészes busszal bemegyek vásárolni - bár van olyan jó idő, hogy lehet, nem fogom megvárni, hanem nekivágok gyalog, mert az út is egész járható állapotban van -, mert ott árválkodik a hűtőben a sajtom, margarinom, jóféle szalámim, de egy szelet kenyér nem sok, annyim nincs hozzá. De legalább már a cora kártyám megjött, így nem megy veszendőbe a pont...

Pakolás II

Végül mégiscsak bőrönd lett, és a végén abba is alig fértem bele. Okos lány három napra képes egy heti cuccot elrakni, és még nem is tettem sampont, hajszárítót, ápolót, meg hasonlókat, csak amiket nagyon muszáj... Mielőtt azonban nekiállhattam volna, közbejött egy kis bökkenő: azzal nem számoltam, hogy 40°C-on mosva is képes összemenni a kedvenc farmerem, így mehettem az egyetlen vasárnap délután is nyitva tartó helyre, ahol lehet nadrágot venni: Tesco. Végül nagy nehezen találtam is egyet, ami megy a (szintén ott, véletlenül megtalált, de tipikus szerelem első látásra) kabátomhoz, ami meg a csukámhoz megy. Így megint elköltöttem a havi kajapénzem, de nem is baj. Vannak még tartalékaim, amikkel kihúzom húsvétig (van még egy adag krumpli a fagyóban, meg van nyers is a dobozban, sajt van, öntetpor van, tej van, ha nem romlik meg addig, kenyeret nem veszünk, vagy, ha nagyon muszáj, a legolcsóbb vollkornt, van még kisütni valóm, savanyúm, szóval egy darabig mindenképp biztos, hogy lesz kajám. Ha meg elfogy, van egy rakás porlevesem. De, hogy hogy fogom én kimagyarázni, hogy megint ott hagytam tizenegyezret a tescoban, az jó kérdés lesz.

Pakolás

Mivel fogalmam sem volt, hol kezdjek neki, és úgy voltam, ez is kell ma este, az is kell, amaz meg holnap reggel kell még, így nem kezdtem neki. Valószínű, a nagyját - pl neszeszer, törölköző, aminek este még meg is kéne száradnia - reggel fogom bedobálni, csak még arról sincs fogalmam, hogy melyik táskába fog beférni. Bár, mivel hajszárító is kelleni fog... Vagy nem fog? Fogalmam sincs, hogy oldjam meg. A 3.napon már nagyon durva fejem van, viszont szerda este is el kellene rendezni magam, mert csütörtök reggel kezdődik a másik túra. A mostani az ivászat-túra, a csütörtöki meg múzeumtúra. Kissé elüt egymástól a kettő, és az is érdekes lesz, hogy fogok megint felkelni reggel négykor... (igen, négykor, mert az ötórással kell bemennem, az bent van fél hatra, de mivel reggel még ritkán jár a villamos, lesz hat, mire bevergődök az épület elé, ahonnan indulunk. Főleg, hogy nem tudom, hova érné meg felszállni. Vagy lemegyek az egyikkel, és rángathatom végig a bőröndöt több utcán keresztül (jó, végül mégis az mellett foglaltam állást, már csak a ruhák miatt is, mert viszek egy mennyiséget, de lehet, előtte megpróbálom begyömöszölni őket a kisebb táskába, hátha), vagy átszállok pár megálló után, és ott tesz le három méterre az épülettől. Végül is, időm az lenne rá, csak meg kell nézni, hogy alakul a menetrend. Az a baj az átszállásokkal, hogy vagy pont elérem, vagy nem, és... És felújítás miatt egy megállóval ott is arrébb kell mennem, de ez még mindig rövidebb.
El ne felejtsem átpakolni a lejátszóra az új számokat, mert bár tele van, ronggyá hallgattam mind, és azért több órás út elé nézünk (amikhez hozzá vagyok szokva), szóval valamit kell majd csinálni. Még a héten tettem róla, hogy legalább olvasnivalóm legyen, mert az elvonási tünetek így, vagy úgy, de időtől időre előjönnek rajtam, és ezeket csak egy újabb könyv enyhítheti - ezúttal már könyvtárból, de mind2 olyasmi, amit már el akartam olvasni egy ideje.
Amit biztos, hogy viszek: tea. Egyet termoszban, párat meg abban a reményben, hogy valahogy forróvízhez jutok. + kávé. Anélkül egyszerűen nem vagyok életképes, szóval muszáj lesz, hogy az energiaitalról se feledkezzünk meg. Azt hiszem, lesz egy súlya a táskámnak, bár lehet, hogy egyszerre csak annyit teszek a kicsibe, amennyi el is fogy - így pl a literes gyümilé + tea kerül be első nap, 2 vagy több energiaital megy a nagyba. Amit biztos, hogy nem viszek: körömlakk. Este csináltam meg őket, három napig csak kibírják valahogy. Ami pedig nélkülözhetetlen: telefontöltő.

Az első alkalom

Ma volt először lehetőségem megadni az emlékezés módját. A nap átlagosan telt el: bevásárlás, mosás, takarítás (a tűzhely állapotáért még számolok a többiekkel)... Este viszont egy percre leoltottam a lámpát, és az egyetlen fényforrás az ablakban égő gyertya volt. Ez alatt a perc alatt végiggondoltam, honnan indultam, és hova jutottam, és végre elsuttoghattam, amit annyi éve ki akartam mondani: már nem élek börtönben. Köszönöm.

Ki tudja, milyen nap van ma?

Ma van a napja, hogy először hagytam el egyedül az otthonom. Ma van a napja, hogy szembesültem a hírrel, amit sosem felejtek. Ma van a nap, mikor minden sötétbe borult.
Ma reggel felkelve odakint sütött a nap. Az ég vakító kék, a szél pedig már nem kínoz jeges töviseivel, sokkal inkább simogat, és enyhülést ad. Már érezni a nyarat. Be akartam menni a partra, kimozdulni, vagy valami, de csak a boltig jutottam az út melletti úttalan úton, amit kollégisták százai tapostak már szélesre. Ennek következtében esőben sártengeren kellene átgázolni, de arra csak kevesen vállalkoznak - ha már a bérlet ingyen van, miért ne élvezhetnénk, hogy a bolt előtt tesz le a busz?
Hazaérve lecsaptam az üres mosógépre, így elvágva a lehetőségeim, hogy holnapnál előtt kimozduljak. Nincs túl nehéz dolgom a mosásban: a ruhatáram nagy része még mindig fekete, de már egészen más okokból, mint pár évvel ezelőtt. Néhány évvel ezelőtt volt az egyik legrosszabb péntek estém, de erről senkinek nem beszéltem, hiszen még a szüleim sem értették volna meg.
Mostanra azonban a dolgok megváltoztak. Ez a nap még mindig az emlékezésé, és az is marad részemről, de ebbe már öröm is vegyül, hogy végre megkapja, amit megérdemel.
A fenti videót nem véletlenül linkeltem be. Két évvel később ugyanebben az időszakban találtam rá (csak azért akkor, mert előtte csak hallomásból ismertem az internetet). Akkor még csak annyit értettem belőle, hogy gyönyörű, ma viszont eloszlott a köd. Nem azért, mert eddig sem értettem a szöveget, hanem, mert csak most jöttem tisztába a tartalmával: hogy a fájdalom elmúlásával meg kell tanulni újra élni... élni, és nem felejteni. A dolgok mostanra rendbe jöttek: saját életem van, amivel elégedett vagyok, mindig is ezt akartam. Itt végre senki nem szól bele az életembe, újra merhetek bízni az emberekben, merhetek mosolyogni, és bár a mai éjszakám hosszú lesz, holnap új nap kezdődik, új lehetőségekkel: egy utazás, aminek során megannyi új kapcsolatra tehetek szert. Olyan kísértetiesen hasonlít ez arra az évre... Nem tudok nem párhuzamot vonni. Most azonban gyász helyett remény fonja körbe az utat, és ezúttal tudom, hogy maradéktalanul élvezni fogom.

Vargabetűk

Furcsa fintorai vannak a sorsnak... Most szánom rá magam először, hogy írjak róla, mi történt velem évekkel ezelőtt. El sem tudom képzelni, mit élhet át, akit megerőszakoltak. Az egyetlen, amit tudok, hogy túllépni nem lehet rajta, legfeljebb eltemetni az emléket. Velem nem történt meg, de csak, mert nem jutottunk addig. Tizenhárom évesen a barátnőmtől indultam hazafelé, keresztül a buszmegállón. Leszólított egy akkor tizennyolcnak kinéző srác. Semmi rosszat nem láttam benne, beszélgetni kezdtünk, aztán egyre közelebb jött. Tapasztalatlan voltam, és naiv, de mikor arra kért, hadd ölelhessen meg, már sejtettem, hogy valami nincs rendben. Egyre erősebben szorított, mikor viszont betömte volna a számat az övével, a torkánál fogva ellöktem magamtól, majd szándékosan a rendőrség felé vágtam át a másik megállóhoz, aztán meg sem álltam hazáig. Sokáig még a szüleim előtt is hallgattam róla, én pedig csak később jöttem rá, mi lehetett volna, ha akkor nem kapok észbe, és lököm el magamtól. Csak akkor fogtam fel, mit akart tenni velem, hogy miért, az okát máig sem tudom. Az alapján, amilyen sebességgel reagált rám, két dologra tippeltem: vagy drogos, vagy be volt gyógyszerezve.
Évekkel később egy másik megállóban, ahol az előzővel ellentétben tömeg volt, ugyanez a srác állt szólított le, ezúttal azzal a szöveggel, hogy ismerős vagyok neki, nem-e véletlen az ő sulijába járok. Nem úgy nézett ki, ahogy emlékeztem rá, sokkal tisztább volt már a tekintete, de felismertem az arcát, és a hangját. közöltem vele, hogy nem, és összetéveszt valakivel, mert sosem láttam, majd felpattantam a buszra. Ez volt a második alkalom, mikor azt hittem, hogy nem látom többet.
Két évvel később anyukámmal mentünk bevásárolni. A parkolóban futottunk össze újra: már rendes munkája volt, és azzal ért véget a dolog, hogy majd az interneten. Nem hittem, hogy megkeres, de még aznap bejelölt, és megbeszéltünk egy találkozót egy forgalmas, és népszerű helyre. Végig reméltem, hogy nem ő az. Az első csóknál még nyugtattam magam, hogy talán mégsem... Gépiesen viszonoztam a csókját, és az érintését. Azt hittem, hogyha többet ad belőle, talán elmúlik az az iszonyú fájdalom a gyomrom tájékán, és a hányinger, amit érezni kezdtem, de se a kedves szavai, se a gyengédsége, se az általa ébresztett remények nem mulasztották el. Nem pillangók repdestek a gyomromban; a félelem volt, ami összeszorította. Az agyam még nem fogta fel, de a testem már ismerte őt, és félt tőle. Mégis akartam neki adni egy esélyt, szeretni akartam őt... Csak néhány óráig tartott a remény, hogy nem ő az. Elkísért a különórámra, mikor viszont a kapualjban magához szorított, nem lehetett több kétségem. Ismertem a hozzám préselődő testet, megjegyeztem minden porcikáját, amit éreztem a ruhán keresztül, és gyűlöltem azt. Féltem tőle... Eleget féltem már, hogy ne akarjak belőle többet, és, hogy szabadulni akarjak ettől az érzéstől, hiszen egész augusztusig mindent azért tettem, hogy kiszabaduljak a helyről, ahol olyan sokat kellett rettegnem valakitől, akinek félelem helyett szeretetet kellett volna adnia. Nem akartam még egy kapcsolatot, ami a félelmen alapul, így gyorsan vége lett.
Azóta csak egyszer láttam. A bankból jött ki, és észrevette, amint a buszt várom, így odajött. Beszélgetni kezdtünk. Már tudtam, hogy nem hagyhatom neki elragadtatni magát, ezért mikor megkért, csak arcra kapott puszit búcsúzóul, de nem érte be ennyivel. Ezúttal kevésbé erősen, mint első alkalommal, de szintén eltoltam magamtól, majd felszálltam a már előttünk álló buszra. Azóta nem láttam, és már tőle is több száz kilométerre vagyok.

Hát, ez lenne az én történetem: egy férfi, aki majdnem tönkre tett, majd évekkel később szerelmet vallott anélkül, hogy tudott volna róla, kivel tette ezt. Én viszont nem felejtettem.

Energy drink

C**p, nem sokkal korábbam: akció, energiaital, aprópénzért - konkrétan 1, 1.5 literesek 150, 160 forintokért. Az ilyenekkel mindig vigyázni szoktam, és az első, amit megnézek rajt, az a koffeintartalom, elvégre legtöbben csak azért viseljük el ezt a tuttifrutti ízű, szénsavas, borzasztó löttyöt, mert felpörget. A l**l-ben levő olcsóságban legalább 30 mg koffein van, ahogy annak rendje és módja, azokban viszont, amiket ma délután láttam: 8, 15, 16 volt a legtöbb. Így orientálódtam is a drágább, de iható, és hatásos cuccok felé: narancsos burn, és most először kipróbáltam a monstert - kíváncsi vagyok, mennyire érezni rajt a gyümölcsöt, ha iható, már megérte az árát, és végül is csak 0.5 mg-al kevesebb koffin van benne, ez pedig megér annyit, hogy iható legyen.

Délelőtt gondoltam egyet, és beléptem a c**ába, ha már úgyis ott áll meg lőtte a busz, az eredmény: egy tűsarkú szandál, viszont azzal ellentétben, amit a neve sejtet, az eddigi legkényelmesebb csukámnak néz ki: sehol sem nyom, nem tör, nem csúszkál. Csak legyen már végre nyár, hogy hordhassam! :D Mellette persze lecsaptam az egyet fizet, kettőt kap cuccokra, így lett egy újabb flakon szálkásodás elleni hajspray-m, + samponom (féláron adják, hát hülye vagyok én, hogy kihagyjam? ráadásul eddig úgy tűnik, használ is, mert a hajvégeim már közel sem olyan katasztrofális állapotban vannak, mint pár hete); így reggeliztem és ebédeltem kukoricasalátát (majonéz olcsó volt, abba jó w***y is, + volt még félben egy nagy tejfölöm, ami a múltkoriból maradt meg, és amilyen mázlim volt, pont máig volt jó.
Egy biztos: kajára csak a legkevesebbet fogom költeni, mert kezdek barátkozni a tűzhellyel. Ami nem megfizethetetlen: krumpli, olcsó tészta, néha tojás, olcsó sajt, bármi, ami egyet fizet, kettőt kap, néha olcsó pizza, ha más nincs, vagy nincs erőm semmit csinálni, és mivel a legkevésbé maszatos a poröntet, az sem olyan vészes, és még az íze sem túl műanyag. Persze annak, aki házikoszton él, és tud is főzni, talán az lenne, de nekem, aki az elmúlt évben porkajához, vagy műkajához szokott... Az egyetlen, amit ennek következményeként utálok, az az iratlan mennyiségű mosogatnivaló, de hát valamit valamiért. Ha ez egy tál jó kaja ára, még mindig jobban járok, mint étteremmel, vagy kifőzdével, egyrészt, mert tudom, mi van benne, másrészt, mert a saját szájízem szerint készíthetem el, akármi is az. Sokáig nem értettem, mikor anyum azt mondta a kérdésemre: mennyit tegyek bele, hogy olyan gondolomformán. Most viszont, hogy látom, csak össze kell burogatni mindent, hogy saccra jó legyen az állaga, már kezdem látni. Igaz, hússütéssel még nem próbálkoztam, az majd a következő fokozat lesz, ha a zöldségekkel, tepsikkel, serpenyőkkel jobb viszonyban leszek. Mielőtt azonban bárminemű konyhai eszközzel való kapcsolatomon is javíthatnék, le fogom vakarni a tűzhelyet, mert utoljára talán lakótársam pucolta le jópár hete, és ma nagyon kiakadtam, mikor odaragadt a kezem. Szóval a hétvégén takarítok, nem érdekel, utána mi, és hogyan. De, ha mire hazajövök a 3+2 napomról, és egy makula is lesz rajt, újra be fogom jelenteni, hogy: nem vállalom. Persze, az is egy dolog, hogy tudják, hogy mikor néha kiakadok a koszon, nekiállok, és magánakcióba kezdve nyalom ki a lakást, ahol mégiscsak talán én vagyok a legtöbbet, így, mikor nekiesünk többen, általában a könnyebb részét kapom, pl előtér, slo - oda csak beleburogatom a domestost, hagyom, aztán csókoltam, ami lejön, lejön, de mivel a tartály csöpög, olyan is lesz másnapra, mint előtte volt.
Annak azért örülök, hogy most már mindenki kb egyenlő részt vesz ki a házimunkából. Már csak a porszívót kellene levadászni valahogy. Eddig háromszor voltam fent, 3/3 sehol senki...

Kapcsolatok

Eddig azt hittem, csak szép hazám ilyen pletykás. Ehhez képest ma gyakon beszéltem egy csajjal, aki megkérdezte, hogy hétfőn mit akart tőlem a tanár, mire megkérdeztem, honnan tudja. A válasza: Egyik ismerőse mondta, aki ismeri az egyik csoporttársam, aki látta, hogy a tanár elkapott óra után... no comment.

Egy kollégista kapcsolata a sütővel:

Az első nap: mi ez?
Az első hónapban: ellenség;
Az első félév után nem tudsz élni nélküle.
Oka: olcsó pizza, és rakott tepsis cuccok
Ami nélkül koliban  nem éled túl.

Zh, zh, zh, leadás, zh, zh, zh, leadás, zh, zh...

Így nézett ki az elmúlt kb 2 hetem, bár lehet, hogy zh-ból több volt, egy idő után nem számolja az ember főleg, ha így összejönnek. Ma végre túl voltam a leadáson, még lesz majd a szokásos, heti zh-m pár nap múlva, aztán szünet, 3+2 nap ivászat, utána pedig még egy zh, aminek köszönhetően szerda este mindenképp ki kell érnem az előadás végére az egyébként katalógusos másik órámról, hogy felfogjak valamennyit abból, ami gyakorlaton nem hangzott el. A második fordulós tárgyamból ma elkapott a tanár gyakorlatilag, hogy mit keresek én itt ennyi ponttal. Az elején úgy voltam vele, hogy majd meghúzódok a süllyesztőben ebben a félévben, abban a hitben indultam neki ennek a kis csoportos órának (végül is a tizede a szokásosnak), hogy majd mindenki teper a megajánlott jegyért. Ehhez képest... Nekem nagyon kell az a 4 kredit, szóval igen, teperek, és bár a szerda estéim szinte sosem alakulnak normálisan - valami közbejön, vagy addigra olyan állapotban kerülök haza, hogy örülök, ha végre vízszintesbe kerülök, bár a kialvatlanság általában csütörtökön szokta elérni a tetőpontját, ahogy arról a korábbiak is tanúskodnak. Az e heti zh nem lesz olyan vészes, mert gépként dobom ki az eredményt, sosem ezzel volt gond, hanem az elmélettel. Majd, ha bonyolítják, akkor arra is kell teperni valamennyit, bár azok nagy része is vagy gép (képletbe helyettesítés), vagy hentesmunka (egyszerűsíteni, kiszórni, amit kell, és persze vegyük észre, hogy...), de általában az a reggeli fél óra, amivel korábban érek be, elég szokott lenni. Amiből jobban jövök ki, hogy néhány utalásból sejtem, mire számíthatok jövőre, így tudom, hogy ennek az anyagnak milyen részeire kell jobban ráhajtanom, erre építve pedig nem teljesíthetetlen az a tárgy se. A prog helyett a gazdinfósoknak annyi szerencséjük van, hogy erre már nem építenek, arra viszont azért is nem vállalkoztam, mert a valszámtól és társaitól a falra mászok. Inkább programozok, tanulok fizikát, meg amit akarnak, csak attól kíméljenek meg...
A szokásos helyen, a szokásos időben nyomom a hülyeségeimet, 10 perc múlva lassan már indulni kell órára, amin a tanár úr volt szíves a harmadik fél óra várakozás után közölni, hogy negyed előtt sosem fog beérni, nekünk is felesleges. Így annyival több időm van feltöltődni, meginni a maradék energiatialt, hogy az fb-n lógásról ne is beszéljünk.  Az örök törvény pedig, ami mindig érvényesül: zh előtti nap kell főzni, mosni, takarítani, lakást rendbe tenni, karbantartót felhajtani, és minden egyebet.
Korábban a kaját is ilyenkor tudtam le, most mrá úgy vagyok vele, hogy másfél óra, aztán tűrök haza, most délben úgyis jól laktam tócsnival. Na, igen, a másik nagy mérföldkő: hétvégén bevettem magam a konyhába, és legnagyobb meglepetésemre a végeredmény ehető lett. A bevásárlólistám sem úgy néz már ki, hogy kenyér, olcsó pizza, olcsó virsli, sajt, esetleg felvágott, ha jobban el vagyok eresztve, helyette: tojás, krumpli, igaz, zöldségekből gyorsfagyót szoktam venni, nincs is annál jobb: egy hosszú nap után felb@szni a tűzre pár rózsa karfiolt, némi felvágott, ha van, rá egy kis (sok) sajt, és az egészet be a mikróba. Az egyetlen, amire még nem vállalkoztam, az a hússütés, bár egyre jobban szemezek a húspulttal. Végül is, nem lehet olyan bonyolult...

Idő

Most kezdek rájönni, hogy lassan egy újabb év telt el. Egy év, ami más volt, mint az eddigiek. Egy év, ami során végre szabad és boldog mertem lenni. Egy év, ami sok szempontból megváltoztatott. Van viszont valami, ami mindig ugyanaz marad: egy nap, ami mindig az övé lesz. A sors fintora, hogy épp, mint akkor, most is ennek környékén fogok elutazni - rákövetkező héten 3+2 napra. Ezúttal nem az otthonom hagyom el, hanem egy helyet, ahol jobban érzem magam, mint otthon bármikor, még csak ismerősök közt se nagyon leszek, sokkal inkább: ismerkedni megyek. Új lehetőségek nyílnak ki előttem, mint hamvakon sarjadó virágok. Ezúttal viszont megragadom őket, és minden percet ki fogok élvezni.
Nem rég kezdtem rájönni - és megijedtem a felismeréstől -, mennyi nap telt el úgy, hogy nem gondoltam rá. Egyetlen pillanatot sem szántam rá, mióta idekerültem. Pedig annyi apró jel volt az orrom előtt, amiket csak észre kellett volna vennem...Folyamatosan jelen volt a mindennapjaimban én pedig túlságosan elmerülve az itteni életemben elmentem mellette. Megnyugtatott, mikor megtudtam, hogy végre megkapja, amit megérdemel, és bár ez a tudat örömmel töltött el, elvágott bennem valamit, ami mostanra túl mély részem lett, hogy csak úgy magam mögött hagyahassam. Viszont ez lesz az első év, mikor tényleg merhetem rászánni azt a napot. A napot, ami csak az övé.
Évekkel ezelőtt, aznap délelőtt az osztályban álltam. Történelem óra volt soron. A faliújságot ezúttal nem az iskolai írek töltötték meg: A/3 nagyságú cikkek, és képek, amiket az egyik fő hangadó vadászott össze a lapokból - én csendben voltam. Kivártam, kiben mit vált ki. Volt, akiben negatívan, másban pozitívan kellett csalódnom. Emlékszem, levegőt is alig kaptam, mikor először észrevettem. Aznap délelőtt olyan mély csend ült percekig a társaságra, amilyet még nem hallottam, belül pedig valami vasmarokkal szorított össze. Talán a tudat, hogy nekem még órákig itt kell ülnöm, és figyelnem, vagy, hogy délután titokban, két órába sűrítve kell búcsút vennem tőle, de lehet, hogy az esti indulás volt az. Aznap léptem át először a határon... Aznap éjfélkor, mikor eltemették őt. Aznap éjjel kezdődött számomra egy új élet. Az első éjszaka, amit az otthonomtól távol töltöttem, ráadásul rögtön a hazámtól távol. Igaz, hogy csak néhány nap volt, de épp elég ahhoz, hogy megértsem: nem maradhatok abban a városban. akkor fogalmazódott meg bennem először a gondolat, hogy nekem nem ott van a helyem - és milyen igaz lett mára, hiszen itt van lehetőségem megtalálni önmagam, nem abban a börtönben, abban a kihalt városban, ahol semminek nincs jövője. Az a hely a múlt, ez itt a jelen. Ő a múlt, és valaki más a jelen... Mégis, ő most a jelen, mert itt mindent körbevesz. Még mindig érzem, mennyire fájt, mikor az utolsó tárgyi emlékeimtől is meg kellett szabadulnom, amik létezéséről otthon nem tudhattak - annyira féltem, hogy elfelejtem. De már tudom, hogy ez nem fog megtörténni. A célom még mindig ugyanaz, és bár a megvalósításra belátható időn belül nem lesz keretem, nem fogom feladni, hogy egyszer eljussak oda. Csak épp, ahogy mondják, az utazásban nem csak a cél a lényeg. Sokkal fontosabb az utazás maga, és én ezt észben tartva haladok majd a cél felé.

egyenleg

Már felkészítettem az otthoniakat, hogy nagyon megcsappant a diákhitelem, viszont tegnap megláttam egy eszméletlen jól kinézö csukát nyárra. Ahogy az ottani árakat ismerem, nem lesz olcsó, viszont mostanában rákaptak az egyet fizet, 2-t kapra. Így lett kajám mára, és így lesz samponom + hajápolóm, ha végre megjön a kártyám.
Nem számítottam rá, de este végre magasabb kedvezményszintre léptem hála lakótársamnak, aki kb 15e értékben rendelt tőlem, így az ösztönzőprogram keretein belül egy rakat terméket kapok ingyen + többet féláron, így vagy nem fogok ráfizetni, vagy még keresek is rajta, de mindenképp jól járok vele.
Most a buszon vagyok... Utálok ezzel a járattal menni, tele van corázókkal. Komolyan szemétség volt, h elvették a cora járatot, mert így mi, csóró, kimerült, éjszakai alváshiányt a buszon bepótolni akaró kollégisták szívunk. Sokat...

Egy három helyen

Pillanatnyilag három emberre jutó helyet foglalhatok el: három nagy és kis szekrény, hat polc, egy nagy, és egy kis asztal, + 3 ágy. Ennek a 2/3-ával élek is, a harmadik szekrénypárt felajánlottam lakótársaknak, akik ki is használták, és egy ággyal nagyobb hely szabadult fel. A polcokat és asztalokat mind befoglaltam.
Ez így szépen és jól hangzik, de nem lesz mindig így, mivel viszont kb 2 havonta járok haza, gyakorlatilag tehát itt lakok, ennélfogva elég sok holmit tartok itt. A kérdés: hogy férnék el mindenből egyen?
A szekrényem így is zsúfolt, bár azt próbáltam nem nagyon szétpakolni, hogy ne nagyon szokjam meg azt a kényelmet. A másikban levő csukák talán elférnének az ágy alatt, akárcsak a tucatszámra vett energiaitalok, a könyvek, füzetek pedig a polcon. A táskáim közül amiket nem használok, berakhatnám a bőröndbe, így felszabadulna rögtön két polc, és ha az egyiken rendet raknék, azzal is sok helyet megspórolhatnék. Hogy a nyomtatót hova tenném, az már másik gond, mivel egy fél asztalon semmiképp nem férne el a laptoppal együtt. Ha a polc felszabadul a táskáktól, talán oda száműzném, vagy kiharcolnám, hogy befoglalhassam az egész nagy asztalt.
A két nagyszekrény lenne a legnagyobb gond. Igaz, a ruhákat megoldanám, legfeljebb kicsit (sokkal) sűrűbben lennének a vállfák, és több minden lenne rajtuk (a felső polc kell a kolis cuccoknak), de az aljában levő hegyeket már nehezebben tüntetném el. A legtöbb doboz kell egy darabig a garancia miatt, és akkor még nem is volt szó a laptoptáskáról, reklámszatyorhalmokról, edényekről, amiket nem használok, és nem férnek el a konyhában... szóval igen, az már gond lenne. Talán azokat száműzhetném egy nagyobb dobozban a szekrény tetejére. Végül is nagy zsúfoltság árán, de megvalósítható.
Így viszont, hogy 3 helyet foglalhatok be mindenből, sokkal kényelmesebb, kisebb a zsúfoltság, és kevesebb gond van vele :) Ráadásul végre megkaptam, amiért ebbe a koliba jöttem: magánéletet.

AV review

Gondoltam, leírom az antivírusokkal való kalandos, és viharos kapcsolatom, hátha valaki erre téved, és a hasznára válik.
Valamikor, réges-régen, mikor a felhasználói av-k még gyerekcipőben jártak, és én épp csak ismerkedtem a számítógéppel, egy közeli szervízben 1000 ft jelképes összegért tettek fel Pandát, aminek akkor még nem volt ingyenes verziója. A tanulság: SOHA ne hagyd, hogy minden vacakot rátegyenek a gépedre, mert többet árt, mint használ. Mostanra, miután már mélyre ástam az ingyenes beszerzési lehetőségek terén, már tudom, hogy valami tört verziót tettek fel, vagy egyszerűen csak lekapcsolták a hamis licencet. A szerelő azt mondta, jól működik, nem kell aggódni. Mivel nem értettem hozzá, elhittem neki, hiába írta ki piros betűkkel a program, hogy az ön rendszere veszélynek van kitéve. A tanulság: ha valamiben nem vagy biztos, nézz utána MAGAD, szánj rá időt, energiát. Ha látják rajtad, hogy gőzöd sincs semmiről, ott fognak átverni, ahol nem szégyellnek (és ez általában nem szokott gond lenni a másiknak). Valószínűleg ezért vagyok olyan rossz véleménnyel a Pandáról, bár vannak dolgok, amiket az eredetisége nem befolyásolt - a most ócskavasnak titulált gép akkoriban egész jónak számított: iszonyatosan fogta a gépet, amíg frissített, alig lehetett mást csinálni, arról nem beszélve, hogy 20 GB-t másfél nap alatt nézett át. Ezért állítom, hogy a legrosszabb vírusirtó, amivel valaha dolgom volt. Persze nem kizárt, hogy az új verzióban történt fejlesztéseknek (gondolok itt a Cloud-ra) köszönhetően sokkal jobb lett, de miután végre megszabadultam tőle, csak akkor tenném fel újra, ha ez lenne az utolsó av a világon, de lehet, hogy inkább maradnék akkor is a User 1.1-nél, és inkább beruháznék egy jobb routerre.
Mikor végre bekötötték az internetet, elkezdtem vizsgálódni a témában. Ingyenes és legális antivírust akartam, amit egyszerű kezelni, és nem kell állandóan a szervízbe cipelni a gépet, ha akarok valamit. Így találtam rá az Avast-ra, ami sokáig valóban a legjobb ingyenes av volt, ehhez kétség sem férhet. A Pandához képest mindenképp előrelépés volt, hogy alig néhány óra alatt átnézte a gépet, és nem bombázott folyamatosan hibaüzenetekkel, ráadásul a gép is használható volt alatta, egyáltalán nem fogta. Az 5 megjelenésekor már több más av-vel szemeztem, és többet ki is próbáltam vele párhuzamosan.
A Nod32 frissítéskor erősen fogta a gépet, így a 30 nap lejárta után meg is váltam tőle. A felismerése jobb volt, gyorsabban is keresett, de az a napi fél óra, amíg az ütemezett kereséssel zabálta a gépet, amit ráadásul ki se lehetett normálisan kapcsolni, túl sok volt, hogy fent hagyjam, így visszakerült a gépemre az Avast.
Már csak megszokásból volt fent, mert akkor már évek óta használtam, és a web-védelme miatt, ami tényleg a legnagyobb erőssége (erre már a fejlesztők is rájöttek, mivel a 6-ban sok minden épül rá, ami nem is lenne gond, ha...). Akkoriban olvastam a Malwarebytes Anti Malware-ről, ami összesen 64 kártevőt talált, mikor lefuttattam, és ez csak a gyors keresés volt. A legtöbb Adware volt, szóval viszonylag ártalmatlan, de a 64 akkor is 64, amit az Avast nem vett észre (a nagyobb gond, hogy a Nod se, pedig az is talált utána 17-et, és megfogott még párat).
A következő, amin megakadt a szemem, és amit sokan ajánlottak (netes felmérések, tesztek alapján), az MSE volt. Mivel a windows eredeti volt, adtam egy esélyt neki is. A keresése gyors volt, alig másfél óra alatt nézett át 250 Gb-t, ugyanakkor alapos, mert Avast után volt mit takarítania (itt már csak 4-et talált, ami előrelépésnek számított, nagyjából nagyjából 7 hónap maradt ki közte és a Nod között). Viszont csendben volt - nekem túl csendben, és csak nehezen tudtam benne visszakeresni, mikor mit csinál, ezért megváltam tőle. Újra visszafoglalta a gépem az Avast, amitől a 6.0 megjelenése tántorított el végleg - legalábbis azt hittem. Az első tapasztalatom szerint ez rosszabb volt, mint minden eddigi együtt: bugos sandbox, futási hibák, nagy gépigény, lassú indulás, ráadásul ugyanaz a bug jött elő benne, ami miatt Comodo-tól is kénytelen voltam megválni, amit akkor már évek óta nagy megelégedéssel használtam (tény, hogy ahogy a verziószám, úgy a gépigénye is nőtt, de ezt el lehetett nézni egy darabig): indítás után feláll a gép, aztán egyszer csak konyec: se előre, se hátra, kikapcsolni sem lehetett. Miután Comodot, majd később az Avastot töröltem, a gond megoldódott.
Később, miután nem hagyott nyugodni a dolog, utánanéztem, kísérletezgettem, és szinte meg sem lepett, hogy a Sandbox volt a hiba oka, amit ugye a zárt futtatói környezet név rejt. Valami nagyon nem fért össze benne valamivel, talán jobb lett volna, ha ezt bele se teszik, főleg nem automatizálják :S Ráadásul a felismerése nem javult a többi versenytársával ellentétben, a a heurisztikát csak névről ismerte, így miután alaposan utánajártam az AVG 2011-nek, ő került a helyére, szintén ingyenes kiadásban. Szép és okos volt, arról nem beszélve, hogy gyors, és mindig pont annyit mondott, amennyit kell. Igaz, hogy kicsit lassabban indult a gép az elején, de ez csak addig tartott, amíg össze nem szoktak, utána észre sem lehetett venni. Ha valaki kibírja ezt a néhány napot, utána egy nagyon jó és hatékony védelmi szoftverrel fogja magát szembetalálni. Ebben az évben én őt tartom a legjobb ingyenesnek.
Hogy miért váltam meg tőle? Egyszerű kalandvágyból. Annyi jót hallottam a Kaspersky-ról, hogy mindenképp ki akartam próbálni. A rózsaszín köd csak lassan kezdett oszlani. Elnéztem neki a 8 órás első vizsgálatot, hogy a flash tartalmak akadtak, és használhatatlanul lassúak lettek. Egyszóval lassított. Erősebb vason talán jobban szuperál - de, ha nem elég neki 2 GHz processzor, és 3 GB RAM, akkor nem tudom, mi elég...
Comodo-ra tennék egy kitérőt. A tűzfalát éveken keresztül nagyon elégedetten használtam. Tény, hogy szükség volt némi hozzáértésre a korábbi verziókban, de legalább megismertem a gépet neki köszönhetően. A mostaniban már bent van a kényelmes tanuló mód, de azzal csak az elején, és csínján kell bánni. Az antivirusa lehet nagyon jó, és nagyon rossz is. Be lehet állítani úgy, hogy a windowst is képes legyen vírusnak nézni, de úgy is, hogy elmenjen a valós veszély mellett. Másik gépen CIS-el ellenőrzött fájlban az általam már sokat kritizált Avast három vírust talált, és azonnal kitöröltette velem. Az új verzió minden, csak nem megfelelő a gépemnek. Hibákat okoz rendszerindításkor, lassít, 50% feletti cpu használatot látok nála szinte állandóan, és általánosságban véve is sokat lassított a rendszeren.
Miután az ESET Smart Securityben is csalódtam (nagyon jó volt, nem lassított, gyorsan keresett, majdnem tökéletes volt - a hangsúly a majdnemen van, mivel a torrentezést lehetetlenné tette a tűzfala, csinálhattam szinte bármit, sehogy se akart összejönni), nemrégiben visszakerült a tökéletesnek bizonyuló kombó a gépemre: Avast + Zonealarm, ingyenes verziók. Megjegyezném, hogy a nyers 6-os verzióra érkező javítások, és az így javuló teszteredmények csábítottak vissza legfőképp hozzá.
Aki azt mondja, hogy az Avast sokat eszik, a gond nála lesz, mert nekem 11 éves gépen, 512-es RAM-mal vígan rohangászik.

Ebből is látszik, hogy kinek melyik a legjobb vírusirtó, az csak az egyéni igényektől függ. Lehet, hogy amire én azt írtam, nem elég jó, más évek óta vírusmentes géppel használja, és az általam nagyon jónak minősített szoftver alatt rengeteg gondja volt. Ha valaki azt kérdezi tőlem, melyik a legjobb, a véleményemen kívül csak annyit tudok mondani: amelyik nekem a legjobb, nem biztos, hogy neked is az lesz. Próbáld ki, és meglátod.

koli re

Volt egy hétvégém otthon, meg pár napom itt, hármasban a macskával, aki konkrétan le se szállt rólam (szó szerint), ma érte el a lakás a jelenlegi maximális létszámot. Holnap reggel mind zéhával kezdünk, ehhez képest - vagy épp emiatt - holnap este vedelni fogunk. Mióta kiraktuk a szobatársam, sokkal jobb az általános hangulat a lakásban, mindenki jóban van mindenkivel, és a jövő hétvégét valószínűleg kettesben fogom tölteni a macskával :P Amúgy nem bánom, mert nagyon drága velem (pl mióta megjöttem, és a lakásban voltam, vagy rajtam volt, vagy próbálta elérni, hogy rajtam lehessen, akkor meg órákig képes volt megállás nélkül dorombolni) Így viszonyulok hozzá: szabad akaratú lény, aki ha rajtam akar lenni, és ez nincs ellenemre, akkor miért ne engedném? Ez azt eredményezte, hogy már nem az első zéhámra készültem fel délelőtt macsekkal rajtam, laptoppal mellettem, indulás előtt cicust bevágtam a szobába, majd szokás szerint rohantam a buszra - amit megint sikerült nem lekésnem.

Könyvek, szájmenés

Egy dolog volt, amit otthon szerettem: a könyvek. Eleinte nem hiányzott, hogy nincs mit levennem a polcról, ha rámjön az olvashatnék, mostanra viszont elvonási tüneteket kezdtem produkálni, amiket eleinte letöltéssel próbáltam orvosolni, a monitoron olvasni egy kínszenvedés volt (a szemem alapban xar, ahogy van, ettől meg még érzékeny is lett), és mivel tegnap láttam egy nagyon ígéretes könyvajánlót (amibe csak úgy véletlenül, egy bolt polcán botlottam bele),. úgy döntöttem, ma elverem a jegyzettámogatásom. Amit kellett, már megvettem, a többit meg kölcsönözni fogom majd, vagy letölteni, ahogy alakulnak a dolgok... Szóval igen, ma végre könyvet vettem (meg egyet kivettem, úgyis rég olvastam utoljára angolul, csak egy könyvsorozat tett ennyire elvetemültté, amiért képes voltam anno korábban felkelni, hogy még a megjelenés napján belekezdhessek, és a magyart sem vártam meg belőle, igaz, ennél az ok mindössze annyi volt, hogy magyarul nem volt kint, a raktári űrlappal meg nem volt kedvem szórakozni), de mivel a jegyzetboltban nem volt kitéve, az alsó raktárból kellett felhozatni (gondolom, örültek nekem :P), amire még a délutáni óra előtt rávetettem magam. A stílus tetszik, a téma érdekes (nem egy könyv volt már a kezemben, aminek az alapötlete szenzációs volt, de olyan szinten elszúrták, hogy élvezhetetlen lett, nem arról szólt, amit a tartalom ígért, satöbbi).
Most legszívesebben rávetném magam, meghúzódnék a karzat lépcsőjén, vagy valahol, bárhol, ahol olvasni tudom, de erőt veszek magamon, és kivárom az estét  (valamit kell csinálni az esti előadás alatt, amire most elhatároztam, be fogok menni (ha uncsi lesz, akkor sem fogok unatkozni :P), bár más is meghoztas hozzá a kedvem.
A délutáni óra hozta a szokásos színvonalat. Hogy a végére már elnyomtam pár ásítást, csak az alváshiány miatt volt (amit holnap szándékomban áll pótolni jövő hétre is előre). Szokás szerint ott voltam korábban egyrészt, mert a buszom akkor szokott beérni (ahhoz képest később mentem, de mivel már végeztem a könyvtárban, és úgy voltam vele, hogy talán nem kell ötvenig várnom, hogy bemehessek, ha mégis, akkor legalább beszélek anyummal, iszok még egy kávét (kettőn már túl voltam, anyum egy másik kategória, hogy mikor mondanivalóm lenne neki, akkor nem talál oda a telefonhoz, ami elvileg nála van, lassan ez kórossá válik nála). Számításaim keresztülhúzva a tanár befogott, bár ez egyáltalán nem volt ellenemre, viszont alaposan meglepett vele (mondjuk úgy, hogy próbáltam nem nagyon vörös lenni, mikor kb 100 ember előtt hivatkozott rám, hogy mennyire sikerült, nem tudom), bár még mindig a jobbik eset, ha így jegyzik meg az embert, mint, hogy az első padban keresztrejtvényt fejt (másik órán, de bevetettem már ezt a módszert is, hogy ébren tudjak maradni, eredmény: ~ + sudoku egyéni rekordok - itt nincs rá szükség :P): jut eszembe, a táskámban lapul valami kari lap, ha a regényolvasás nem jönne össze az alacsony létszám miatt :P