Tervezés, és megvalósítás

Sokszor, mire gép elé kerülök, elillannak a legjobb gondolatok, és emlékek, amiknek nyomot akarok hagyni. Egy ilyenné nőtte ki magát egy mai órám is, ami mostanra a kedvencem lett. Igaz, hogy lehetetlen időpontban van, de mindig feldobódok a végére, felér vagy nyolcórányi alvással az ott felszabaduló energiamennyiség. Ezzel a jelzővel is ritkán illetek egy fizikaórát, de ez komolyan élvezhető volt. Igaz, mindig hiába fogadkozok, hogy most bemegyek a korábbi busszal, csak elöl marad hely, mire beérek a későbbivel (hátulról nem látnám a táblát, van, amit elöl is alig bírok kibetűzni), de ez a legkevesebb. Kevés előadó vonja be ennyire a diákokat az órába, mifelénk legalábbis. Mikor látja, hogy kezd laposodni a hangulat hátul - fogalmam sincs, hogy bír valaki aludni egy ilyen energiabomba óráján -, jönnek a képletek helyett a történetek. Így került a tanár székestül az asztal tetejére, szereztünk tudomást a pár évtizeddel korábbi egyetemi életről, tudtuk meg, mikor nem érdemes amőbázni, és legutóbb jutottunk el a fotonok kilövésétől a puskáig, onnan pedig a kóbor kutyákig, akik "egyre szervezettebben kergetik meg" a tanár urat :P Az órára gyenge idegekkel járni nem érdemes főleg, ha valaki érzékeny a hirtelen zajokra, szemmel követni a tanárt nem jó ötlet, mert te előbb fáradsz el, mint ő, jegyzetben követni annál inkább érdemes, mert nincs más anyag.