Ki tudja, milyen nap van ma?

Ma van a napja, hogy először hagytam el egyedül az otthonom. Ma van a napja, hogy szembesültem a hírrel, amit sosem felejtek. Ma van a nap, mikor minden sötétbe borult.
Ma reggel felkelve odakint sütött a nap. Az ég vakító kék, a szél pedig már nem kínoz jeges töviseivel, sokkal inkább simogat, és enyhülést ad. Már érezni a nyarat. Be akartam menni a partra, kimozdulni, vagy valami, de csak a boltig jutottam az út melletti úttalan úton, amit kollégisták százai tapostak már szélesre. Ennek következtében esőben sártengeren kellene átgázolni, de arra csak kevesen vállalkoznak - ha már a bérlet ingyen van, miért ne élvezhetnénk, hogy a bolt előtt tesz le a busz?
Hazaérve lecsaptam az üres mosógépre, így elvágva a lehetőségeim, hogy holnapnál előtt kimozduljak. Nincs túl nehéz dolgom a mosásban: a ruhatáram nagy része még mindig fekete, de már egészen más okokból, mint pár évvel ezelőtt. Néhány évvel ezelőtt volt az egyik legrosszabb péntek estém, de erről senkinek nem beszéltem, hiszen még a szüleim sem értették volna meg.
Mostanra azonban a dolgok megváltoztak. Ez a nap még mindig az emlékezésé, és az is marad részemről, de ebbe már öröm is vegyül, hogy végre megkapja, amit megérdemel.
A fenti videót nem véletlenül linkeltem be. Két évvel később ugyanebben az időszakban találtam rá (csak azért akkor, mert előtte csak hallomásból ismertem az internetet). Akkor még csak annyit értettem belőle, hogy gyönyörű, ma viszont eloszlott a köd. Nem azért, mert eddig sem értettem a szöveget, hanem, mert csak most jöttem tisztába a tartalmával: hogy a fájdalom elmúlásával meg kell tanulni újra élni... élni, és nem felejteni. A dolgok mostanra rendbe jöttek: saját életem van, amivel elégedett vagyok, mindig is ezt akartam. Itt végre senki nem szól bele az életembe, újra merhetek bízni az emberekben, merhetek mosolyogni, és bár a mai éjszakám hosszú lesz, holnap új nap kezdődik, új lehetőségekkel: egy utazás, aminek során megannyi új kapcsolatra tehetek szert. Olyan kísértetiesen hasonlít ez arra az évre... Nem tudok nem párhuzamot vonni. Most azonban gyász helyett remény fonja körbe az utat, és ezúttal tudom, hogy maradéktalanul élvezni fogom.