Nem elég, hogy most kezdek pánikolni a vizsgaidőszak közeledte miatt, ma szembesültem azzal a két szóval, amit most a legkevésbé akartam hallani: új szobatárs. Ha abból indulunk ki, ahol tanul, a statisztika szerint sok arra a r*b*, és csak remélhetem, hogy nem egy olyat fogok ki. Nagyon remélem, hogy valami normális csaj jön, akinek ha más is az érdeklődési köre, nem az a fajta, aki vizsgaidőszak közepén, részegen hazaesik, de nem is az, aki minden este tízkor kidől. Remélem, hogy nem lesz túl sok holmija, mert bár most egy nagy, és egy kis szekrény úgy, van, hogy két szó, és üres lesz, nem bánnám, ha megférnénk, ahogy vagyunk. Én végül is megférek egy szekrényben, ha hazaviszem azt a szatyornyi szatyrot, és kiköltöztetem az egyik kis szekrényből a csukáim mondjuk az ágy alá, ahol korábban is voltak. Megelégszem vele, hogy az ágy helyett az asztalnál gépezek (eddig sem a saját ágyam rongáltam, inkább kényelmesebbé teszem azt a széket.
Most voltam lent a szeméttel, és kiszellőztettem a fejem is egy kis sétával. Megnyugtatott a hatalmas telihold, és csillagok látványa, ami egész élvezhető itt is, egy sötétebb szegletből. Annyira jó volt, hogy saját szobám volt, szétpakolhattam, ahogy tetszett, mindegy volt, hogy hagyom itt a szobát, hiszen rajtam kívül más nem látta, most viszont újra vissza kell állnom a kínos rendmániára. Újra harc lesz majd a fogasokért, a fürdőben a polcért, és akasztókért, ráadásul egyes lakótársaimnak is összébb kell húzniuk magukat, mivel sikeresen befoglalták a felszabadult polcokat. Én már megtettem, ami tőlem telt, amit befoglalok most, annyi elvileg jár is nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése