Mivel fogalmam sem volt, hol kezdjek neki, és úgy voltam, ez is kell ma este, az is kell, amaz meg holnap reggel kell még, így nem kezdtem neki. Valószínű, a nagyját - pl neszeszer, törölköző, aminek este még meg is kéne száradnia - reggel fogom bedobálni, csak még arról sincs fogalmam, hogy melyik táskába fog beférni. Bár, mivel hajszárító is kelleni fog... Vagy nem fog? Fogalmam sincs, hogy oldjam meg. A 3.napon már nagyon durva fejem van, viszont szerda este is el kellene rendezni magam, mert csütörtök reggel kezdődik a másik túra. A mostani az ivászat-túra, a csütörtöki meg múzeumtúra. Kissé elüt egymástól a kettő, és az is érdekes lesz, hogy fogok megint felkelni reggel négykor... (igen, négykor, mert az ötórással kell bemennem, az bent van fél hatra, de mivel reggel még ritkán jár a villamos, lesz hat, mire bevergődök az épület elé, ahonnan indulunk. Főleg, hogy nem tudom, hova érné meg felszállni. Vagy lemegyek az egyikkel, és rángathatom végig a bőröndöt több utcán keresztül (jó, végül mégis az mellett foglaltam állást, már csak a ruhák miatt is, mert viszek egy mennyiséget, de lehet, előtte megpróbálom begyömöszölni őket a kisebb táskába, hátha), vagy átszállok pár megálló után, és ott tesz le három méterre az épülettől. Végül is, időm az lenne rá, csak meg kell nézni, hogy alakul a menetrend. Az a baj az átszállásokkal, hogy vagy pont elérem, vagy nem, és... És felújítás miatt egy megállóval ott is arrébb kell mennem, de ez még mindig rövidebb.
El ne felejtsem átpakolni a lejátszóra az új számokat, mert bár tele van, ronggyá hallgattam mind, és azért több órás út elé nézünk (amikhez hozzá vagyok szokva), szóval valamit kell majd csinálni. Még a héten tettem róla, hogy legalább olvasnivalóm legyen, mert az elvonási tünetek így, vagy úgy, de időtől időre előjönnek rajtam, és ezeket csak egy újabb könyv enyhítheti - ezúttal már könyvtárból, de mind2 olyasmi, amit már el akartam olvasni egy ideje.
Amit biztos, hogy viszek: tea. Egyet termoszban, párat meg abban a reményben, hogy valahogy forróvízhez jutok. + kávé. Anélkül egyszerűen nem vagyok életképes, szóval muszáj lesz, hogy az energiaitalról se feledkezzünk meg. Azt hiszem, lesz egy súlya a táskámnak, bár lehet, hogy egyszerre csak annyit teszek a kicsibe, amennyi el is fogy - így pl a literes gyümilé + tea kerül be első nap, 2 vagy több energiaital megy a nagyba. Amit biztos, hogy nem viszek: körömlakk. Este csináltam meg őket, három napig csak kibírják valahogy. Ami pedig nélkülözhetetlen: telefontöltő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése