Versenyfutás

Jelentem, túl vagyok a tárgyfelvétel második lépcsőjén. A tanulság: érdemes előtte megnézni a meghirdetett kurzusokat, érdeklődni a gyakvezek után, és az időpontoknak megfelelően átépíteni az órarended, ahogy tőled telik. Ha két előadás ütközik percre pontosan... na, ezt hívják szopásnak. Azt viszont mázlinak, hogy csúszott kurzusokkal, mindennel együtt mindössze egy ütközésem van. A speckollokért valósággal gyilkolnunk kell egymást...
Nincs más hátra, mint megnézni, milyen meghirdetett tesi és nyelvi kurzusok vannak csütörtök reggelre kiírva, mivel addig teljesen be vagyok táblázva. Ami biztos: holnap reggeli (1-jén) nagyon korán kell kelnem. Talán lefeküdni sincs értelme, hiszen imádnivaló módon hajnali hatra hirdették meg a szabadon választható tárgyak felvételét.
Jelen pillanatban ez egy teljesíthető félévnek tűnik akkor is, ha 41 kredit van a számlámon már most, és remélhetőleg lesz is még a szabadon választhatókból. Két ingyen tárgyal szemezek még, amikről jó lenne nem lecsúszni, ez pedig csak úgy valósítható meg, ha nem követem el a múlt félévi hibát, és nem alszom el a tárgyfelvételt.

Szabadság

Tulajdonképpen most jöttem rá, hogy egy hét múlva újra a kollégiumban leszek. Most érzem két hónap örökkévalóság után először a szabadság közeledtét, és ez valami hihetetlen, euforikus örömmel tölt el. Aki most látna, hülyének nézne, hogy a semmin nevetek újra és újra, de két hónap bezártság után valami leírhatatlan érzés tudni, hogy már csak napok kérdése, és újra szabad leszek. Talán a rab madár is ezt érezheti, mikor kirepül a kalitka nyitott ajtaján...

Kezdődik

A tárgyfelvétel első lépcsője meglepően zökkenőmentesen zajlott le. A nagyja viszont most jön: a lecsúszott előző évi kurzusok maradék férőhelyéért pár napon belül ádáz harcot fogok vívni a sors- és szaktársakkal, akiknek nem jöttek össze első körben a keményebb tárgyak. Most viszont már kitartással indulok neki. Ennek mindig is híján voltam... Viszont a napokban talán jobban megértettem valakit, és ez ráébresztett, hogy mindig is volt bennem. Csak találnom kellett egy okot, egy célt, bármit, ami ezt kihozza belőlem. El sem hiszem, hogy ezt írom, de még mindig jelen van az életemben. Én tudom, kiről van szó, de meg is tartom magamnak. Hogy miért írom ezt le mégis? Mert mindenki életébe kell valaki, aki célokat ad neki. Még mindig őrzöm a régi, titkos álmaim, amik talán egy nap valóra válnak, de vannak céljaim. Megvalósítható célok, és ezekhez is belőle tudok erőt meríteni.

Igazság szerint nem erről kellett volna, hogy szóljon ez a bejegyzés, de nem bánom, hogy leírtam. Mert ez az emlék talán az egyik legmeghatározóbb dolog az életemben. 

A tárgyfelvétel úgyis túl simán ment, hogy két sornál többet érdemelken. A neheze mand 30-án este, és 1-én reggel fog jönni. Van egy olyan érzésem, hogy ott lesz majd miről írni.

Emlékeztető

" 1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból."

Olyan könnyű leírni, kimondani dolgokat... Mi értelme, ha a szavaim megérintik a lelket, ha az enyémben üresség van? Mi értelme ennek az ürességnek, ha a körülöttem levő világ szép lassan darabjaira omlik szét? Hogy építhetnék új várat a romok helyén, ha a réginek se volt alapja?
És hogy kezdjek a semmiből felépíteni mindent?
Két dolog van, amit nem vehetnek el tőlem, ha el is veszik minden. Az egyik a hit, a másik pedig a büszkeségem. Kitartást pedig már tudom, honnét meríthetek.

Érzések

Az ember azt hiszi, idővel halványulnak - talán igaz is, de, ahogy az emlékek, ezek sem vesznek a feledésbe. Ott vannak, mélyen benned, ha épp nem is foglalkozol velük. Ha néhány év elteltével megfogalmazódik benned a gondolat, hogy az egykor oly fájó veszteség ellenére képes leszel érzések nélkül, csak az adatokra fókuszálva végignyálazni mindent, már elbuktál. Mert egyáltalán megfogalmazódott benned. Egy ideig működik, viszont egyszer elér egy pontot, ahol úgy érzed, nem tudod tovább csinálni. De azon is tovább kell lépned, ha igazán akarsz valamit.

Kirakó

A darabok sokszor egyenként nem értelmezhetők - máskor önálló egészet is alkothatnak akár -, ám csak, mikor összeállnak a részek, jössz rá azok értelmére.

Miért keltette fel az érdeklődésem valaki, akivel sosem találkoztam? Miért rázott meg annyira az elvesztése?
Miért volt jelen az életemben éveken keresztül?
Miért kezdtem írni?  Miért vált ez a szenvedélyemmé? Miért váltam ennyire makaccsá és kitartóvá?
És hogy jön ehhez az egészhez az informatika iránti érdeklődésem, és még vagy ezer más apróbb részlet?

 Nehéz elhinni, hogy ezek egy pontban futnak végül össze, méghozzá egy olyan pontban, ahol minden részre szükség van. Mintha csak darabokból állna össze egyik percről a másikra az a bizonyos kirakó...