A tárgyfelvétel első lépcsője meglepően zökkenőmentesen zajlott le. A nagyja viszont most jön: a lecsúszott előző évi kurzusok maradék férőhelyéért pár napon belül ádáz harcot fogok vívni a sors- és szaktársakkal, akiknek nem jöttek össze első körben a keményebb tárgyak. Most viszont már kitartással indulok neki. Ennek mindig is híján voltam... Viszont a napokban talán jobban megértettem valakit, és ez ráébresztett, hogy mindig is volt bennem. Csak találnom kellett egy okot, egy célt, bármit, ami ezt kihozza belőlem. El sem hiszem, hogy ezt írom, de még mindig jelen van az életemben. Én tudom, kiről van szó, de meg is tartom magamnak. Hogy miért írom ezt le mégis? Mert mindenki életébe kell valaki, aki célokat ad neki. Még mindig őrzöm a régi, titkos álmaim, amik talán egy nap valóra válnak, de vannak céljaim. Megvalósítható célok, és ezekhez is belőle tudok erőt meríteni.
Igazság szerint nem erről kellett volna, hogy szóljon ez a bejegyzés, de nem bánom, hogy leírtam. Mert ez az emlék talán az egyik legmeghatározóbb dolog az életemben.
A tárgyfelvétel úgyis túl simán ment, hogy két sornál többet érdemelken. A neheze mand 30-án este, és 1-én reggel fog jönni. Van egy olyan érzésem, hogy ott lesz majd miről írni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése