Új hét, új kihívások

Reggel hatkor kelni, mikor még minden sötét, hideg van, ráadásul az eső is esik - ennél nem is indulhatna jobban. A kelés eredménye viszont - na jó, nem feltétlenül azé, hanem eszméletlenül nagy szerencséé - egy egész tűrhető zéhá. De most valahogy sem ez nem tud érdekelni, sem az, hogy holnapután van egy másik, amire még tanulnom kéne, vagy holnap van egy leadási határidő, amire még kb semmit sem csináltam, arról nem beszélve, hogy jegyzőkönyvet kéne nyomtatnom...

Sokkal inkább érdekel, mikor lesz végre megint áram a mosógépeknél, mivel tegnap a kolesz "gondnoka" sikeresen felb@szta az agyam a balf@szságával, azzal, hogy egy biztosítékot nem tud kicserélni, és emiatt az egész kolesz ne tudjon mosni a hétvégén. Már csak az ő kedvéért is, mivel a gépek melletti lakásban lakik - na meg, mert máskor nincs rá időm - éjjel fogom betenni a mosást.

Ami viszont a leginkább foglalkoztat, az megint egy nem túl örömteli dolog. Nem tudom, hogy a szüleim mit gondolnak, hogy az én itteni életem csak abból áll, hogy órán vagyok, és tanulok, vagy mi... Nem beszélhetek róla, ha a barátaimmal elmegyek szórakozni, pedig nagyon jól esne, ha meghallgatnának, és velem örülnének, hogy megtaláltam itt is a helyem, nem beszélhetek róla, ha elmegyek egy koncertre, vagy bármilyen közösségi eseményre, vagy egyáltalán merek magamnak venni egy regényt, amivel eltöltöm azt a kemény heti egy órányi szabadidőm.... És ez így nagyon rossz érzés. Mert, ha beszélnék róla, akkor megkapnám azt, hogy merthogy azt csinálom tanulás helyett, meg mit tudom én, holott nem ők, hanem én tudom, mennyit és mire kell készülnöm, nekik gőzük nincs rólam, mi folyik itt... Ezért nem jártam bulizni azelőtt sem, mielőtt elköltöztem: mert az első adandó alkalommal a fejemhez vágták, adandó alkalomnak pedig az számított, mikor 50 helyett 49 pontos dolgozatot írtam. Fejemhez vágás alatt pedig arra gondolok, hogy napokon keresztül kell hallgatnom, mekkora egy semmirekellő vagyok, hogy rohadtul semmit sem érek, elviselni mindent... ez utóbbit az utolsó időszakban nem tettem. Egyszerűen elegem lett belőle, hogy állandóan tűrjek, és visszamondtam a magamét >> ebből lettek hangos viták, néha verekedések, egy törött kulcsscont, és nagyon sok fájdalom. Sosem voltam elég nekik, ezért is hagytam ott az egész kócerájt, mert egyszerűen elegem volt a családomból. És igen, végre kimondtam: elegem  volt belőlük.

Tudom, hogy végső soron az én javamat szolgálta az egész, hiszen különben ki tudja, milyen gyenge jellem lennék, de ilyen áron megerősödni... Nem tudom, melyik a kisebbik rossz.

Közeleg a tél

Sürgősen be kell szereznem valami átmeneti kabátot, mert nagyon vékony, vagy nagyon vastag van csak, középút nincs. És komolyan kellene valami, ami esetleg még jól is néz ki, mire anyám lejön, különben hallgathatom az előadást... Úgyhogy turkálók felderítése lesz a következő program.

Reggel

Ahhoz képest, hogy 7:10-kor keltem, magam is meglepve 7:50-re már puccba vágtam magam, és még csak nem is siettem. Persze, nem lennék meglepve, ha valamikor napközben derülne ki, hogy valamit otthon hagytam, ami egyébként jellemző... Álmomban pl totál elfelejtettem bemenni rögtön 2 katalógusos órára, nagyon hülye éjszakám volt :P

Fontosabb, hogy a heti zéhák elnapolásával nyugodt szívvel húzathattam fel az agyam azon, amit a nettel műveltek: korlátoztak, és előkerült a két szó, amivel rémálmaimban sem akartam találkozni: nincs torrent.

Persze, eddig sem lehetett volna elviekben, de gyakorlatilag működött, és mindenki csinálta. Így lett nekem meg a 2 TB feltöltésem és 20-as arányom, mosz viszont semmi...

Este értelemszerűen kiakadtam, a hab a tortán az volt, hogy akkor írt rám egyik ismerősöm, akit abban a pillanatban a hátam közepére nem kívántam hogy ő is ugyanakkorra megy tesztet írni, mint én... Persze, alapjáraton nincs bajom vele, csak néha vannak húzásai, amikkel nagyon ki tud hozni a sodromból, ilyen volt ez is. Megvan a helye a kaszinózásnak, de szerintem baromira nem akkor, mikor zéhá van...

Megoldást persze minden helyzetre lehet találni. A torrentezés elkényelmesített, de, mivel a fájlmegosztó oldalak használatát semmi sem tiltja... :)

Kiárusítás

Nincs is jobb annál, ha az ember az ár töredékéért jut hozzá könyvekhez, amikre régóta vadászott. Más kérdés, hogy a böngészés az előadás rovására történik-e, vagy nem...

Ugyanez a helyzet a táskákkal is. Sokszor vettem már olyat, amibe első látásra beleszerettem, de, ha jobban belegondolok, sokat csak azért vettem meg, mert nem találtam jobbat. Most viszont találtam egy gyöngyszemet, amire már jó ideje vadásztam. 16 környékén néztem hasonlókat, ehhez képest turkálóban megvettem 3500-ért, vadonat újan, hogy még minden papír rajt volt. Ja, igen, kissé mániám a táskavásárlás...

A mai, eredményes nap tükrében egy meglepetés: minden órámon bent voltam, a vásárlást több körben, szünetekben intéztem.

Ha hétvégén több időt szántam volna a tanulásra, most nem kellett volna egy órával korábban bejönnöm üres teremre vadászva, hogy készülessek a zéhára. Annyira nem vészes, de azért nem árt átnézni a dolgokat, még van kb 40 percem, és elég jól állok, ezért is van most egy kis időm beszúrni ezt a bejegyzést. Inkább ezt írjam, mint valami mást, mert, ha abba belekezdenék, tényleg nem tudnék leállni, márpedig valahogy ki kellene bírnom szerdáig, vagy legalább holnap estig. Ha a laboron túl leszek, gyakorlatilag vége a hétnek, már csak könnyű óráim lesznek. Hétvégén meg majd tényleg lehet tanulni. Egyrészt, időm is lesz rá, mivel mindenki hazamegy - nem mondom, jó volt, hogy itt maradtak a többiek hétvégére, elmentünk ide-oda, de azért az se rossz, ha egy kicsit bezárkózhatok, és nem kell foglalkoznom a világgal. Na meg, ugye az sem, mellékes, hogy jövő héten lesz majd egy, két, három, négy, vagy talán még több zéhám, amire nem ártana készülni sem...

Összefoglaló

Szünetelek, mivel mostanában abból állak a  napjaim, hogy órárólórára rohanok, ha épp véletlenül este 9 és reggel 6 között otthonlennék, akkor vagy tanulok, vagy alszok, most van két órám, amitfordíthattam volna arra, hogy kinézek az árkádba, de összesen két okakadályozott meg benne: egyrészt, hogy az nem egy egy órás túra lenne,másrészt, mert még nem jött ösztöndíjam, és akkor még lesz egyharmadik, vagyis, hogyha tegnap este írtam volna spanyol házit, talánegy része belefért volna. De nem szeretek úgy menni plázázni, hogyminden percben azt számolom, hogy milyen busszal tudok visszajutni,inkább majd benézek holnap.
Feltéve, hogy reggel fel tudok majd kelni...

Mármost érzem, hogy lesz következménye annak a mai tenisznek - megint -,de nem bánom, mert jó óra, és én aztán tényleg kevés sportra mondom,hogy élvezem, főleg hhoz képest, hogy a labdaérzékem erősen a nulláhozkonvergál, de emellett talán nem fognak annyira meglátszani a hétvégisörözések :) A kezemen meg most is érzem, hogy készen van, óra végéreáltalában eljutok addig, hogy fogni is alig bírok, most meg folytonfélregépelek, de, hogy ehhez mennyi köze van annak, hogy éppen az volteltörve, nem tudom...


Hétvégére meg maradnak a szobatársaim, így lesznek programok, hakiheverjük a másnapot, velük is, nélkülük is tanulok, mivel nekem islesznek zéháim, bár a jövő hét még az elviselhető kategória, akövetkezőre viszont kb minden összejött, ami csak összejöhet. Azegyetlen szerencse, hogy legalább a programozás zéhák el vannak tolvaegy héttel - na meg, hogy már lesz kiktől anyagot kérnem.

Időmolyan szinten nincs semmire, hogy etr-t, coospace-t előadás alatt,telefonról nézek, ez alatt intézek olyan apróságokat, mint az e-mailek,kapcsolattartás, na és persze, ebben a két órában, ha épp ne kellbevásárolni a hétvégére, és nincsenek olyan apró gondjaim, hogyelfogyott a kenyér, ez, vagy az... Ja, azt ma is megejtettem, csak márlusta voltam kimenni a tescoig...

Az első oktatásihéten sikerült meghúznom a bokámat, amire amint tudjuk, egy hatásosmódszer létezik: pihentetés. Na most, ez az, ami itt ne fér bele adolgokba, mivel itt egy perc nem sok, annyi időre sem igazán állhatokmeg, így egy hónap után most kezdem érezni, hogy tényleg a helyén van,és lassan megint kezd úgy működni, ahogy kell (igen, eddig ezzel jártamki teniszre), de jellemzően, ahogy egy gond elmegy, úgy jön a másik,ezúttal egy megfázás személyében, ami pusztán csak idegesítő. Kedd estekipróbáltam, milyen lázasan laborozni, és ahhoz képest, hogy az elsőórában alig éltem, a végére már nagyon élveztem. Vagy bepörögtem, vagyhasznált a bogyó, vagy nem tudom, de talán ez volt eddig a legjobblaborom. A múlt heti jegyzőkönyvre kapott jegyből kiindulva meg akárhátra is dőlhetünk csoporttársammal.

Mindeközben,gyakorlatokon és előadásokon tájékozódok tv híján, ami már pár hetebent van a szobában, de beállítani működő távirányító híján nem tudjuk,így marad a metropol előadáson, az index gyakorlaton, mivel épp akkorvan rá időm. Így értesültem róla, mit akarnak művelni afelsőoktatással, mikor az államcsőd szélén állunk... Nekünk kellkifizetni a teljes kibaszott államadósságot, vagy mi a faszom ilyentandíjak mellett?? Mégis mi a faszt képzelnek magukról ezek a majmok,hogy úgy hoznak döntéseket és szabályokat, hogy gőzük sincs, mi megy azutcán??? Hol élnek ezek?! 2.5-ös átlag BTK-n még elmenne, ahol azévfolyam 90%-a 4 felett van, de a kurva anyjukat hogy basznák meg,TTK-n, ahol az évfolyam 90%-a alatta van, aztán meg ők panaszkodnak,hogy nincs elég mérnök az országban...
És igen, rühellem azegész kurva kétharmados bagázst, ha lesz tüntetés 23-án - f @szbúkszerint pedig lesz -, akkor holt biztos, hogy ott leszek, ha gyalog iskell felmennem Pestre, vagy, ha le is állítják a buszokat a határban(ahogy a legutóbbinál tették), akkor is bejutok valahogy, mert velemegyütt is egyel többen lesznek. És, ha mindenki így állna hozzá, 23-ánmegbukna az Orbán kormány.

És igen, csúnyán beszéltem, de jól esett ezt így kiírni magamból, nem szégyellem, nem cenzúrázom.

Kapcsolatok

A legeltemetettebbnek hitt viszonyok támadhatnak fel az idő múlásával, talán egy-egy lökéssel megtoldva. A legbiztosabb kapcsolatok is pillanatok alatt kifordulhatnak magukból. És a legtermészetesebb kötelékek is semmivé lehetnek, ha valaki eleget tesz érte.
Minden csak az emberen múlik: képes-e nyelni, nyitni, lépni, elfogadni, megbocsátani, vagy nem. És, aki egy bizonyos helyzetben képes rá, vajon meg tudja-e tenni egy másikban?

Csak idő kérdése...

Csak idő kérdése, hogy a sokáig gondosan őrzött titkok kitudódjanak.

Egy évvel ezelőtt azért hagytam magam mögött mindent, hogy új életet kezdjek távol a helytől, ami annyi fájdalmat okozott. Eldobtam mindent, és nem sejtettem, hogy egy nap majd ezért azt is meg kell tagadnom, ami talán a legmeghatározóbb volt eddigi szánalmas életemben. Azt, aki éveken keresztül tartotta bennem a lelket, és, akinek emlékét képtelen voltam a múlt többi darabjával eldobni.

Sosem hittem, hogy erre kényszerülök, és bűntudatom van, amiért nem a nehezebb utat választottam. De féltem, megijedtem, hiszen akkor már évek óta kincsként őriztem azt az apró darabot szívem egy részében, ugyanakkor ott van a másik rész, amelyik itt és most akar élni... Nehéz összeegyeztetni a kettőt.

Túl körülményes lenne már magyarázkodnom, de talán nem is olyan témáról van szó, ami másokra tartozna, akkor sem, ha az illetővel jó viszonyban vagyok, és egy ideje egy szobában élünk. Elejtett megjegyzésekból tudom, hogy neki sem közönbös, akiről szó van. Még semmi nincs kőbe vésve, és talán, oldottabb állapotban, ha megint eljut odáig a beszélgetés - ahogy már volt rá példa, és akkor nem is féltem felvállalni a véleményem -, lesz lehetőségem bizonyítani.

Hogy miért akarom ennyire, nem tudom. Hogy ezt miért írtam le, azt se. De azt igen, hogy szükségem volt erre.