Olyan ez, mintha a mély vízben jönnék rá, hogy nem tudok úszni. Sosem viseltem jól, ha belebuktam valamibe, illetve nem értem el az általam kitűzött célokat - nem is volt hozzá sok szerencsétlenségem. Ma reggel viszont szembesülnöm kellett vele, hogy vagy komolyan veszem, és akkor a következő pár hétben nem fogok sokat aludni, vagy nem, akkor viszont mehetek haza - ami helyett szívesebben mennék a híd alá. Még csak azt sem engedhetem meg magamnak, hogy feladjam egyrészt, mert akkor egy életen át hallgatni fogom, másrészt pedig, mert nem vagyok az a típus. Ha a padlóra kerülök, azonnal felkelek, de néha jó érzés lenne egy kicsit csak lenni... Most sem tehetem meg, hogy keseredjek azon, hogy a reggeli zéhán olyan függvényeket raktak elém, amiről előre megmondták, hogy majd jövőre foglalkozunk vele, hogy emiatt elbuktam a megajánlott jegyet, hogy a fizika vizsgám másnapján kell belőle vizsgáznom, így megint alig lesz időm felkészülni, és aludni se fogok sokat. Ahogy azt sem tehetem meg, hogyha busz után futás közben elhasalok egy kátyúban a város szélén, a főút közepén, ott maradjak. Egyrészt, mert elütnek, másrészt, mert elkések.
Egyébként fogalmam sincs, mi a fene történik velem. Múlt félévben meg se kottyant, ha négy, vagy kevesebb órát aludtam, simán kibírtam negyvenakárhány órát ébren. Remélem, hogy tegnap csak azért voltam annyira kész, mert csak két kávét, és két deci energiaitalt vittem be, és, hogy nem lesz rendszer belőle (már abból, hogy kikészít), különben nagy bajban leszek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése