Tudom, hogy napi három óra alvás jóformán semmire sem elég, és nem is lennék ráfanyalodva, ha a hétvége nagy részét nem azzal töltöm, hogy megpróbálok embert faragni magamból, hogy a hét elejére ne akarjak ötpercenként megfulladni - vagy legalább a ZH végéig -, ami természetesen nem jött össze akkorra, mostanra is csak úgy-ahogy, éppen annyira, amennyire szükséges, hogy bírjam a hajtást. Kihasználtam az utolsó szabad napjaim karácsonyig, kezdődnek a határidők, midtermek, meg minden hsonló fincsiség, amikből már a hétre is kijutott bőven.
Hogy jön a képbe a napi három óra? A suliból értelemszerűen nem tudok időt elvenni - leszámítva, amikor igen, de akkor sem jókedvemből, hanem, mert másra kell készülnöm, mint amin másfél óráig ülnöm kellene -, a barátokból nem vagyok hajlandó, így marad az alvás, aminek természetesen megvannak a következményei. Ma délután nem sokon múlt, hogy nem fordultam le a székről félálomban - aludni persze nem lehetett az órán, mert ismert a tanár -, este viszont már nem érdekelt, kiszúr-e, az sem, hogy elöl voltam, csak az, hogy végre kispárna lett a sálamból, és szép csendben - nem úgy, mint a mögöttem marhuló idióták, akiket úgy láttam, az előadó is legszívesebben felpofozott volna (más kérdés, hogy tartania kellene az időt, és, ha időben mehetnénk, nem csinálnák a műsort a kretének, akik nem bírják időben kihúzni a feneküket) - kidőltem a padon, az a pár perc alfa állapot pedig elég volt annyira, hogy utána ne múljam alul a színvonalat a billiárd asztal mellett, sőt, miután hazaestem, még a holnapi ZH-mra is átnézzem az anyagot (amit ma próbáltam félálomban tanulgatni). Most jön végre az, hogy: zzz...zzz...zzz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése