Sokat gondolkoztam, betegyem-e, mivel még korainak és kevésnek tartottam, mostanra viszont úgy látom, megérett rá egy blog, amire nemrég akadtam rá.
http://a-lenyeg-lenyegeben-lenyegtelen.blogger.hu/
Ha az ember vet rá egy pillantást, nem hinném, hogy az első, ami eszébe jut róla az, hogy egy 12 éves írja. Hogy miért fogott ez meg engem? Mert ahogy elkezdtem olvasni, magamat láttam, és gondolom, ezzel sokan még így vannak. Azt az időőszakot idézte fel, mikor én is kerestem a helyem a világban, de sehogy sem tudtam megtalálni. Mikor újra és újra csalódnom kellett azokban az emberekben, akiket a barátaimnak hittem, és mikor meg kellett tanulnom újra és újra felkelni, ha a padlóra küldtek. Ezt a leckét végül legkedvesebb tanáromnak sikerült a fejembe sulykolni.
Azt hiszem, ez a blog nagyon jól mutatja, hogy az ember változik, különösen ebben a korban. Csalódik azokban, akiket eddig ismert, közben viszont újabb kapcsolatokat köt, amik egyre erősebbé válnak. Az ember változik, de nem feltétlenül a saját akaratából. A környezet az egyik legerőteljesebb személyiségformáló erő, ami kivétel nélkül mindenkire hat. Az ember hibázik, csalódások, fájdalmak, veszteségek érik, de csak ezekből képes tanulni. Csak a fájdalom veszi rá az embert, hogy átgondolja, min kell változtatni. Tudom, mert jól ismerem. Sokat kaptam belőle, és, hogy ne omoljak össze alatta, meg kellett tanulnom a saját hasznomra fordítani. Meg kellett tanulnom másként gondolkozni, és mindig, ha valami rossz történik, vagy csalódok valamiben, emlékeztetem magam, hogy talán erre szükségem van. Az ember a hibáiból tanul, és így vlátozik. A hibáink következménye a fájdalom, ami vagy eltemet, vagy erőssé tesz. A fájdalom nem öl meg. Ami pedig nem öl meg, az erőssé tesz. A fájdalom erőssé tesz... a fájdalomból tanulunk.
Ha elvesztek valamit, felteszem a kérdést, nem kaptam-e valami sokkal többet, szebbet, jobbat helyette. Így volt ez a felvételimkor is. Nem oda kerültem, ahova első helyen jelentkeztem, de akkor is arra gondoltam, nem-e oda kellett kerülnöm, ahol most vagyok? Nem hiszek a véletlenekben, ezért hiszem, hogy nem véltlen, hogy csak néhány ponton múlt a dolog. És valóban. Gyönyörű helyen lakok (igaz, kint a világ végén, de gyönyörű), jó társaságban, az ország legszebb városában (igaz, szépségén sokat lendít, hogy busszal nyolc órányira van), mit akarhatok még? Most már semmiért sem cserélném el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése