Mikor gyerekként a vlág rendjéről tanultunk, alapvető szabályokról, mit lehet, mit nem, az elsők között tanították meg, hogy tisztelni kell az idősebeket - nekem, a kortársaimnak, és a nálam fiatalabbaknak is.
Igen ám, de az idősebbeknek volt, aki megtanítsa, hogy tisztelni kell a másik embert? Nem azért, mert különb lenne, nem végzettség vagy anyagi helyzet miatt, hanem pusztán csak azért, mert egy másik ember, aki semmivel nincs alatta.
Az alapján, amit ma látok, sajnos számukra nem volt senki, aki ilyen szabályokat tanított volna.
Nyilván velem van a baj, én vagyok rosszul bekötve, mikor azt feltételezem, hogy a tisztelet egy kölcsönös dolog: én megadom a másiknak, pusztán azért, mert egy másik emberrel beszélek. Nem küldöm el ismeretlenül melegebb éghajlatra anélkül, hogy végighallgatnám, nem mászok bele a személyes terébe, és nem próbálom érvényesíteni a nem létező alanyi jogon járó előjogaim.
A másik oldalról viszont ezt nagyon ritkán tapasztalom - ellentétben az ellenkezőjével, amit jóval gyakrabban kell látnom, hallanom, és sok más emberrel együtt szó nélkül elviselnem.
Talán az én gondolkodásmódommal van a baj, vagy az én értékrendemmel, mikor azt mondom, az idősebbnek is ugyanúgy sorba kell állnia, mint bárki másnak, az iősebbnek is ugyanúgy meg kell adnia egy alapvető tiszteletet a fiatalabbnak, és kiérdemelnie ugyanazt saját maga felé, és nincsenek állandó, alanyi jogon járó előjogai kizárólag a kora miatt.
Az, hogy a tiszteletet, udvariasságot kezdetben meg kell adjuk, mint fiatalabbak, teljesen rendben van. Ugyanakkor viszont ez a kezdeti körökben megaditt tisztelet a fiatalabb részéről mindössze egyetlen dolgot szolgál: hogy az idősebb megmutassa, valóban érdemes-e erre?
Kölcsönös dologról beszélünk, ha a tisztelet kerül szóba: én megadom neked, te megadod nekem, és én pontosan annyit adok az első kör után, amennyit tőled kapok.
Attól tartok, velem és sok kortársammal is nagy a baj, mikor naivan feltételezzük, hogy ez így működőképes, majd tartjuk is magunkat hozzá. Mert igen, ha az idősebb szarba se néz minket, ismeretlenül azonnal a felmenőinket szidja, mert éppen nem tetszik neki, merre nézünk, mi se tisztelettel fogunk válaszolni.
Nem mindenkit áldott meg az élet olyan tapasztalatokkal, hogy udvariasan tudja elküldeni a másik embert a fenébe, úgy, hogy az még meg is köszönje (két év kereskedelmi tapasztalatnak köszönhetően ehhez kiválóan értek), így a fenti helyzet vezet ahhoz az állandó konfliktushoz, ami a generációk között van.
Mindenkinek csak ötven százalékot kellene beletenni egy normális, egymást megértő, konfliktusokat minimalizáló együttéléshez. Viszont amíg vannak emberek, akik semmit sem tesznek hozzá, és egyre többen vannak ezek, egyre kevesebben lesznek, akik a száz, ötven, vagy akár a tíz százalékot magukra vállalják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése