Hihetetlen...

Hogy létezhetnek ennyire töketlen emberek, akik egy eldöntendő kérdésre sem képesek egyértelműen, egy igennel, vagy nemmel válaszolni (kivételesen nem a laborvezetőmről van szó)? Egyszerűen nem bírom felfogni, néha mennyire kretén emberekkel élek együtt - elvagyunk, meg minden, de néha olyan szinten ki tudnak akasztani, hogy pofán verném őket... A lényeg annyi, hogy egyik szobatársamnak, akit szerintem az egész lakás egybehangzóan kedvel, a múlt héten volt szülinapja, a héten akarjuk felköszönteni, és persze egy olyan könyvet kellett kinéznünk, amit egész Szegeden lehetetlen beszerezni. Rendelni lehetne, ráadásul semmi kötelezettséget nem kellene vállalnunk, ha éppen nem azt a kiadást küldenék meg, ami kell, hiszen mondhatnám azt, hogy köszönöm, nem viszem el, de nem. Arra nem képesek, hogy azt mondják, megbeszélünk egy időpontot, ami jó mindenkinek - ami megjegyzem, lenne, hiszen mindegyikünknek vannak üres órái -, bejönni a városba, és szétnézni, ahogy eddig is csináltuk. Csak épp én amellett mentem el, hogy ennek az egésznek az volt a kulcsfigurája, akinek most kellene beszerezni a könyvet. Egészen más dolog, hogy találtam többet is, aminek örülne, mert érdekli, de persze önhatalmúlag ezeket sem fogom megvenni, mert az úgy sem lenne jó...
Persze a fél várost körbetalpaltam abban a kemény két órában, ami szünetem volt, így elmondhatom, hogy én megtettem, amit lehet. Kár, hogy ez qrvára nem fog számítani... Mindegy, bármit is csinálok, a végén úgyis én b@szk rá az egészre... A legegyszerűbb lenne azt mondanom, hogy oldják meg, ahogy tudják, de vagyok olyan hülye állat, hogy azt mondom, akinek ez az egész szólna, nem ezt érdemelné.

Módosítás: utólag jöttem rá, hogy konkrétan egyetlen emberről beszélek, akiről eddig is tudtam mindezt, és akinek személye szerintem nem meglepetés. Bár eddig nem úgy ismertem, mint aki egy eldöntendő kérdésre képtelen értelmesen, igennel, vagy nemmel válaszolni, hanem csak annyit mond: majd beszélünk. Lehet, hogy én vagyok értetlen, de ennyiből, miközben négy zh-ra készülök, és épp, hogy kijöttem egy négyórás laborról, hogy a halál f@szába jöjjek még rá, mit akar? Elbájcsevegünk, meg minden, de néha komolyan ki tud akasztani... Mindenki mással minden happy.

Persze, ilyenkor szokott még az lenni, hogy egyébként is én vagyok tekintettel mindenki másra, konkrétan arra, hogy a másik kettő este tízkor fellövi a pizsit, legkésőbb tizenegykor villanyoltás, de újabban csak azért se megyek ki a konyhába tanulni éjjel, mivel nem én tehetek róla, hogy reggeltől estig folyamatosan óráim vannak, és nem tudok minden egy órában, amik köztük néha vannak, felmenni a kabinetbe, vagy a könyvtárba - hacsak nem ott van órám, mint most -, hogy tanuljak. Most is gondolkodok rajt, hogy nem kellene bemennem az egyik előadásra, amire egyébként is csak a társaság miatt szoktam bejárni, hanem inkáb a holnapi zh-kra kellene tanulni, mivel ugye este nem lesz rá időm, meg most egyébként is vagyok olyan állapotban, hogy képesek lennének az agyamra menni, és éppen elég volt egy zh-t elrontanom - egy dolog, hogy a 14. héten van nagy zh, + javító is, de jobb lenne, ha nem arra kellene egy félév anyagát megtanulnom, hanem apránként összeszedni legalább 10+ pontot, mivel, ha ezen a tárgyamon elcsúszok, akkor már csúszni is fogok, amit pedig nem lehet. A másik kettő olyan, hogy vagy tudom, vagy nem, bár az elméletet arra sem ártana átnézni, az meg maradna estére, ami nem olyan sok, főleg, ha megint nem megyek be az esti előadásra... Elegem van.