Igazodjon ki fateron a jóisten, mert hogy én nem tudok, az biztos. Szilveszter éjjel az utcára kell mennem, mert mindent megtesz, hogy ne bírjam elviselni, elüldöz, ahogy csak tud, aztán megsirat, ha visszajövök. Mikor otthon vagyok, úgy viselkedik, mint aki ne akarja, hogy ott legyek, mikor nem vagyok ott, folyton azt hallgatom, mikor megyek. Most akkor mi a fene van???
Na, de a lényeg: két hétnyi szénszünet után végre itthon :) Az ünnepeket túléltem úgy, ahogy és idén is stílusosra sikeredett a belépőm a koleszba. Tavaly ismerősömmel együtt, közvetlenül a porta előtt állt meg a távolsági, látni kellett volna a portás fejét, mikor belibbentünk a koleszba :) Idén pedig, szintén, mint áshás szamár érkeztem a szokásos négy, de rohadt nehéz csomaggal, amiket éppen a portáig bírtam elvonszolni a helyijárattól (rohadjon meg, aki kitalálta, hogy bérlettel nem lehet városon belül távolságival utazni). Abban a pillanatban, ahogy átléptem a kapu vonalát, a kezem szépen megadta magát, táska, kajás szatyor a földre. Megérkeztem... Nulla alvás és nyolc kávé után a világomat nem tudtam, nem, hogy a portás kérdéseire értelmesen válaszolni. Most már túlvagyok a kipakoláson, az ismerősökö, nemsokára a kaján is túlleszek, aztán koffein, kávé, tea, minden más jön, ami kell, hogy kibírjak még egy éjszakát, levizsgázzak holnap reggel, majd végre kialhassam magam, bekszülve a holnap estére eltolt szénszünet utáni újrabefogadási szertartáshoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése