Mert az igazság sem abszolút. A te igazságod nem az enyém, az én igazságom a te szemszögedből hazugság lehet, a te igazságod az enyémből tévedésnek tűnhet.Egy kultúrált vitában elmondom, én miért látom annak, és te is elmondod a saját véleményed, így megismerjük egymás gondolkodásmódját, érveit, és azt, miért van igaza a másiknak az ő szemszögéből, ahogy a másik is megértheti, nekem miért lehet a sajátomból.
Így kellene működnie, hiszen különbözőek vagyunk, máshogy látunk dolgokat. De ebben az országban ezt nem mondhatjuk ki. Ebben az országban csak egy vélemény létezhet... itt a hazugság az igazság, az igazságot eltiporják, és aki mégis szót mer emelni érte, az hazaáruló... mert ezt az országot hazaárulók vezetik, akik szemében te, egyszerű földi halandó, egyszerű, névtelen magyar állampolgár, aki előttük csak egy azonosítási számkombináció vagy, te, aki egyszerűen csak élni akarsz, a hazaárulók szemében hazaáruló vagy.
Egy sajtószabadság nélküli országban, ahol az oktatás pártkatonákat nevel, ahol a média agymosásai által már elfelejtették az emberek, miért is fogott össze nyolc éve az egész ország a kétharmadért a gondolkodó embernek hallgatnia kell. A lakosság negyvennyolc százaléka nem gondolkodik. Csak marakodik mindenki mással kóbor kutyaként pitizve a gazda felé annak bőséggel megrakott asztaláról leeső morzsákért, mert ők beérik annyival, hogy tízezer forinttal kiszúrják a szemüket.
Ha hazaáruló vagyok azért, mert én nem érem be ennyivel, akkor hazaáruló vagyok. Ha sorosbérenc vagyok azért, mert nem diktatúrában akarok élni, hanem olyan országban, ahol a sajtószabadság valódi, ahol a bírói hatalom független, és ahol a fizetésem harmadát adó formájában stadionok helyett olyan közintézményekre fordítják, ahol szükség lenne rá, ahol ha beteg vagyok, valódi ellátásra van esélyem az egészségügyben, egy olyan kórházban, ahol legalább klotyópapírra telik az intézménynek, akkor sorosbérenc vagyok. Igen, szomorú ezt ilyen vulgárisan és egyértelműen kimondani, de ma a magyar kórházakban ez van: nem telik nekik klotyópapírra, gumikesztyűre, fertőtlenítőre, és ez nem az ő hibájuk, hanem a hatalomé, akik megoldhatnák ezt a problémát, ha évente csak kettővel kevesebb stadiont építenének egy olyan sportnak, ami ebben az országban halálra van ítélve. Azért kellene dolgozniuk, hogy legalább a gyógyítható emberek ne legyenek miattuk halálra ítélve.
Egy ilyen országban az élet nem egyszerű. A hétköznapokban behunyjuk a szemünket, befogjuk az orrunkat, fizetünk, mint a katonatiszt, mert csak így tudjuk végigcsinálni a hetet. De néha, mikor az emberek egyszerre nyitják ki a szemüket, egyszerre emelik fel a hangjukat egy közös cél érdekében, néha elgondolkodok, hogy talán a remény még nem halt ki teljesen ebben az országban.
Mégsem vagyunk elegen.
Egy olyan országban, ahol a többséget hallgatásra kényszerítik, nem bírja sokáig az ember. Ki tudja, még a végén az is lehet, hogy migráns leszek egy másik országban. Mert a józan eszem hangját nem fogom elhallgattatni még a hazámért sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése