Napok múlnak...

Hihetetlen, hogy minden napra jut valami... Mikor pedig épp nincs semmi, tuti, hogy az utolsó pillanatban mégis akad. Persze leszámítva azokat a napokat, mikor apum itthon van, akkor mást nem nayon lehet csinálni, mint itthon punnyadni, bár most, h a kocsit - 20 éves dacia szegényem, de, hát jobb, mint gyalog :D - végre levizsgáztatta hétvégén megint esedékes egy fűnyírás - legalább büntetlenül bömböltethetem az mp4-et :D Amúgy meg most is szinte minden nap lejárom a lábam - mivel nem kell suliba/dolgozni járni, erre a hónapra nem vettünk bérletet, így gylog járunk le a városba. Egy dolog, h a Centrum vagy a Tesco nincs messze, na, de a vásárcsarnok... A város másik végén van a jobbik Pennyvel együtt (a felsőben az eladók bunkók, oda nem járok). Anyum ma reggel azt találta ki, h menjünk turkálni - turkáló a vásárcsarnok emeleten. Mondom erre, jó. Persze ln, okos negyed három körül kerültem ágyba, így reggel az első méregerős fekete előtt nem voltam teljesen beszámítható :D Utána viszont rekordsebességgel készültem el, pár órával később pedig eredményesen, bő fél zsáknyi szerzeményt pakoltunk a tour de előtt. Szerencsés napunk volt, mivel korán mentünk, és még nem válogatták ki a javát, úgyh találtunk pár jóféle felsőt. mikor ott végeztünk, még jött a konyha feltöltése, aztán meg haza. Persze az útból kimaradt a munkaközvetítő (diákmeló kellene), mivel én kemény 4 órányi alvás után arra gondoltam utoljára, úgyhogy holnap megint mehetek le, mert az kb ugyanolyan messze van, mint a vásárcsarnok. Anyumnak persze rögtön eszébe jutott, h dolga van a postán, de hirtelen nem volt olyan sürgős, mikor mondtam: én aztán nem gyalogolok, tekersz velem, vagy futsz a bringa után, mert én azzal megyek. 
Hazaérve némi punnyadás meg ruhapróba után egyik percről a másikra a konyhában találtam magam. Eredetileg inni mentem ki, kérdem anyum, mi jót főz, erre ő: pucold meg a hagymát, csináld ezt, csináld azt... Aztán eltűnt a szobában, én meg maradtam kint főzni... A végeredmény egy elég jó lecsó lett... :)