"Azt hiszem, mindenki életében van egy tanár, aki nem csak az óra anyagára tanítja meg diákját, hanem az iskolán kívüli élet alapjaira is. Azokra a tulajdonságokra, amik révén érvényesülhetünk, amiken keresztül megmutathatjuk mindenkinek, kivel is van dolga a világnak. Ebből ugyan - szerencsémre - egy kicsit minden tanárom kivette a részét, de mégis muszáj egy valakit kiemelnem, akitől sokat tanultam, főleg az utóbbi időben. Egy fél éve már, hogy nem tanít, ezért ma a városi kórházban adtunk neki szerenádot - a betegek, meg a rehabosok nagy örömére az udvaron, bár abból inkább közösségi könnyezés lett, én végig próbáltam nem nagyon elbőgni magam, de jöttek a könnyeim. Egyrészt, mert örültem, hogy fél év után újra látom - korábban is felmerült, de csak gondolati szinten, de, mikor este közölte egyik osztálytársam, hogy megvalósítható a szerenád, rögtön elkezdtem összeszedni mindenkit, mert... mert nem mindenkinek adatik meg a búcsú lehetősége. Másrészt pedig sírtam, mert ilyen körülmények közt kellett újra látnom. Korábban, mikor kikerült a intenzívről - még az RTL híradó is bemondta, mivel a mi tanárunk volt a legkitartóbb HINI páciens - az osztállyal megbeszéltük, h mindenki ír neki egy-egy fényképes (tablóképes, ami baromi jól sikerült) képeslap nagyságú lapot, ezt összefűzzük, és beküldetjük valahogy."
Arra a kis lapra írtam le, mi mindent köszönhettem neki, és talán először nem pazaroltam feleslegesen a szavakat. Nem az volt a lényeg, hogy minél többet írjak, hanem, hogy minél többet mondjak, és ehhez sokszor kevés szó is elég. Maga a lehetőség pedig, hogy azért volt lehetőségünk elbúcsúzi tőle, és megköszönni a több éves munkáját, azért könnyebbé teszi a búcsút. Mostanában jöttem csak rá igazán, hogy mennyire igaz a következő: "Nem azt kell siratni, ami volt és elmúlt, hanem azt, ami lehetett volna, de nem történt meg." Hiszen az utóbbi esetben a hiány az, ami fájdalmat okoz. A szép emlékekben viszont örömünk telik, ha visszagondolunk rá. Szerencsére nekem sok ilyenem van az utóbbi pár évről.
Azt is tudom, mennyire fontos maga a búcsú lehetősége, hogy legalább akkor elmondjuk a másiknak, talán a tudtán kívül mennyi mindent tett értem. Tudom, mert egyszer, korábban nem volt lehetőségem közölni ezt valakivel, aki szintén sokat jelentett nekem.
"Ettől a tanáromtól az iskola falain kívül is rengeteget tanultam, éppen az ő példáján. Igaz, hogy az elmúlt bő három és fél évben mindig kemény kézzel bánt velünk, ha az anyagról volt szó, és a fejünkbe verte, amit kellett, és számon is kérte rendesen. Emellett viszont olyan dolgokra is megtanított, mint, hogy hogy keljek fel a padlóról, ha oda kerülök, de arra is próbált, hogy hogy előzzem ezt meg. Megtanította, mi az a kitartás, mit nevezünk akaraterőnek, tudta, mire vagyok képes, és mit kell bizonyítanom. Nem neki, hanem magamnak kellett, és elég motiváció volt pár elismerő szava, hogy újra és újra belevágjak. Tulajdonképpen ő volt az egyetlen, aki biztatott, hogy ne hagyjam abba az írást. Ő volt az első, akinek megmutattam néhány firkálmányom, építő kritikájának köszönhetően pedig sokat tudtam fejlődni, és az első, akinek javaslatára a netes nagyközönség elé tártam azokat véleményezésre - ha már egyszer feltöltöm, hát olyan helyre, ahol még szem előtt is van.
Sosem fogom elfelejteni a dupla órák közti szüneteket, mikor csak a rendesebb társaság maradt bent a teremben - a hangulat egészen más volt, mint órákon. És, azok az órák előtti várakozások a büfé előtt... Szerintem a büfé eladásának jó része éppen az osztályainál kötött ki, mit ne mondjak: jó helyen volt az a terem :) Éppen ma láttam, hogy átalakítják a termét, ami a büfével szemben van. most valami trófeatermet akarnak csinálni belőle, és az egy-két évvel később végzőknek valószínű nem a tanárunk fog eszükbe jutni, ha arra mennek, és épp az ajtó felé néznek.
Mivel ötig volt látogatás, bőven elértük a fél hatos buszt, amivel ofőnkhöz mentünk ki, aki nagyon bekészült ránk. Tíz pizzát rendelt a sarokról, annyi perc alatt el is fogyott az egész. A 3 féle chipsnek, meg 2 féle édességnek se volt túl nagy jövője, páran beálltak a konyhába melegszendvicset csinálni, ami a bor meg pezsgő mellett legalább átmelegített minket, teraszon fagyoskodókat. Na, de a hangulat jó volt :D "
Éppen ma hallottam, hogy kiengedték, és nagyon örültem neki, ezért is került fel még ma ez a bejegyzés - ajaj, most jövök rá, mennyi ökörséggel írtam tele a régebbi blogom, hogy selejtezni kell, és kezdenek elfogyni az értelmes megnyilvánulások XD - na jó, azért pár akad még :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése