Védelemként bezárva

Hirtelen felindulásból született bejegyzés, mégis úgy döntöttem, hogy átmentem, mert ezek a gondolatok, és a folyamat, ami ezekhez vezetett túl jelentős részem, hogy csak úgy veszni hagyjam. Tudom, elég hosszú, hogy átgondoltnak tűnjön, de ha időnként, valahogy megsokszorozódik a percenkénti szószámom, és csak írom, írom, amit nem mondhatok.
"Nem hiszem el, hogy a saját városomban nem mehetek el valahova anélkül, hogy következményei lennének. Pedig így van, ezért már ott tartok, hogy meg sem próbálom. mit sem tetem volna ma szívesebben. Nem bulizni mentem volna! Még csak nem is barátokkal lógtam volna el. De hát nekem luxuscikk, hogy valaha valamit úgy rendezhessek magamban, ahogy annak rendje, módja és lehetőségei megkívánnák. Mert lehetőségekből nem vagyok híján. Nem először adódott hasonló lehetőségem, de nem mertem vállalni a következményeket. Újra ezer éves dolgokat dörgölnének az orrom alá, amire nem vagyok kíváncsi. Így a békesség érdekében kellett lemondanom olyasvalamiről, a,mi nagyon fontos lett volna nekem. Talán változott volna valami... De már nem tudhatom meg, mi lett volna. Marad a tűrés, és a lemondás. És a várakozás, hogyha végre kiszabadulok innét, talán lesz lehetőségem rá, hogy egyszer méltó módon tehessem meg, amit évekkel ezelőtt kellett volna. Talán egy év múlva... Nem is tudják, mit akartam. Fogalmuk sincs, de jobb is így. Pedig ma, olyan váratlanul, és olyan erővel ragadott meg a hír... Ott volt az orrom előtt a lehetőség, mindössze egy óra várakozásra és pár méterre! Magamra vagyok dühös, hogy nem tettem meg. Hiszen akár hazudhattam volna, kidumálhattam volna magam, hogy közbejött valami az iskolában - megtehettem volna, hiszen nem először hivatkoztam volna arra. Ha csak egy nappal korábban tudtam volna róla! Ha pár másodperccel később vált  a lámpa, és sodor magával a tömeg, talán biztos lennék benne, hogy elnéztem a dátumot, ami amúgy esélytelen, mert a másik alternatíva nem keddre esik. Felesleges lenne ezen rágódnom, mégis ezt az órát erre szánom: emlékezésre. Egy óra egy egész évből, mikor annyival többet sokkal értelmetlenebb dolgokra pazarlok. Ilyen ez a blog is, mégis folytatom, mert ha nem írnám le, előbb-utóbb beleőrülnék. Még írni is miatta kezdtem el. Olyan utakat találtam meg, amik létezéséről semmit sem sejtettem. Kezdetben nem gondoltam volna, hogy később letérek majd róla, de be kellett látnom, hogy bizonyos áldozatokat meg kell hozni, ha valamire vinni akarom. Mindeközben pedig egy egész más képet alakítottam ki magamról, amiből senki nem jönne rá, mit is tartok értékesnek. mi tölti ki a gondolataim minden percben, milyen cél lebeg előttem, mikor már feladnék valamit. És én nem az az ember vagyok, aki nem valósítja meg a céljait. Meg fogom teremteni az alapjait, és el fogok jutni oda, ahova mindig is akartam. És úgy fogok érkezni, ahogy mindig is akartam. Tudom, hogy addig nem lehet nyugalmam. És addig minden évben ez az időszak, és a nap, mely egyben volt életem legszebb és legrosszabb napja, az övé lesz. Mert miatta váltam azzá, aki lettem, akire büszke vagyok. És amiért talán egy nap lesz majd lehetőségem hálát mondani úgy, ahogy mindig is akartam. Egyetlen néma perc. Csak ennyi, amire szükségem lenne. "