Valamennyiünk élete egy megszakítás nélküli lánc. Minden szem önmagában egész, mégis egy nagyobb egész részeként nyer csak értelmet. Ahol az egyik szem végződik, ott kezdődik a másik, elválaszthatatlanul kapcsolódva az előzőhöz. Egyikünk sem jár egyedül.
2010. szeptember 3., péntek
GT on, Sofyka off
De nagyon off. Ma volt a gt utolsó napja, este vetélkedő volt, a buli szerintem még most is tart. Na most, ezen a bizonyos vetélkedőn nagyon brutál piálás volt, ehhez képest a tegnapi semmi volt. Indításnak sör-vodka sorverseny, aztán biliből csoki - gondolom, borba áztatva -, az elmaradhatatlan öltöztetős verseny, és a lavórból borivás. Ebben, meg az öltöztetősben voltam bent. Az az egy biztos, hogy ilyen xar bort még életemben nem ittam, jó xarul is lettem tőle, még jó, hogy feljöttem, mert ha még többet kellett volna innom, nagyon kész lettem volna. Nem, mintha így már nem lennék kész. Sosem ittam egy pohárnál többet, most szerintem legalább egy üveg csúszot le abból a lőréből, ráadásul szívószállal, ami nagyot üt. Feljöttem, benyomtam két szenyát, hogy valami szívja fel az anyagot, de nem sokat használt, még mindig nagyon szédülök. Kezdek örülni, hogy tettem el fájdalomcsillapítót, holnap évnyitó, amire elvileg szobatársammal együtt megyek, úgyhogy szükség lesz rá.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése